n A szociáldemokrata Racan-kormányt "a honvédő háborúban elesettek miatt, a 35 000 hadirokkant miatt, Imotski 130 hősi halottja miatt, az özvegyen maradt anyák miatt, a megalázottak és kifosztottak miatt s a haza jogfosztottá vált védői miatt kell leváltani" - süvöltötte a horvát kormány leendő miniszterelnöke, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) első embere, Ivo Sanader még a választási kampány alatt egy Imotski nevű kisvárosban.
Miért tarthatott kampánygyűlést Imotskiban Sanader (és egy héttel később baloldali ellenlábasai is: őket tojással dobálták a helyi erők)? Hiszen Imotski - bár lakói horvátok - egy másik állam, a független, nemzetközileg elismert, ENSZ-tag Bosznia-Hercegovina területén található.
E kérdést múlt vasárnap óta, meglehet, sokan feltették a horvát szocdemek (SDP) közül is. Későn: négy évük lett volna, hogy megváltoztassák a Tudjman-korszakból örökölt választási törvényt, amely etnikai alapon szavazati jogot biztosít egy másik állam polgárainak, a bosznia-hercegovinai horvátoknak is. A tisztán listás horvátországi választási rendszer 12 körzetre osztja az országot, s ebből a 12. a "diaszpóra": az utóbbiban a HDZ vagy 80 százalékkal tarolt, s elvitte mind a tíz helyet. A szocdemeknek esélyük sem volt a határon túli horvátok között (akiknek éppenséggel az a legnagyobb bajuk Racanékkal, hogy valóban "határon túliaknak" tekintették őket), és ez többé-kevésbé el is döntötte a kiélezett versenyt. Nem mintha a horvátországi körzetekben az SDP oly fényesen szerepelt volna: csak Zágrábban és - a regionális párttal, az Isztriai Demokratikus Szövetséggel közös listán - Isztrián nyertek, elbukták (nagyon) Észak-Dalmáciát (Zadar) és a sült katolikus Dél-Dalmáciát (Split, Dubrovnik), az egykori frontvárost, Karlovacot; és nem rájuk szavazott Bjelovar vidékének agrárnépessége sem.
De Racanék nem csak a boszniai horvátok elől futamodtak meg. Bár 2000-ben főként korrupcióellenes szlogenekkel verték tönkre a HDZ-t, s a gazdaság fellendítését ígérték a nemzeti retorikával szemben, a haladást a haza helyett, a Tudjman-rezsim háborús újgazdagjait futni hagyták, sőt, maguk is ronda - bár nagyságrendekkel kisebb - botrányokba keveredtek. A gazdaság stagnált, vagy legalábbis ezt érzékelte a makrogazdasági mutatókra kevéssé fogékony nagyközönség; nem találtak gyógyírt a 18 százalékos munkanélküliségre, a privatizáció vontatottan haladt. Cserbenhagyták a saját szavazóikat (akik leginkább a távolmaradásukkal büntették őket: ennek tudható be az alacsony választási részvétel), és - félelmükben, hogy "nemzetietlennek" bélyegzik őket - igyekeztek a másik oldalnak játszani. Racan nemcsak azt az Ante Gotovina tábornokot nem "találta meg", aki ellen Hága nemzetközi körözést adott ki, de az Eszéket és vidékét mind a mai napig uralma alatt tartó és háborús bűnök gyanújába keveredett desperadót, Branimir Glavast sem bírta megfékezni.
Most a horvát jobboldalra vár a feladat, hogy az országot az uniós csatlakozás kapujáig vezesse. Ez a HDZ, meglehet, már nem ugyanaz a HDZ, nem a Bosznia elleni területszerző háború, nem a sovén, rasszista nacionalizmus, nem a háborús nyerészkedők meg az aggkori elmegyengeségben szenvedő despota pártja. Sanader, ha nem Imotskiban beszél, feszt a jogállamról meg az európai csatlakozásról fuvolázik. Hogy hogyan bírja majd egyben tartani szavazótáborát, legyen az ő gondja. De Horvátország és Szerbia - a két zsarnok bukása utáni rövid kegyelmi időszakot követően - ismét jobbra fordult: a nemzeti eszme felé. És ez nem csupán Boszniának rossz hír.
