Publicisztika

Csáki Judit a színházakat, színművészetet jól ismerve írja le az ország jövő évre tervezett költségvetésének e területet érintő része körüli viharokat, illetve tényeket (Túlgyőztünk, Magyar Narancs, 2003. december 4.). Cikkének kuriózuma, hogy egy, az adott ügy mellett elkötelezett ember, akinek közvetlen felelőssége, szerepe nincs az úgynevezett makrogazdasági szempontok képviseletében, érzékelteti, mennyire ellentmondásos az a siker, melynek lényege, hogy a színházak erőteljes küzdelem után nagyobbrészt "visszakapták" a jövő évi áfaszabályok változása miatt elveszni látszó támogatásukat.

Otto von Bismarck egyik észrevétele szerint a jogalkotás olyan, mint a kolbász: jobb nem tudni, hogyan csinálják. Ez a megállapítás az Európai Unió alkotmányos szerződésének tervezetére meg az azt tárgyaló kormányközi konferencia működésére is találó.

A zselézett hajú ifjú rendőrtiszt, aki lapunknak oly plasztikusan magyarázta el pár hónapja, miben is áll a pénzmosás lényege ("A fele is elúszhat, de belefér", 2003. szeptember 11.), szabadságra ment. Nem egészen önszántából. Hivatali főnöke, Bolcsik Zoltán tábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) parancsnoka szerint azért, mert így kívánja segíteni az ügyében folytatott vizsgálatot, s a lehetőségét is elkerülni annak, hogy bárkinek bármit kikotyogjon. Molnár Csaba, az SZBEI pénzmosás elleni osztályának vezetője, a K&H Equities sikkasztási és pénzmosási ügyében a nyomozást vezető rendőrtiszt illegalitásba vonult.

Aszínházi szakma ügyes volt, a politikusok nem. Akinek ez tetszik, most örüljön, hátha később sírni fog miatta.

Vajon kinek tűnhetett föl először a múlt csütörtökön, hogy kicsit sok kezd lenni itt a forint? Hogyha bekapcsolja a számítógépét (mondjuk valamelyik nagy európai pénzpiacon), rögtön kiesik belőle néhány tíz milliárd? És ki esett ettől először pánikba?

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Kovács László MSZP-elnök (ma még) egyik lehetséges utóda vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett maga ellen, miután lakásvásárlási ügye napok óta lázban tartja az országot. A szocialista politikus nem gyorsan jutott el idáig: nemrég még azzal hajtotta el az érdeklődő újságírókat, hogy a) az ingatlanvásárlás rejtelmeiről kérdezzék meg Magyar Bálintot, b) neki meg a rokonainak is vannak személyiségi jogai, amit illene tiszteletben tartani, c) nem nyilatkozik. A legjobb mégis az volt, amiről a Népszabadság tudósított, hogy ti. nagyon bánja, hogy belevágott, de mit tegyen, most már nem csinálja vissza az üzletet. Belátja, ház helyett inkább virslit kellett volna venni, hozzá barna kenyeret meg tormát, de már késő.

Akontinens újraegyesítése, visszatérés Európába, az ezeréves hagyományok, a történelmi igazságtétel - nem kétséges, hogy e magasztos eszmék is szerepet játszottak abban, hogy a volt szocialista országok a kilencvenes évek első felétől számos alkalommal, többek között a csatlakozási népszavazásokon az uniós tagság mellett tették le a garast. De ha a szívünkre tesszük a kezünket: e lelkesedés egyik legfőbb motivációja a várható közösségi támogatások megszerzése volt. Az uniós támogatások csatornái a jövő májusi belépés után nyílnak majd meg igazán: ehhez képest sokáig senki nem tudta (többnyire ma sem nagyon tudják), hogy milyen mértékűek lesznek, és mire lehet őket fordítani. Valahogy azonban az idők során legtöbbünknek meggyőződésévé vált, hogy sok pénzről van szó, amely az élet legkülönbözőbb területein hoz majd látható változásokat. Autópályák épülnek, új életre kel a magyar mezőgazdaság, megszépülnek a városok, és lesz még ki tudja, hány száz csoda. És mindez belátható időn belül.

Biztos a mi szemünk csal, de mintha ez a kormány direkt el akarná veszteni a 2006-os választásokat.

A szociáldemokrata Racan-kormányt "a honvédő háborúban elesettek miatt, a 35 000 hadirokkant miatt, Imotski 130 hősi halottja miatt, az özvegyen maradt anyák miatt, a megalázottak és kifosztottak miatt s a haza jogfosztottá vált védői miatt kell leváltani" - süvöltötte a horvát kormány leendő miniszterelnöke, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) első embere, Ivo Sanader még a választási kampány alatt egy Imotski nevű kisvárosban.

Vasárnap este a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke és igazságügy-minisztere villámturnén együtt lépett fel Tamás Gáspár Miklós filozófussal előbb az ATV, majd a közszolgálati televízió stúdiójában, hogy tisztázzák azt a veszélyhelyzetet, amibe a bíróságok függetlensége került a filozófus publicisztikája nyomán.

Atárgyként elidegenített kéj züllöttséget és enyészetet idéző képzetei régóta lázban tartják az emberiség fantáziáját. A romlás virágainak bódító illata ugyanakkor egyesekben heves ellenreakciókat vált ki. Rosszindulatú és jótékony szentfazekak marakodnak az elesett lelkek átlényegítésének legcélzatosabb módjain.

A nagyszabású közigazgatási reform, az államirányítás hatékonyabbá tétele, a takarékos állam, ugye, emlékeznek rá. Úgy kezdődött, hogy a kormány egyik vége (a Pénzügyminisztérium) kiszámolta: nem tudjuk etetni tengernyi tisztviselőnket. Legyenek kevesebben, és spórolunk háromszázmilliárdot. Kétszázat. Húszat. Mivel a megtakarítás összege a rendelkezésünkre álló három dimenzióban sehogyan se akart kijönni, a kormány végül 10 százalékban maradt magával: ha ennyivel kevesebb tisztviselő legitimálja aktagyártással közszolgálati munkaviszonyát, biztos ennyi százalékkal kevesebb papír- és bérköltség fogy.

Brüsszel aggódik, a demokratikus Szerbia meglepetést színlel. Nemcsak az elnökválasztás fulladt harmadszor is kudarcba (nem járult az urnák elé a választópolgárok ötven százaléka), de élre tört Tomislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt jelöltje. A Seselj-utód (45 százalék) fölényesen verte a demokratikus blokk jelöltjét, Dragoljub Micunovicot (37 százalék). A liberális szerb nacionalisták nem tudnak magukhoz térni: erre nem számítottak.

Kell-e szankcionálni a "gyűlöletbeszédet"?