Publicisztika

Az otthontalan emberek segítésére néhány hete 600 millió forint plusztámogatásról döntött a kormány. Az összeg hatalmas, még akkor is, ha idõközben kiderült: jórészt a jövõ évi fejlesztési források gyors elosztásáról van szó.

Magyarország uniós csatlakozásának a határon túliakra kiterjedõ következményei mélyrehatók és ellentmondásosak. A részletek iránt érzéketlen, rossz mederben folyó, bizalmatlansággal terhes népszavazási kampányban az ország végre szembesült ezekkel a problémákkal. A kisebbségieket fájdalmas sokkhatás érte, az anyaországi polgárok lelkiismereti dilemma elé kerültek: lehetséges-e e bonyolult, sok részletbõl álló feladatra egyszerû igennel és nemmel válaszolni. Az eredménytelen népszavazás visszautalta a kérdést oda, ahol az elmúlt másfél évtizedben helye lett volna: a parlamentbe.

Sokan sok helyütt elemezték a múlt vasárnapi népszavazás rövid távú taktikai hatásait. Kevesebben foglalkoztak azzal, hogy az országgal való tényleges kapcsolat nélküli állampolgárságról szóló kérdés nagyon szoros eredménye miként mentette meg a köztársaságot egy balkáni, az etnicizálásra épülõ politikai fordulattól. Az alábbiakban egy harmadik, nem sokat emlegetett összefüggésre szeretném felhívni az olvasó figyelmét.

Kijevet felfedezték maguknak a lengyel turisták - az elmúlt két-három hétben az ukrán fõvárosban megfordult egy hivatalban lévõ meg egy volt elnök (Kwasniewski, Walesa), egy volt kormányfõ (Jerzy Buzek), néhány parlamenti delegáció és még sokan mások, épp hogy a négy páncélos és a kutya nem tûnt még fel a Hrescsatyikon. És nem okvetlen múmiát nézni mentek a Lavra székesegyházba. Walesa Juscsenkóval az oldalán fellépett a Függetlenség téren, a pár száz ezer alkalmi sátorozó elõtt; Kwasniewski - Javier Solana, az unió külügyi referense és Borisz Grizlov orosz parlamenti elnök társaságában - közvetítõként részt vett azon a tárgyaláson, amelyen a két ellenérdekelt fél elõször próbált meg egyezségre jutni a választás megismétlésérõl.

"A megfigyelési ügy (...) blöff volt. Ráadásul nem is a jobbik fajtából való." 1998 szeptemberében írtuk ezt, alig egy héttel a szenzációs miniszterelnöki bejelentés után, miszerint a Horn-kormány idején a Fidesz-vezetõket és azok családtagjait közpénzen, titkos és törvénysértõ módon figyelték. Az elkövetkezõ években is nagyon sokszor elmondtuk: ez az egész rágalom, s valójában egyetlen célt szolgált, a Kaya Ibrahim - Joszip Tot-féle gazdasági bûncselekményekrõl - amelyek során Fidesz közeli cégek tûntek el a szorgos vendégmunkások hathatós segítségével - elterelni a figyelmet. Egyszer még a sajtót is kárhoztattuk, mondván, a maga ostobán értelmezett "hírérzékenységével" hozzájárult, hogy ez a hazugság évekig címlapsztori maradhasson.

A december 5-re tervezett kettõs népszavazás több szempontból is a demokrácia megcsúfolása lesz: már önmagában, az eredménytõl függetlenül is, ha pedig az "igen" szavazatok gyõznek, úgy különösképpen. Nézzük elõször magát a népszavazási aktust.

A hét végén természetesen nem pusztán a könnyített honosításról vagy az egészségügy privatizációjáról döntenek a választók: a referendum pártpolitikai tétje is igen nagy, még akkor is, ha a szavazópolgárok - ellentétben a nagypolitikában tapasztaltakkal - nyilvánvalóan nem "baloldali" vagy "jobboldali" kötõdéseik alapján voksolnak igennel vagy nemmel. (Vagyis lesznek nemet mondó Fidesz-szimpatizánsok, s ellenkezõ elõjellel áll ez az MSZP-szavazók egy részére is.)

Ha Irakban netán egy szabadságszeretõ kis nemzet küzdene az imperialista, amerikai-angol katonai rémuralom ellen, ha a megszállás valódi indítéka az olajdollárok meg a milliárdos újjáépítési megrendelések lennének, akkor tényleg semmi keresnivalónk nem lenne ott. Ki a britekkel Indiából, a franciákkal Algériából, az amerikaiakkal Irakból. Ki velünk is! És le a kolonializmussal!

A summa, mint ilyen ügyekben mindig, most is ez: a Demszky-Hack-féle törvényjavaslatnak törvénnyé kellett volna lennie az új köztársaság hajnalán, és akkor már rég tudnánk, ki mindenki súgott be ki mindenkit. De mert nem így lett, pötyögtetve jönnek a lebukások, legutóbb Molnár Gál Péteré, a Népszabadság színikritikusáé. És jöttek, jönnek és jönni fognak a részletek: a lakonikus beismerés és a hallgatás; meg a vádak, a hazugságok, a csúsztatások.

Kezdetben a ~ az anyánk éjjeliszekrényén el›fordult könyvtárgyak olyan emleget›nevét jelentette, amelynek rendszerint semmi értelme nem volt: rabrábi, urimuri (?!). Tetejébe rövid U-val - miként azt az Olcsó Könyvtár papírpikkelyeket hullató, piszkossárga címlapján kisilabizáltuk, ahogy majd emezt is: Kivilágos kivirradtig (?). De hát abból se lehetett kihámozni semmit, ha azt mondták, bángbán vagy bováriné. Ám mindez messzire vezetne, szorítkozzunk a regényekre, s azon belül is a magyarokra.

Az Európai Bizottság 2003-ban hozzáfogott az uniós társasági jog korszerûsítéséhez. Ennek egyik lépése az idén áprilisban javaslatként megjelent és októberben el-fogadott elõterjesztés a "vezetõk megfelelõ díjazásának elõsegítésérõl". A javaslat legfõbb elemei a következõk.

Míg a kettõs állampolgárságról szólva a jobboldal a nemzet újraegyesítésérõl, Trianon sebeinek begyógyításáról szaval, nincs olyan kérdés, amely a nemzetet jobban megosztaná, mint ez. Nem véletlen, hogy a fõsodor politikai pártjai közül eddig egy sem bolygatta ezt az ügyet; az Orbán-kormány alatt semmivel nem váltak könnyebbé az állampolgárrá válás feltételei, mint korábban.

Nagy volt az élet a múlt héten Brüsszelben, szállt a nóta, seje-huja, ripityom. Teleki László államtitkár, Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kállai Katalin, az MSZP romaügyekért felelõs elnökségi tagja és még 21... micsoda-micsoda, szintén zenész, zömmel az OCÖ vezetõi léptek fel, csak egy kis baleset történt. Elénekeltek közösen csinos karéjba állva az Európai Parlament szocialista frakciója elõtt egy, a helyszínen dalnak aposztrofált számot - mit ad isten, a roma himnuszt -, és lett nagy tapsvihar, ováció.