Tartalom

MaNcs, XVI. évf. 49. szám (2004-12-02)

Egotrip

Egotrip

Podmaniczky Szilárd: Déli velõ

Elöljáróban utoljára: Nem lehet kétszer ugyanabba a levesbe lépni. Az ízlést nem lehet fölpofozni, avagy ha az ízlések és pofonok különböznek, az nem annak a tagadása, hogy valamely ízlés azonos lehetne valamely pofonnal, hanem azt jelenti, hogy például pofonjaink, ha csak elenyészõ különbséggel is, de más és más fizikai paraméterek szerint érintik az orcát. Például egészen más víz alatt vagy langyos vaníliaöntetben pofozkodni. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ételeknek nincs ideája, bármely recept csupán kulinárfilozófiai útmutató. S még egy jó tanács: dühbõl ne olvassunk receptet, agresszív szakácsnak obszcén lesz a fõztje.

Tandori Dezsõ: egzisztencia

Egotrip

lista

Még hogy ízetlenül vicceltem volna a múltkor! (Ahogy ezt nyilván nem is gondolta senki.) Hogyan tudnék én bármit is, pláne ilyesmit, kitalálni, amikor még azt is elfelejtem, ami egyszer ily fantáziaképemként megvolt! Például: "Pá, nem! És Circén sem!" Ez volt a mondás, én jól emlékeztem, hogy valami volt itt poén, csak arra nem emlékeztem jól, hogy a poén mi volt. Igen sok mindennel van ez a közéletben (és magánéletben, módjával) is így, ezért szerintem sem a közélet, sem a magánélet nem hitelesen egzisztencialista, és ezzel azt is meghatároztam, hogy a valódi egzisztencialista élet miféle. (Ah, még Duskónk sem mondaná, õ oly szerény volt, hogy: "Az enyém!" Ah, nem.)

Publicisztika

Publicisztika

Búr-Baky Miklós: Die Fahne hoch!

A december 5-re tervezett kettõs népszavazás több szempontból is a demokrácia megcsúfolása lesz: már önmagában, az eredménytõl függetlenül is, ha pedig az "igen" szavazatok gyõznek, úgy különösképpen. Nézzük elõször magát a népszavazási aktust.

Publicisztika

Az utolsó kártya

A hét végén természetesen nem pusztán a könnyített honosításról vagy az egészségügy privatizációjáról döntenek a választók: a referendum pártpolitikai tétje is igen nagy, még akkor is, ha a szavazópolgárok - ellentétben a nagypolitikában tapasztaltakkal - nyilvánvalóan nem "baloldali" vagy "jobboldali" kötõdéseik alapján voksolnak igennel vagy nemmel. (Vagyis lesznek nemet mondó Fidesz-szimpatizánsok, s ellenkezõ elõjellel áll ez az MSZP-szavazók egy részére is.)

Belpol

Belpol

MSZP-kampány: Nemet nemért

A népszavazási kampány finisében magasabb sebességbe kapcsolt az MSZP. Gyûlésekbõl, országjárásból, megkomponált médiaoffenzívából álló hagyományos kampányt a párt továbbra sem folytat, ehelyett múlt csütörtök óta napi két, a népszavazáson eldöntendõ kérdésekre rímelõ problémával riogatja a közvéleményt.

Belpol

Orbán Viktor a két igenért: Gyõzni bármiben

Szabadtéri nagygyûléssel indította a Fidesz - MPSZ népszavazási kampányhajráját a múlt szombaton a Városligetben. A vezetõ téma a kettõs állampolgárság kérdése volt; a happening - a baloldali szavazókhoz szóló Orbán-üzenetek ellenére - elsõsorban a jobboldali törzsközönség együtt mozdítására volt alkalmas.

Belpol

Hammer Ferenc: Cordon Bleu hadmûvelet

Az úgynevezett kettõs állampolgárságról szóló vitákban a szokásosnál és a méltányolhatónál jóval kibogozhatatlanabbul keveredik össze a homály és a naiv-rókalelkû mellébeszélés az olyan nyilvánvaló értékekkel, mint a nemzettudat, a haza és annak szeretete. Az alábbiakban néhány tisztázó célú szócikkel szeretnék segíteni az olvasónak a megfontolt döntéshozatalban.

Belpol

Ungváry Krisztián: A megtagadhatatlan igen

Az állampolgársági vitában sok érv elhangzott. Bauer Tamás, Kõszeg Ferenc és Kis János szerint azért nem jó a kettõs állampolgárság kiterjesztése, mert ez Trianon revízióját jelenti, a kettõs állampolgárság szembefordítja a kisebbségi magyarokat azzal az országgal, amelynek lakosai, az állampolgárság kiterjesztésének költségei pedig beláthatatlanok.

Belpol

Átalakítási kísérletek a Balatoni Halászati Rt.-nél: A legnagyobb halastó

A Balatoni Halászati (BH) Rt. mûködését 1993-as újraalapítása óta egyfajta ellenszenv kíséri. Környezetvédelmi szakemberek, horgászok, turizmusban dolgozók a balatoni halállományt kizsigerelõ, a tó természetes folyamatait megborító, az idegenforgalmat roncsoló szörnyet látnak benne. Pedig eredendõen nem a halászati részvénytársaságban volt és van a hiba. A kitartó lobbizás mégis meghozta gyümölcsét, az rt.-t átalakítják. Az utóbbi hónapokban zajló tárgyalásokon az önkormányzatok tulajdonosi szerepvállalásában keresik a kiutat, bár egyre kisebb lelkesedéssel.

Belpol

A Postabank-per elsõ napjai: Intro

A Postabank-per ugyan az elején tart még, de már túl vagyunk az egykori elnök-vezérigazgató Princz Gábor három tárgyalási napot felemésztõ meghallgatásán. A bírónõ deklarálta: mindenkinek elegendõ idõt hagy álláspontja ismertetésére. Így arra, hogy januárban meglesz az ítélet, senki ne tegye föl a VIP-hitelbõl szerzett spanyol ingatlanját.

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

MEGHALT ARTHUR HAILEY 84 éves korában, bahamai otthonában elhunyt Arthur Hailey. A világ egyik legolvasottabb írójának mûvei 40 országban mintegy 170 millió példányban keltek el, több könyvébõl népszerû filmet is forgattak.

Külpol

Cyber hírek

Nagy Testvér Díj Péterfalvinak Farostlemezre erõsített, két pc-kártya közé ékelt fröccsöntött ufót kapott múlt csütörtökön Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, a Nagy Testvér Díj közönségszavazásának nyertese múlt csütörtök este a budapesti Szimpla presszóban. A díjat évente azoknak a magánszemélyeknek, intézményeknek és cégeknek ítéli oda a Technika az Emberért Alapítvány (www.bigbrotherawards.hu), amelyek a zsûri és a neten szavazók szerint különösen durván megsértették az állampolgárok magánszférához fûzõdõ jogait.

Külpol

Elnökválasztás Ukrajnában: Gesztenyés forradalom

Már hónapokkal az elsõ forduló elõtt sejteni lehetett: kemény, eszközökben nem válogató harc lesz a két legkomolyabb jelölt, Viktor Janukovics és az ellenzéki erõk jelentõs részét - hathatós nyugati közvetítéssel - egyesíteni képes Viktor Juscsenko között. A választások egyik nagy tétje az volt: képes-e megõrizni hatalmát a politikai és gazdasági kulcspozíciók nagy részét uraló - három meghatározó klán, a dnyepropetrovszki, a kijevi és a donyecki kiegyezésével létrejött - koalíció, vagy az ukrán elit más csoportjai kerülnek a helyükre?

Film

Film

Verzió (Emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál - december 2-5. Toldi mozi)

A Nyílt Társadalom Archívum (OSA), a Közép-európai Egyetem társ-intézménye szervezésében 23 ország 40, nemrégiben készült filmjét mutatják be. A fesztivál alapvetõ célja, hogy több szempontból és kritikusan tárja elénk a világot, annak sokféleségét és változásait; elõmozdítsa a kultúrák és az emberek közti megértést, ráirányítsa a figyelmet az emberi jogokra és a multikulturális értékekre, hogy a helyi és globális ügyek iránti felelõsségérzet megerõsödjék. A Verzió 2004-es programjában kiemelt szerepet kapnak a világ különbözõ pontjain élõ romák kultúráját, hagyományait, életkörülményeit megörökítõ filmek.

Film

A pokol belül lakik (Adela Pejeva: Kié ez a dal?)

A dolog, vélné a Balkán dolgaiban járatlan nézõ, ártatlanabbul már nem is indulhatna. Filmünk bolgár alkotója - aki egyébiránt Belgrádban végezte a fõiskolát, és a dokumentumfilmezés nagy mesterének, Zelimir Zilniknek a tanítványa - egy isztambuli kocsmában kapcsolódik éppen kifelé, vegyes társaságban. De a balkáni kocsmákban kezdõdõ történetek ritkán érnek jó véget.

Film

Távol-Kelet: Vörös téboly

Semmi baj, csak új helyre viszik õket - mondták a raboknak. Egyenként vezették ki õket, a karjuk hátrabilincselve, bekötve a szemük. Hullabûz és vérszag. Letérdeltették, majd nyakszirten csapták õket egy vasrúddal. Elõrezuhantak. Ezután késsel átvágták a torkukat, levették róluk a bilincset, ha a ruhájuk nem volt nagyon véres, azt is. Aztán a verembe lökték õket. Késõ este lett, mire végeztek. És akkor még vissza kellett hajtatni a börtönbe, lemosni a húgyos-szaros teherautót - nem volt könnyû a börtönõrélet.

Film

Roma filmek: Az igazi

Ha egzotikus, színes-szagos, zenés-táncos filmre vágyik, az észak-iráni nomád cigányokról szóló Hitetleneket ajánljuk, ha szakítani akar a romák sztereotip és egyoldalú filmes megjelenítésével, a másik kettõt.

Film

Formula C (Boris Mitic: Drága Dyana)

E film minden hõsének fülig ér a szája, és arról a klasszikus megelégedettségrõl számol be, amivel én a XVIII. századi irodalomban találkoztam utoljára. E boldog emberek kosovói roma menekültek, a boldogok szigete pedig egy cigánytábor Belgrád-külsõn, ahol se víz, se csatorna, se villany. Hulladékgyûjtéssel keresik a kenyerüket, fém, üveg, mûanyag, papír, rongy, bármi, ami használható és újrahasznosítható.

Film

Kusza apokalipszis (Pintér Béla színházcsináló)

Tíz éven át hazai független társulatokban játszott, majd 1998-ban saját csapatot alapított. Azóta számos szakmai díjjal ismerték el színészi és rendezõi munkáját. Legújabb darabját (A sütemények királynõje, Magyar Narancs, 2004, november 11.) nemrég mutatták be a Szkénében.

Zene

Zene

Színház: Nem vicc (Závada Pál: Szólj anyádnak, jöjjön ki! )

Kisváros. Van neki polgármestere, volt polgármestere, egy párthoz tartozó regionális elnöke; de még helyi televíziója is van, és annak egy tudósítója. De mert a város kicsi, hát ez a tudósító a volt polgármester felesége - és együtt õk az ellenzék. És történik egy napon, hogy a kisvárosba megérkezik egy...

Zene

U2: A pop hatástalanítása

Négyévnyi várakozás után megjelent a U2 új albuma, a How To Dismantle An Atomic Bomb? Az új lemezt a húsz évvel ezelõtti, klasszikus hangzáshoz való visszatérésként próbálják eladni. Máshogy nem is lehetne.

Zene

Könyv: Durva (Darvasi László: Trapiti és a borzasztó nyúl)

A 2002-es esztendõ gyerekirodalmi sikereinek egyike volt a Trapiti, avagy a nagy tökfõzelékháború címû, egyébként Ibby-díjat is nyert alkotás (amit a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Egyesülete adott ki). A címszereplõ egy kisfiú, akinek fogalma sincs, kicsoda és hogy került Kavicsvárra. Ellenben kiválóan tud trapitizni - vagyis mindenféle vicces szituációkban ismételgetni, hogy trapiti -, és erre megtanítja Kavicsvár, valamint a Fõfõváros népét, kiderül, hogy õ valójában a trónörökös, a gonoszok pedig megjavulnak, illetve elnyerik méltó büntetésüket.

Zene

Nyolc kis kritika

tévé NÉVshowR A televíziózás hazai elterjedése óta az megy, hogy egy színész akkor valaki, ha sokat szerepel a tévében. A népszerûségért pedig fizetni kell, egyre többet - állíthatjuk ezt anélkül, hogy túlságosan belesepednénk a "bezzeg az átkosban voltak tévéjátékok, színházi közvetítések" kezdetû unt kesergõ mormolásába.

Sport

Sport

Freestyle show: Kerekes szaltó

Mountain bike-kal hátraszaltót ugrani kevesen tudnak a világon. Számuk most eggyel nõtt: a harmincegy éves Nagy Attila - becenevén Gizmo - ugyanis már két hete ugrálja a hátraszaltót. Legutóbb a motokrosszosok nemzetközi freestyle show-ján parádézott.

Tudomány

Tudomány

Kiállítás a szupravezetésrõl: A hidegbõl jött

A múlt héten folytatódott a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a tudomány-népszerûsítés haladó hagyománya: ezúttal a szupravezetés - nyugodtan mondhatjuk - csodáival ismerkedhettek meg a misztériumokra amúgy is fogékony, zömmel középiskolás fiatalok meg a kvantumfizikára gerjedõ, az Élet és Tudományon, Deltán felnõtt örök öregdiákok. A látottak alapján már biztosra vehetõ, hogy a régiónkra jellemzõ lebegõ állapot immár tisztán fizikai eszközökkel is elõállítható.

Tudomány

Tehetséggondozás: Az asztal körül kergetés mûvészete

Gyorsan el kell oszlatnunk minden vérmes elképzelést: a tehetséggondozás egyelõre nem úgy zajlik, hogy kis csodagyerekek futkároznak egy titkos rezervátumban, és esténként sorba állnak a napi vitaminkészítményükért. De még csak arról sincs szó, hogy idõrõl idõre felkészült pszichológusok pásztáznák végig az iskolákat, hogy kiemeljenek néhány ígéretesebb arcot a gettóból.