n Vajon kinek tűnhetett föl először a múlt csütörtökön, hogy kicsit sok kezd lenni itt a forint? Hogyha bekapcsolja a számítógépét (mondjuk valamelyik nagy európai pénzpiacon), rögtön kiesik belőle néhány tíz milliárd? És ki esett ettől először pánikba?
Márpedig ha sok a forint, akkor az ára is megy lefele. Euró lesz belőle, az meg húz ki az országból. Lapzártánkkor épp 273-nál tartott: ennyi forintért lehetett Londonban eurót venni, ami azért elég messze van a jegybank és a kormány által kívánatosnak tartott 250-260 forint közötti sávtól. A jegybank elnöke azt mondta, a külföldi befektetők jelentős mennyiségben adtak el magyar állampapírokat a másodpiacon, innen a sok forint. Célzásai szerint ezt azért tették, mert besokalltak a kormány gazdaságpolitikájától, a büdzsé túlköltekezésétől meg a fogyasztás felpörgésétől, és nem akarták megvárni, amíg az infláció felzabálja a pénzüket. Járainak - Járai szerint - más választása nem volt, mint felemelni a kamatot: ha a sokpénzűek látják, hogy 100 forintjukért egy év múlva 112 forintot és 50 fillért kapnak, akkor majd nem vesznek eurót, hogy megpucolhassanak innét.
László Csaba pénzügyminiszter szerint viszont nem a tőke menekül, hanem a spekulánsok mentek rá a forintra a gyenge szélen. Ott, ahol a legvédtelenebb: ha a piacra beömlő forintot fel akarná szívni a kormány vagy a jegybank, akkor eurót kéne a piacra pumpálnia: és csak annyit pumpálhat, amennyi van neki.
Hogy melyiküknek van igaza az események értelmezésében, nem pusztán gazdaságelméleti vita: elvben dönteni kéne az ország pénzügyi stratégiájáról is. De a jegybank elnöke és a Monetáris Tanács mintha kissé túlreagálták volna a dolgot. Ha Járainak van igaza, és a válság kezdetén nem a spekik akarták elvenni az utolsó fillérünket is, akkor a 3 százalékos kamatemelés után simán megindulhatnak: azért, mert látják, hogy a jegybank - bár a forint még 270-nél is benne van a széles ingadozási sávban - nem bírta idegekkel. Ez a jegybank gyengeségének a jele: ha a spekulánsok bírják pénzzel, és továbbra is adják elfele a forintot, még följebb kényszeríthetik a kamatot (ez a J. P. Morgan prognózisa). Ha szépen kérik őket, majd visszaszállnak a forintba. Mondjuk évi 15 százaléknál. Mi pedig ilyen rohadt drágán fogunk pénzt vásárolni: azért, hogy finanszírozni tudjuk a költségvetés - önmagában is ijesztő - deficitjét.
De a magas kamatszint nem csak ezen a makroszinten teheti hidegre a gazdaságot. A magas banki hitelkamatokat azok a vállalatok szívják meg, amelyek napi piaci kamatozású hiteleket vettek fel, és most három százalékkal többet kell törleszteniük (a vállalati hitelállomány júliusban 4160 milliárd forint volt). Meg azok, amelyek hülyék lennének fejleszteni (mert drága a hitel, és különben is, minek krenkolják magukat, ha a bankbetét megtérülése nagyobb, mint a gazdasági termelőtevékenységéé). És nemcsak a költségvetés ül nyakig az adósságban, hanem az elmúlt években eszelősen, kölcsönből vásárló lakossági egyének is. A lakáshitelek kamatszintjének emelkedését megint a költségvetés szívja majd meg (ez úgy 40 milliárd tiszta veszteség); a fogyasztó nép pedig örül, ha a kölcsöneit törleszteni tudja, nemhogy még megtakarítana (amiből pedig normális esetben a gazdaság növekedését finanszírozni lehet). A befektetések nem nőnek, a fogyasztás lefékeződik - bár utóbbi az egyetlen pozitív hozadéka lehet a kamatválságnak, a gazdasági növekedésnek lőttek.
Szerfölött lapos és megtévesztő következtetés lenne, ha a káoszért egyszemélyi felelősként Járai Zsigmondot pécézné ki valaki. Az a vélelem pedig, hogy direkt csinálja, mert a kormánynak így rossz, a Fidesznek meg jó, a karvalytőke-elmélet tükörbe fordított változata. A dilettantizmus, a rossz lépések sorozata, a jegybank hitelvesztése is épp elég indok lehetne arra, hogy önként vegye a kalapját. De azért, hogy ez az ország három éve kölcsönből él, nem Járai a felelős. Hanem az Orbán- és a Medgyessy-kormány.
Öt hónap múlva üres zsebbel, súlyos kölcsönökbe gabalyodva leszünk tagja az Európai Uniónak. Pedig kölcsönből élni nem jó. Az állandó tarhálás, a zavart heherészés a pénzüket követelők előtt, a bujkálás, a folytonos hazudozás s végül a hitelezők meggyűlölése (ami lélektani alapot szolgáltat arra, hogy a kölcsönt ne adjuk meg), rombolja a személyiséget. Az ilyen alakokat senki nem szereti. Szélvédőt fogunk mosni a nagyobb európai kereszteződésekben. És az autók tulajdonosait okoljuk majd balsorsunkért.
