n A nagyszabású közigazgatási reform, az államirányítás hatékonyabbá tétele, a takarékos állam, ugye, emlékeznek rá. Úgy kezdődött, hogy a kormány egyik vége (a Pénzügyminisztérium) kiszámolta: nem tudjuk etetni tengernyi tisztviselőnket. Legyenek kevesebben, és spórolunk háromszázmilliárdot. Kétszázat. Húszat. Mivel a megtakarítás összege a rendelkezésünkre álló három dimenzióban sehogyan se akart kijönni, a kormány végül 10 százalékban maradt magával: ha ennyivel kevesebb tisztviselő legitimálja aktagyártással közszolgálati munkaviszonyát, biztos ennyi százalékkal kevesebb papír- és bérköltség fogy.
A kormány egy másik vége (Vadász János megbízott) eközben már egy ideje vadul kereste a közigazgatás hatékonyabbá tételének módozatait.
A kormány harmadik vége, a sok kis közigazgatási államtitkár nekiállt listákat írni: ez megy, ez marad.
A kormány negyedik vége (a Belügyminisztérium politikai államtitkára) azt a megbízást kapta, hogy vigasztalja meg egy kicsit a szakszervezeteket.
És volt a kormánynak egy ötödik, iciripiciri vége is - a pót-fej -: ez pedig azon törte a fejét, miképpen hozzunk létre regionális kormányzati hivatalokat.
Mivel a Nagy Fej, a Központ, a Szervező Agy úgy okoskodott, hogy a közigazgatás reformja az egészségügy, a vasút, a köztévé reformjának sorsára jut (értelmetlen, korai halál), ha ez a sok kis kormányleágazás és csáp és vég és pótfej idejekorán összevész, hát mindegyiknek egy kicsit mást mondott. De november 15-ére legyen kész minden!
Miután a Központi Fej ilyen szépen elrendezett mindent, furcsa dolgok kezdtek történni. (Az is lehet, hogy ilyen Nagy Fej nincs is, csak mi hisszük, hogy valakik kormányozzák ezt az országot.) Az egyik helyről kirúgott tisztviselők egy másik hivatalban bukkantak fel mint köztisztviselők, berendelt nyugdíjasok vagy tanácsadók. A listákra kerültek olyan hivatalnokok is, akiket már rég nyugdíjaztak. Tán még holt lélek is volt köztük, nem néztünk utána. Egész hivatalnyi kivételek lettek (például az MTA), á listák, bé listák, cé listák. Az annyi már rég nem annyi volt, csak látszólag. A közigazgatási reform riadtan behúzódott egy sarokba, onnan nézte a nagy sürgés-forgást, mukkanni sem mert. (A pótfej közben szorgalmasan javaslatokat írogatott valami regionális intézményekről.)
Végül a negyedik fej a múlt héten megállapodott a szakszervezetekkel is. Csodát láttunk: a leépítési listákra kerültek szinte mindegyikére ráillenek a szakszervezeti védettség kritériumai. Nem lehet ötven feletti tisztviselőt kirúgni, még ha be se tudja kapcsolni számítógépét, és álló nap csak pasziánszozik az abakuszon, és még magyarul sem oldott meg egy ügyet sem idén, hát még EU-ul. Ha viszont negyvenkilenc éves, és ne adj` isten angolul, franciául és németül is bírna közigazgatni, ám evvel egyedül van az osztályon, mert a többiek (akik helyett dolgozik) már a hatodik ikszet tapossák, akkor repülni fog - a kvóta miatt jobb, ha visz még egy gyakornokot is. Nem lehet kitenni valakit, ha gyermekét egyedül neveli, és a bruttó átlagfizetés duplájáért kontárkodik, viszont ha valaki nagycsaládos létére is példamutatóan szolgálja a közt, de ötven alatti, már indulhat is segélyért. Képzeljük el azt a helyzetet is, hogy egy illető elbocsátási listára kerül, aztán kiderül, hogy az immunitás rá is vonatkozik, és akkor se lehet kirúgni, ha reggelente a hivatal közepére csinál, vagy ügyfelet pofoz. Mit mond majd a főnökének, ha az munkavégzésre próbálja bírni? Vezér, ne izéljen már?
Az viszont jó hír, hogy a november 15-i határidőt sikerült tartani. Karácsonyra be lehet vállalni a megyerendszer reformját is. És az öreganyám térde kalácsáét.
