A lengyel részvétel az ukrán válság megoldásában - egészen pontosan az az aktív támogatás, amit a lengyel politika Juscsenkónak nyújt - több szempontból is nagy jelentõségû. A lengyel-ukrán közös múlt körülbelül annyira zaklatott, szövevényes és árnyakkal teli, mint bármelyik két szomszéd népé Kelet-Európában, a szerbé és a horváté, a románé és a magyaré, you name it. Kettejük közül mindig a lengyel volt az erõsebb; övék volt az állam, amely a XVI. századtól 1945-ig - részben vagy egészben, mikor mennyire - magában foglalta Ukrajnát is, õk voltak a földesurak, arisztokraták, gazdatisztek, adminisztrátorok, rendõrök, katonák -az ukránok meg a leginkább állati sorban tengõdõ jobbágyok, akik a brutális elnyomásra nem kevésbé brutális felkelésekkel válaszoltak. (Az utolsó lengyel-ukrán háború a második világégés alatt zajlott.) De a legerõsebbek rendre az oroszok lettek: Lengyelország és Oroszország szerény számítások szerint is háromszor osztotta fel Ukrajnát, és mindig valami borzalmas, szuperkegyetlen háború végén.
Az elmúlt hetekben viszont lengyel zászlók lengtek Juscsenko táborában, s a választás megismétlését követelõ tömeg azt skandálta: köszönjük, Lengyelország, köszönjük, Olek, köszönjük, Lech! Mindez nem elõzmények nélkül való. A történelmi megbékélés erõs szándéka volt az 1990-ben szabaddá vált Lengyelországnak, bármilyen kormány is vezette épp az országot. Ukrán és lengyel történészek közösen igyekeznek feldolgozni a múlt legsötétebb fehér foltjait; az ukrán-lengyel barátsági szerzõdést már 1992-ben, teljes konszenzussal fogadták el; a kölcsönös gesztusoknak se szeri, se száma; Kwasniewski mind-végig különleges kapcsolatokat ápolt Kucsma ukrán elnökkel. A lengyel szerepvállalást a válság megoldásában s az ukránok reakcióit e folyamat szimbolikus megerõsítésének láthatjuk.
Mindez még akkor is örvendetes, ha Varsó természetesen nem minden önérdek nélkül cselekszik. Lengyelország az unió keleti kapujának a szerepét szánja saját magának, nyilvánvaló gazdasági és politikai elõnyök reményében. Ami nem okvetlenül tetszik például Németországnak vagy Franciaországnak, hisz õk - és fõként a magát Putyin elnök feltétlen hívének és barátjának tudó Schröder kancellár - inkább Oroszországot szelídítenék és nyugtatnák és kényeztetnék; és üzletelnének vele. (A lengyel politika egyik dédelgetett rémálma, hogy Németország és Oroszország a feje fölött megállapodik valami nagyobb disznóságban, õk meg elesnek: elõbb bizonyos komolyabb összegektõl, aztán meg a harcmezõn.) A lengyelek tehát Kijevben - egy kicsit legalább -a saját játékukat is játsszák: ha Ukrajna uniós tagságát senki nem is gondolja komolyan, abból nem lehet baj, ha Putyin elnök képe kap egy újabb ördögi árnyalatot.
Ez persze inkább csak rosszmájúság a részünkrõl; sõt, irigység. A lengyel politika ugyanis nagy vehemenciával és hatékonysággal állt a jó oldalra. Ha végül relatíve békésen rendezõdik az ukrán válság - amire minden esély megvan -, abban az õ kezük is benne lesz; és csodák csodájára az Európai Unióé is. Hisz Brüsszel a legelsõ pillanattól és tõle merõben szokatlan hevességgel tette nyilvánvalóvá: nem fogja elismerni a csalással hatalomra jutó Janukovicsot. Mindehhez képest kellene mérlegre tennünk azt, amit a magyar külügyi kormányzat mondott, gondolt, végzett e téren - ám sajnos ez nem áll módunkban. A magyar kormány ugyanis Ukrajna ügyében e tevékenységek egyikét sem gyakorolta. Az új külügyminiszterbõl beiktatása óta körülbelül annyi látható, amennyit Gyurcsány Ferenc a különféle külföldi látogatásain készült fotókon nem takar el belõle; a külügyi apparátusból érkezõ vékonyka hangok meg legfeljebb azt csipogják, hogy beh' jó lenne, ha minden jó lenne, és hej, de meg kéne egyezni. Mintha a Marson csaltak volna ordenáré módon; s mintha nem egy szomszédos ország sodródott volna a politikai erõszak és a széthullás szélére. Mintha még mindig az lenne a legfõbb irányelv: nem avatkozunk a Szovjetunió belügyeibe. Mintha üres agyú és beszari apparatcsikoknak kéne Magyarország szerepérõl dönteniük az Európai Unióban.
Márpedig az nagy szégyen lenne - miránk nézve is.
