Kovács Éva: Madártávlatok (Politika és emlékezés)

  • 2002. augusztus 8.

Publicisztika

Vetítettek egyszer a Magyar Televízióban egy emlékezetes filmet a jugoszláviai háborúkról, Házak volt a címe. Szerepelt benne egy bosnyák, szerb, horvát vagy kosovói, mindegy is, milyen aszszony, aki a magyar menekülttáborban arról mesélt, hogy van neki egy gyönyörű álma. Ebben az álomban ő egy iciri-piciri fehér galamb, aki felszáll a levegőbe, elröpül a boszniai, szerbiai, horvátországi vagy kosovói, mindegy is, milyen faluja fölé, megkeresi az iciri-piciri házacskáját, melyből őt kiűzték az ő bosnyák, szerb, horvát vagy kosovói, mindegy is, milyen szomszédai, és beköltöztek.
Vetítettek egyszer a Magyar Televízióban egy emlékezetes filmet a jugoszláviai háborúkról, Házak volt a címe. Szerepelt benne egy bosnyák, szerb, horvát vagy kosovói, mindegy is, milyen aszszony, aki a magyar menekülttáborban arról mesélt, hogy van neki egy gyönyörű álma. Ebben az álomban ő egy iciri-piciri fehér galamb, aki felszáll a levegőbe, elröpül a boszniai, szerbiai, horvátországi vagy kosovói, mindegy is, milyen faluja fölé, megkeresi az iciri-piciri házacskáját, melyből őt kiűzték az ő bosnyák, szerb, horvát vagy kosovói, mindegy is, milyen szomszédai, és beköltöztek.

Az álombéli galambasszony csőrében egy iciri-piciri kis bombácskát tart, melyet aztán szépen, jól irányzottan rápottyant arra a házikóra.

"...tisztán emlékek nélkül élni - igen, boldogan élni, ahogy az állat is mutatja; felejtés nélkül élni azonban teljességgel lehetetlen. Vagy, hogy még egyszerűbben ragadjam meg témámat: van egy olyan foka az álmatlanságnak, a kérődzésnek, a történelmi érzéknek, amely minden eleven lényt károsít, s végül elpusztít, legyen az akár ember, akár nép vagy kultúra." Imigyen Nietzsche.

H

A minap Ágfalván horgadt föl az emlékezés. Az Orbán-kabinet ugyanis 2001 decemberében úgy döntött, hogy az osztrák határ menti Sopronnak mint "leghűségesebb városnak" szökőkutat adományoz - azért, hogy végre megemlékezhessenek az 1921-es népszavazás eredményéről. A környező - az egykori népszavazáson Sopronhoz számolt és így Magyarországnak "megmaradt" - községek pedig pénzt kapnak arra, hogy hűségüket ők is méltó módon megörökítsék. Az ágfalvai német kisebbségi önkormányzat azonban visszautasította az ajánlatot, mondván, 1921-ben a település 83 százaléka amellett voksolt, hogy Ágfalva Ausztriához kerüljön - őseik emlékét gyaláznák meg az emlékművel. Ja, meg inkább az iskolára fordítanák a könnyen jött lóvét. (Most arról ne is essen szó, mennyien váltak "hűtlenné" 1945 után azzal, hogy deportálták, kitelepítették őket, vagy maguk léceltek le Nyugatra, s arról se, menynyien átkozták a szocializmus évtizedeiben az egykori népszavazási eredményt.) ´rölnek-őrölnek az emlékezetpolitika malmai, aztán bekerül egy kavics a kövek közé, és oda a búza, a kenyér meg a cirkusz. Nesze neked, Orbán, Ágfalva non coronat.

H

Egy másik osztrák-magyar határ menti nagyközség 1937-ben (ekkor lakosságának több mint háromnegyede még német anyanyelvű) Hármashalmot állít - a "megmaradt" és az "elcsatolt" vármegyékből odahozatott föld, országzászló, kettőskereszt -, és ékes magyar nyelven belevéseti: "Hazádnak rendületlenül!" 1942-ben már Hitlerjugend-csoportot nyaraltat. 1945-46-ban német lakói nagy többségét kitelepítik, a Hármashalom halmait egyesítik, és Hősi emlékművé alakítják át, még éjjel is csillog a tetején a kivilágított veres csillag. A szenvtelenül kiebrudalt németek emlékét csupán a rendszerváltás óta őrzik, a falu egyik alapszövege mégis az, hogy azért megy nekik most jól (tényleg jól megy), mert velük maradt a "svábok szelleme". Meg arra, hogy önkormányzatát a nagypolitikától "független" emberek irányítják. 2000-ben, a millenáris hókuszpókuszok örvén helyreállítják a Hármashalmot. A kampány idején a Fidesz közeliség vádja az addig teljes bizalmat élvező polgármester pozícióját is megingatja.

H

Dél-baranyai borászok sikerük egyik titkát sváb származásuknak tudják be. Évek óta látogatom őket: politikai elkötelezettségeiket e tavaszig szemérmesen titkolták, bár, mi tagadás, a komcsizás itt valódi tradíció; és ahogy az előbbi helyen, itt is "függetlenségükben" látták településük jövőjének zálogát. A választások előtti héten, mit tesz Isten, azaz Orbán és a Széchenyi-terv, némelyikük decens tiroli szvetterén tányérnyi kokárdával bújt elő a pincéből, és tradicionális kisgazda és MDF-es szimpátiáit feledve a Sajtóklub kígyóit-békáit fogadta présházában. A vereséget hallva aztán levették a kokárdát.

H

Néhány éve megint próbálja szétdúlni az országot az emlékezetpolitika. Tisztes állampolgárokat kerget a Dunába koronaúsztatást üdvözölni, dörzsölt és szuverén helyi vállalkozókat erőszakol szelíden millenniumi zászlóátadáson hajbókolni, német önazonosságukkal épphogy megbékélő embereket kokárdát viselni. Ezzel a korona, a zászló, a kokárda, a magyarság jelentését igyekszik napi politikai költség-haszon elemzés tárgyává tenni. Összeszokott helyi közösségeket megosztani. Majd a maga teremtette megosztottságra furtonfurt emlékeztetni.

Pedig a rendszerváltás katarzisa - már akinek megvolt - éppen abban rejlett, hogy végre szabadon emlékezhettünk. Ki mire akart és tudott. Egy kis időre azt hihettük, megnevezzük az áldozatainkat, és egyúttal megbocsátunk az ellenü(n)k vétkezőknek - megszabadulunk a bennünk lakó gonosztól. Civil erőszak (például szobordöntés) és civil szelídség (például spontán megemlékezések) versenyében az utóbbi lett a győztes. Aztán megjelentek az új, régi-új politikai vállalkozók, és lenyúlták az egészet. A jóhiszeműbbek egyszerűen csak intézményesítették, és új ünnepek, szobrok, múzeumok, narratívák létrehozásán buzgólkodtak (például Szoborpark-skanzen), a rosszhiszeműbbek felismerték az emlékezetpolitika gigantikus erejét, és birtokba vették (´56 vesszőfutása a kilencvenes évek elején, Szent Korona a Parlamentben, millennium, Terrorplaza, apázás-fiúzás, itt-a-piros-hol-a-piros ügynöklistázás stb.).

Disznóság. (Még akkor is, ha fél Európa ezt csinálja.) Nemcsak azért, mert az így keletkeztetett emlékezet - még a legműveltebb politikai vállalkozóé is - szükségszerűen elnagyolt. Még csak nem is azért, mert politikai célokra privatizál a politikánál tágasabb emberi érzéseket: az emlékezésben rejlő azonosulást és szolidaritást. Hanem azért, mert alig van vele szemben civil eszközünk. Ha már emlékezni kell, akkor legyen inkább a saját emlékezetünk - és a felejtéshez való jogunk. Vagy helyi emlékezetünk, mint az ágfalvaiaknak, amit szembe merünk állítani a politika metaszövegeivel. Saját hatodik kerületi vagy ´48-as, ´56-os hősünk, és saját áldozatunk, mondjuk a szomszédunk (anyánk, nagyanyánk szomszédja a II. emeletről), akit elhurcoltak mellőlünk 1944-ben, 1945-ben, 1949-ben vagy 1957-ben. Hogy erre a bonyolult és életszerűen ellentmondásos személyes vagy lokális, de mindenképpen civil emlékezetre (vagy a tevőleges, engesztelő felejtésre is) támaszkodva vághassunk vissza: coki neked, emlékezetpolitika!

Ha már olyan kivételesen kegyes volt velünk a sors, hogy egy idő óta nem kell galambokkal álmodnunk.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.