A legősibb mesterség
Ezért a szuperlatívuszért sok szakma verseng, de ami az üzletszerű kéjelgést illeti, a cím fogalomzavarra épül. Annak a társadalmi jelenségnek, amit ma szakrális prostitúciónak hívunk, nem a férfi társadalmilag és kereskedelmileg felhizlalt libidójának kielégítése volt a célja, hanem a meddőség gyógyítása.
A törzsi szerveződésű társadalmakban a hosszan tartó, szoros, meleg párkapcsolat jellemző, ám idegennel hálni a vendégszeretet részének számít. A gyermekáldás az egész törzsé. Azokban a társadalmakban viszont, ahol a nő a férj tulajdonának számít, és a férfi becsülete a nő erényének függvénye, nehezebb az esetleges nemzési nehézségeket effajta szabadúszással kiküszöbölni. Itt a férj maga ajánlhatja föl a kóbor vendégnek felesége ágyát, mint ahogy ez a maszájoknál még ma is dívik.
Ennél összetettebb szervezettségi fokon már specializálódás lép fel: külön törzsek, kasztok jöttek létre, melyek feladata a fogamzás és termékenység elősegítése. Ezt a születéskor, esküvőkor előadott zenés-táncos produkciókkal és templomaikban folytatott szertartásokkal érik el. Az indiai szubkontinensen gyakran hímnősnek hitt csoportokról van szó. A kétneműséghez a népi hiedelem a termékenység fogalmát társítja, hiszen testük tükrözi a nemek egyesülését. A gyakorlatban ezen csoportok tagjai csak a legritkább esetben hermafroditák, általában kasztráltak vagy egyszerűen transzvesztiták. A prostitúció gyakran kiegészítő jövedelemforrásuk, a kígyóbűvölés, az éneklés és/vagy épp a gyógyítás mellett. A meddőséggel küzdő feleséggel úgy tudnak csodát tenni, hogy szentélyeikben kasztrálatlan árva fiúkat is nevelnek, akik felcseperedve, némi bájital közös elfogyasztása után megteszik, ami tőlük telik. A viktoriánus erkölcsök arcátlan semmibevétele miatt a gyarmati törvényhozás "bűnöző törzsekként " írta le és kezelte őket.
Az ősi mezopotámiai termékenység templomába elvonuló nő, aki egy lábához dobott érme ellenében bárkivel élvelgett, szintén meddőségén akart segíteni. A pénz a templomé lett, tehát ezt a változatot akár a nagyon eltökélt vallási fundraiser előfutárának is tekinthetjük.
Eltartottak, kitartottak, cserekereskedők és magánzók
A modern értelemben vett prostitúció - azaz az anyagi ellenszolgáltatás fejében történő szexuális érintkezés - olyan társadalmakra jellemző, ahol a városiasodás, a kereskedelem és a nők jogfosztása magas fokot ért el. Az eredeti, nemek közti munkamegosztás lényege, hogy a férj elmegy vadászni, az asszony teremti az otthont meg a gyerekeket, a férj hazahozza, az asszony megfőzi, aztán mind megeszik. Jól ki van ez találva. A bibi csak ott van, hogy míg az asszony a személyes szférában termel és újratermel, addig az ember a piaci szférában pénzt kap a markába. A nej csak az ura jóvoltából képes javakhoz jutni, így egyedül az ő belátásán, méltányosságán múlik, hogy mennyire értékeli teljesítményét. A polgári család vegytiszta formájára a feleség teljes anyagi függése volt jellemző. Jogi személyisége beleolvadt a férjébe; Shulamith Firestone szerint jogi halált halt. Se önálló tulajdona, se keresete, se döntéshozatali vagy ellenállási joga nem volt. A házasságon belüli nemi erőszakot az angol jog 1991-ig, a magyar 1997-ig nem büntette.
Számos szerepköre (anya, ágyas, házvezető, szakács) közül a tehetős és erkölcsös férj az elsőt tartotta a legfontosabbnak, ezért tartotta el. A nemzet is azt várta el honleányától, hogy isten és a faji haladás érdekében hozza meg a szükséges áldozatot. Az erényes polgári nő természetesen nem élvezte a nemi érintkezés állatiasságát, a korabeli tanács szerint behunyta a szemét, és a birodalomra gondolt. Az utóddal szolgáló szülés fájdalmának tisztítótüze ágyasból anyává, félszentté lényegítette. Á, dehogyis aljasította tenyészállattá.
Ám nemcsak a férfi hímtagjának és egójának masszírozásához volt szükséges a szerető (szajha, örömlány). A burzsoá hitves szerepének erkölcsi és anyagi felértékeléséhez is elengedhetetlen a testi örömöt szégyenpír nélkül kezelő ágyas feladatkörének alvállalkozókra, bedolgozókra bízása - éppúgy, mint minden más kétkezi, piszkos munkáé.
A feleség szerepének felértékelése hasznos viszont abban az esetben is, ha pont a szexualitást akarná a jóasszony a jóember jobb belátásra bírásában használni. És ezt hogy érjük el? Hasonlóképpen: a közösülés nem testi, hanem más, magasabb rendű aktus, érzelmi, lelki, szellemi. Faji és erkölcsi. Szövetség ez... Itt már makulátlan értéktöbbletről van szó. A test csupán közeg. A nő saját örömének tagadása ebben az esetben is fontos. Ha ugyanis kölcsönös szívességről volna szó, az ellentételezés szükségessége nehezebben fenntartható.
Ám korántsem a polgári házasság az egyetlen terep, ahol társadalmilag elfogadott a szexuális szívességek ellentételezése más halmazállapotú javakkal. Hogy lesz a takarítónőből, titkárnőből munkatárs? A csiszolatlan gyémánt mellbősége Hegyeshalomig elér, úgyszintén a még csiszolatlanabb kapa a szájában: a vezető munkatárs sliccéig emelt fővel csak bedolgozza magát valahogy. Minden művész megmondja, az adottság csak öt százalék, a többit a szorgalom teszi ki. Sorolni végtelenségig lehet: a kezdő balerina azért kapta meg a szerepet, amit egyébként is megérdemelt volna, mert a Liszt-díjas szólistával járt, a kézbesítőből azért lett munkatárs, mert a vezető munkatárs fiának barátnője volt, és az egy féltékenységi rohamában megpüfölte és szétverte a lakását. Mit meg nem lehet oldani egy kis kontraszelekcióval!
Material Girl Madonna is azt mondta, hogy a nő használja, amije van, ő is térden állva építette karrierjét. Hogy olyan is? A vezető munkatársak pedig, ha jól belegondolunk, saját maguk tesznek szívességet. Mert nekik ellenszolgáltatás nélkül is rendelkezésükre áll a fiatal női rajongók hada, akik nyelik az ondót, mint kacsa a nokedlit, gumi nélkül, mert valami hetedik érzék azt súgja nekik, hogy abban van a szürkeállomány, és egy-két csöpp még rájuk is ragadhat valahogy.
Nem véletlen, hogy ehhez képest a készpénzes gazdaság, amelyben a prosti árulja szolgáltatásait, üdítőként hat. Az ügynökségeken, hostess clubokon keresztül működő kísérők, konzumhölgyek gyakran félállásban, polgári foglalkozás mellett űzik a mesterséget. A főállásúak nagy része is diplomás, vagy tanulmányait fedezi ily módon. Nyugat-Európában nagyon sok közöttük a külföldi, a kelet-európai. Az agyelszívás fölöslege. Több nyelven beszélnek, kiismerik magukat az étlapon, és egy egész estét el tudnak tölteni akár társalgással is. Pat Califia szerint a kurva nem a testét, csak az idejét adja el. A költségként leírható luxus reprezentáció korának már vége, de egy dekoratív, civilizáltan csevegő csecsebecse, aki pezsgőivásban is versenyt tud tartani a legkiemelkedőbb üzleti elmékkel, még mindig remek fogyasztási státusszimbólumnak számít. Amiért viszont igazán megérik a pénzüket, az a diszkréció. És vesztüket is általában vagy saját, vagy mások indiszkréciója okozza.
Kuncog a krajcár
Az utca lányainál vége a termékkapcsolásnak, lepattogzik a polgári erkölcs máza, csak a darabbér marad. Testük maga az áru. Stócold föl magasra, add el olcsón: a tömegcikk kategóriában a kínálat irányítja a piacot. Néhány év piacmaoizmus, és Nyugat-Európa összes nagyvárosa tele lett megfizethető keleti hússal. Nem a vízvezeték-szerelők és a karosszérialakatosok kéjsóvársága hatványozódott meg, csak pénztárcájuk számára vált elérhetővé a fogyasztás eme válfaja. Aminek apró szépséghibája, hogy ezeket a lányokat már megérkezésük előtt lábasjószágként kezelik: útlevelüket elkobozzák, adják, veszik, utaztatják, dolgoztatják őket. És semmit nem látnak a pénzből, amit megkerestek. Tíz év után a törvényhozás is észbe kapott, és a nyugati államok sorra hozzák az emberkereskedelem visszaszorítását célzó törvényeket. Svédország a vendéget bünteti (a lányt nem, azt csak kitoloncolják, legtöbbjüket vissza, a szomszédos balti államokba). Nagy-Britannia a kereskedőt sújtja tizenkét évig terjedő börtönbüntetéssel. Az eddigi brit törvények rendészeti meggondolások jegyében születtek: a prostitúció nem legális, de a szexuális tevékenység ellenében elfogadott pénz igen. Következésképpen mindkét fél részéről a ráutaló magatartást, leszólítást tiltják. A nyilvános zaklatás megelőzése a köz nyugalma érdekében kívánatos. A svéd törvény messzebb megy, és a klaszszikus áldozatfeminizmustól vezetve egyedül a férfit tekinti elkövetőnek. Legfőbb előnye abban rejlik, hogy a rendőrök most már a fizetővendéget tudják megvágni, ahelyett, hogy a lányokat szorítanák sarokba.
A rendészeti alapon működő jogalkalmazás ostora mindig a lányokon csattan, mert ők vannak szem előtt, és ők sértik arcátlanul a nagyérdemű szemérmét. A közerkölcs kettős mércéje itt is tagadhatatlan. Több millió kigúvadó szempár tapad a készülékekre, amikor fiatalok csapatai versengenek azon, hogy az együttlakás örve alatt az aktus mezejére léphessenek a nagy nyilvánosság előtt (szemmel láthatóan óvszer nélkül). Az egyik műsor ajánló klipjében a sorozatban részt vevő fiatalasszony villogtatja emberi vonzerejének technikáját: könnyed mosollyal méretes banánt süllyeszt jó mélyen a garatra. A mutatvány lenyűgöző volta egyik napról a másikra sztárocskát varázsolt belőle, kis csillagot a köztisztelet szeszélyes egére. A kocsisorok dívái iránt érzett borzongó csodálatunkat viszont megvetéssel, kiközösítéssel, elzáratással fejezzük ki.
A prostitúció és a pornográfia betiltása az áldozatfeminizmus régi vesszőparipája. Elméletük lényege, hogy nem munkaként, hanem per se diszkriminációként értelmezik a szexipart. Kétségtelenül jó megfigyelőkészségre vall annak észrevétele, hogy a prostituáltak nagy része nő. Egy-egy hivatás egyneművé válása tényleg társadalmi egyenlőtlenséget tükröz, amit általában szegregációnak hívunk. De ezt a jelenséget más iparágakban még az áldozatfeministák sem próbálták a tevékenység kriminalizálásával jobbra fordítani. A javasolt megoldás alól egy kicsit kilóg a "bűnöző törzsek" viktoriánus lólába. Kétségtelen az is, hogy a kocsisoron dolgozó magyar lányok és a külföldre hurcolt fiatalok helyzete szörnyű. De az emberkereskedelem százszázalékos azonosítása a prostitúcióval hamis, hiszen annak csak körülbelül egynegyede ilyen célú. Házi, gazdaságbeli szolgák, láncon tartott idénymunkások, építkezésen, sweatshopban, állandó porban, zajban, sötétben napi tizenkét órát dolgozók, hatéves, istállóban háló, megnyomorított tevehajcsárok, hideg, dohos pincében szójacsírát pakoló gyerekek. Évente több tízezer gyermeket és nőt adnak el kereskedőknek, gyakran saját családjuk. A szexturizmus több célországában saját apjuk futtatja a tíz-tizenkét éves fiúkat, lányokat. De egy összegben megvehető tizenkét évre a hatéves kondás, belső piacra is. És lehet, hogy az a kislány, aki tizenkét éves korában akkor evett rántott húst először, amikor egy szőrös felnőttnek széttette a lábát, ezentúl is cukros ételekről álmodik.
Az átképzés Lévai-féle ötlete felvilágosult szellemről tanúskodik, de tud-e dacolni a piac vastörvényeivel? A behalfizmus nemes hevülete helyett akár a direct actiont is ki lehetne próbálni. Ha a nemzet nőegyletei intézményesen kiállnának a kocsisorra, még az is lehet, hogy dömpingtechnikával sikerülne úgy lenyomni a darabbér árát, hogy kevesebb érdekegyeztetési izommal rendelkező nemtársaik kénytelenek lennének más munkalehetőség után nézni. Az áldozat-feministák azzal érvelnek, hogy a szexiparban nem érvényesül a szerződés szabadságának doktrínája, mert az egyenlőtlen alkupozíció kényszerajánlatot teremt. Tiszta sor. A probléma ott van, hogy az élet ezeknek a gyerekeknek, lányoknak, fiataloknak csak kényszerajánlatokat tartogat.
