Az Európai Bizottság 2003-ban hozzáfogott az uniós társasági jog korszerûsítéséhez. Ennek egyik lépése az idén áprilisban javaslatként megjelent és októberben el-fogadott elõterjesztés a "vezetõk megfelelõ díjazásának elõsegítésérõl". A javaslat legfõbb elemei a következõk.
A tõzsdén jegyzett vállalatok közgyûlésén a részvényeseknek el kell fogadniuk a vállalati vezetõk javadalmazásának elveit. Ezenkívül a részvényeseket tájékoztatni kell arról, hogy a vállalat melyik vezetõje mennyit keresett. Ebbe nem csak a fix fizetését és a jutalmát kell bele-érteni, hanem azt is, hogy az általa kapott egyéb juttatások (részvények, opciók) mennyibe kerültek a vállalatnak. A hatályos magyar jog szerint csak az igazgatótanács és a felügyelõbizottság tagjainak fizetésérõl dönt a közgyûlés, és az õ fizetésüket kell nyilvánosságra hozni, a vállalat valódi vezetõire nem vonatkoztak ezek a szabályok. Bár az igazgatótanács és a felügyelõbizottság tagjai sem keresnek keveset (fõleg ahhoz képest, hogy mennyit dolgoznak), az igazán komoly fizetést a vállalat vezetõi kapják. Az Európai Bizottság ajánlása alapján tehát az õ javadalmazásuk is nyilvánosságra kerülne, vagyis az esti hírmûsorban a kétfejû boszorkányok létezésérõl szóló exkluzív beszámoló mellett az is kiderülne, hogy pontosan mennyit vágott zsebre Csányi Sándor.
Miért jó ez azonkívül, hogy így kiszorul a mûsorból a távolbaköpõ- verseny gyõztesével készült riport? És miért rossz amellett, hogy Csányi Sándort valószínûleg nem boldogítja, ha a kocsmában meg-beszélik, hogy mennyivel keresett kevesebbet, mint tavaly?
H
Ki dönt a menedzserek fizetésérõl?
Az egyik lehetõség az, hogy õk maguk (mint ahogy a többi munkavállaló esetében is a vezetõk döntenek a bérrõl). Ez az eljárás azonban csak mérsékelten üdvös, hiszen ekkor pusztán a vezetõk természetes szemérmessége vethet gátat a fizetésük növelésének, erre pedig az emberiség jelen fejlettségi fokán talán nem érdemes alapozni. A helyzeten valamennyit javít, ha a részvényesek legalább tudnak róla, hogy a menedzserek mekkora összeggel jutalmazták meg magukat. 'k mint a vállalat tulajdonosai érdekeltek abban, hogy a vezetõk ne fizessenek ki maguknak túl sokat, mert ezt a ki nem fizetett pénzt osztalékként kivehetik a vállalatból. Ezért ha a részvényesek értesülnek arról, hogy melyik vezetõ mennyit kapott, akkor - amenynyiben az összeget túl magasnak találják - kirúghatják a vállalat vezetõit. Ez az információ annál többet ér, minél pontosabb. A vezetõk fizetésérõl nyilvánosságra hozott adatok segítenek tehát abban, hogy a részvényesek kordában tudják tartani a vállalat vezetõit.
Az adatok pontosságával kapcsolatban adódik azonban még egy kérdés. A nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban felfigyeltek arra a jelenségre, amit a közgazdaságtan megbízó-ügynök problémaként ismer. A részvényesek és a vállalat vezetõinek érdekei nem csak abból a szempontból térnek el, hogy a vezetõk mekkora fizetéssel jutalmazzák meg magukat. A tulajdonosok célja az, hogy a vállalat részvényei minél többet érjenek, vagyis hogy minél nagyobb legyen a vállalat profitja. A menedzserek célja viszont - a magas fizetés mellett - az, hogy kellemes körülmények között dolgozzanak (értékes festmények és csinos titkárok/titkárnõk között), valamint, hogy minél nagyobb legyen a vállalat, mert annál több embert irányíthatnak. Ha a vezetõk ezeket a célokat helyezik elõtérbe, akkor csökken a profit, és ezért a vállalat tu-lajdonosai rosszul járnak. Ennek orvoslására elterjedt az a módszer, hogy a vezetõk javadalmazásának csak egy részét fizetik ki készpénzben, a másik részét részvényben vagy opciókban kapják meg. Az opció azt jelenti, hogy a menedzser jogot kap arra, hogy elõre meghatározott áron megvegye a vállalat részvényeinek egy részét. Ha a vállalat részvényei többet érnek ennél az elõre meghatározott árnál, akkor a vezetõ lehívja az opciót, eladja a részvényt, és az aktuális részvényár és az elõre meghatározott ár különbségét zsebre vágja. Ha egy igazgató elég sok részvénnyel és opcióval rendelkezik, akkor a jövedelme attól függ, hogy mennyit érnek a részvények, és így ugyan-abban lesz érdekelt, mint a rész-vényesek, vagyis hogy megnõjön a papírok értéke.
H
Az opciók használata azonban veszélyekkel is jár. A részvényesek úgy érzékelhetik, hogy a fizetésnek ez a módja nem jár költséggel, hiszen az adott évben nem kell semmit kifizetni. Ez azonban egyáltalán nem igaz: amikor a menedzser lehívja az opciókat, akkor részvényeket kap. Mivel ezután a vállalat értéke több részvény között oszlik meg, egy részvény kevesebbet ér az opció lehívása után. A bizott-ság egyik fõ problémája az, hogy a részvényopciók rendszere telje-sen áttekinthetetlen lehet, és ezért a részvényesek nem érzékelik, hogy valójában mennyit fizettek az adott évben a vezetõknek. Az ilyen - gyakran bonyolult - pénzügyi konstrukciók használatával a vezetõk elrejthetik saját jövedelmüket a részvényesek elõl. Ezért fontos, hogy e megoldás költségeit pontosan kimutassák, és a részvényesek ez alapján dönthessenek a vezetõk díjazásáról. A nyilvánosság másik elõnye, hogy a részvényesek megtudják: saját vállalatuk vezetõinek fizetése hogyan viszonyul más vállalatok vezetõinek fizetéséhez, ami segíti õket a fizetések helyes megállapításában.
Az eddigi érvelés alapján a tõzsdén jegyzett részvénytársaságok esetében indokolt a menedzseri fizetések nyilvánosságra hozatala. A vállalatok körét azonban könynyen kibõvíthetjük egy másik irányba is: az olyan vállalatok esetén is elvárhatjuk, hogy nyilvánosságra hozzák ezeket az információkat, amelyekben az állam tulajdonos, hogy az emberek megítélhessék, hogy az állam mint tulajdonos hatékonyan képviseli-e az adófizetõk érdekeit.
Ha a részvényesek megfelelõen tudják felügyelni a vezetõk tevékenységét, az nem csak számukra hasznos. Ha az ellenõrzés nem elég hatékony, akkor a menedzserek könnyedén "elkényelmesedhetnek". Ez jelentheti azt, hogy nem hajtják végre a szükséges átalakításokat, vagy nem indokolt beruházásokat hajtanak végre. Vagyis ha a szabályozás nem biztosítja a menedzserek megfelelõ ellenõrzésének feltételeit, az az egész gazdaság számára káros, csökkenhet a gazdasági növekedés, így a fizetések vagy a nyugdíjak is.
A vállalatok szabályozásának kialakítása során a fejlett országokban egyre inkább figyelembe szokták venni a részvényeseken kívül más érdekeltek szempontjait is. Mivel a vállalat mûködése - a tulajdonosain kívül - sok ember életére van hatással (például a munkavállalókéra, az alvállalkozókéra, a helyi lakosokéra), a vállalat vezetése felelõsséggel tartozik irántuk is. Egyre inkább normává válik, hogy a vállalatok ezen érdekeltek szempontjait is figyelembe veszik, például egyeztetnek velük az õket érintõ kérdésekben. Ezért indokolt lehet õket bizonyos adatok nyil-vánosságra hozatalára kötelezni. Jogos lehet az az elvárás, hogy a munkavállalók tisztában legyenek a vállalatot irányító vezetõ fizetésével vagy avval, vajon az igazgató is részt vállal-e az esetleges megszorításokból. E felfogás szerint a nagyvállalatok esetében indokolt lehet a vezetõk fizetésének nyil-vánosságra hozatala, függetlenül attól, hogy a vállalatokat jegyzik-e a tõzsdén vagy nem.
A vállalati vezetõk fizetésével kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala felvet ennél mélyebb társadalmi kérdéseket is. Az összegek megjelenése az esti hírmûsorokban szembesíti a társadalmat a benne uralkodó egyenlõtlenséggel. Ez a szembesítés komoly viharokat is okozhat, mint ez az Egyesült Államokban történt. Ott a nyilvános részvénytársaságok vezérigazgatójának fizetését nyilvánosságra kell hozni. Az adatokat különféle, a részvényesek vagy a dolgozók érdekeit védõ szervezetek gyûjtik, és könnyen hozzáférhetõvé teszik. A szakszervezetek honlapjáról megtudhatjuk például, hogy a McDonald's Corporation elnök-vezérigazgatója 2002-ben 9 122 413 dollárt keresett. Emellett 1 228 073 dollár értékben hívott le részvényopciókat, amelyeket a korábbi években kapott. Mivel ezek az adatok évrõl évre nyilvánosságra kerülnek, folyamatosan vitát keltenek. A 80-as évek elején körülbelül 40-szeres volt a különbség egy átlagos munkás és egy átlagos vezérigazgató bére között. Azóta ez tovább nõtt, jelenleg 300-400-szoros. A jól követhetõ egyenlõtlenségnövekedésrõl sokat vitatkoznak Amerikában. A kisrészvényesek szervezeteket alapítottak, amelyek célja, hogy le tudják törni a vezetõk fizetését. Ez a társadalmi vita nagyon hasznos lehet abból a szempontból, hogy az emberek meg-ismerik a kapitalizmus alapvetõ természetét, és megvitatják, hogy mi okozza az egyenlõtlenségeket. A menedzserek fizetésének megismerése új dimenziót adhat az osztályharcnak.
H
Vajon a magyar társadalom eléggé érett-e ehhez a szembesüléshez? A nagyon magas fizetések nyilvánosságra hozatala növelheti az emberek elégedetlenségét a fennálló viszonyokkal, esetleg populista politikusok összeesküvéselméletek kidolgozására vagy bizonyítására használhatják fel ezeket az információkat. Ez a veszély nem elhanyagolható: a tandíj szó káromkodássá változtatása például elképesztõ károkat okozott az ország felsõoktatásának, mert erõsen behatárolja a politikailag elfogadott reformok körét. (Ugyanez a folyamat megfigyelhetõ más, a kapitalizmussal kapcsolatos kifejezések esetében is, mint mondjuk privatizáció, bankár, külföldi befektetõ stb.) Mindennek ellenére nem gondolom, hogy a populista politikusok ellen az információk eltitkolásával kellene védekezni. Éppen ellenkezõleg: még több információt kell nyilvánosságra hozni. Nagyon fontos társadalmi érdek, hogy az emberek széles körben elfogadható magyarázatot kapjanak arra, miért olyan magasak a menedzseri fizetések. Egyáltalán: hogy abban valami közmegegyezés-féleség szülessen, mi a magas, és mi az alacsony. Ha pedig netán nincs ilyen magyarázat, és ha a társadalom épp elég soknak fogja gondolni azt, amit a vállalatvezetõk túl kevésnek, akkor errõl a felfogásbéli különbségrõl kell beszélni.
H
Arról természetesen már most is több elmélet szól, hogy miért is olyan magasak a menedzserfizetések. Az egyik szerint valóban ennyit ér a munkájuk. A menedzserek fontos feladatot látnak el a vállalatnál, és egy valóban jó menedzser nagy értéket teremthet a részvényesek számára. Miközben ez nyilván igaz, nem könnyû megmagyarázni, hogy miért növekedett a bérkülönbség ilyen mértékben az Egyesült Államokban. Egy másik magyarázat szerint a részvényesek nem képesek megfelelõen fellépni a vezetõk fizetésemelési próbálkozásai ellen. Ennek több oka lehet. Egyrészt elképzelhetõ, hogy egy vállalat tulajdonosai között túl sok a kisrészvényes, akik nem tudnak egységesen cselekedni. A másik ok az lehet, hogy a részvényesek nem rendelkeznek megfelelõ mennyiségû információval, nem tudják, hogy mennyit ér valójában a vezetõk munkája. Ezen elmélet szerint a részvényesek nem jelentenek valódi korlátot a vezetõk számára, akik addig emelik a bérüket, amíg nem lesz felháborítóan magas. Míg a fizetés mértéke nem nyilvános, ez a korlát kissé magasabb, hiszen nem a részvényesek, hanem a vezetõ saját ingerküszöbe jelenti a korlátot. Amennyiben ez az elmélet helytálló, akkor az információk nagyobb nyilvánossága segíthet a részvényesek alkupozíciójának javításában.
A legtöbb közgazdász viszont kissé másképp magyarázza a menedzseri fizetések alakulását. Az egyik magyarázat a megbízó-ügynök megközelítésen alapul. Az egyszerûbb munkákat végzõ alkalmazottak esetén a teljesítmény erõsen összefügg a munka eredményével, ezért az ilyen munkások könnyen ösztönözhetõk, például darabbérrel. Az viszont, hogy a vezetõ mekkora erõfeszítést fejt ki a vállalat profitjának növelésére, és energiáinak mekkora részét fekteti birodalomépítésbe vagy csinos titkárnõk hajkurászásába, nem áll túl erõs kapcsolatban a vállalat profitjával, mert azt sok más is befolyásolja.
Mivel az utóbbi tevékenységek meglehetõsen szórakoztatóak, sokat kell fizetni, hogy a menedzser lemondjon róluk, és a profit növelésének kissé unalmasabb munkáját válassza. Egy másik, szintén apologetikus magyarázat úgy érvel, hogy a vállalat különféle szintû vezetõit kissé másképp lehet erõfeszítésekre ösztönözni. Aki jobban végzi a munkáját, azt elõléptetik. A jobb munkához az elõléptetést nagyon vonzóvá kell tenni. Egy ilyen modellben a legmagasabb beosztású fizetésének nagyon vonzónak kell lennie, ezért lesz különösen magas.
Magyarországon mindezek mellett figyelembe kell venni azt is, hogy a topmenedzserek piacán nemzetközi verseny van. Sok külföldi tulajdonú cég hoz külföldrõl vezetõket, akiknek versenyképes fizetést kell biztosítani. Ezért a menedzserek bérét sokkal inkább befolyásolja az európai bérek szintje, mint mondjuk a titkárokét vagy a titkárnõkét. Mivel az európai bérek magasak, a menedzserek és más alkalmazottak közötti bérkülönbség nagyon magas lehet.
H
Bármelyik magyarázat is igaz, erõs érvek szólnak amellett, hogy a vállalati felsõ vezetõk fizetését megismerjék a részvényesek, hiszen ez a tudás szükséges ahhoz, hogy megfelelõ döntéseket tudjanak hozni. Ennek mintegy melléktermékeként mások számára is ismertté válik ez az adat, ami fontos vitákhoz vezethet, bár adalékul szolgálhat összeesküvés-elméletekhez is. Ahhoz viszont, hogy a nemzetközi szinten gondolkodó befektetõk magyar vállalatok részvényeibe invesztáljanak, mindenképpen szükség van arra, hogy vállalataink mûködése annyira át-látható legyen, amennyire az más európai országokban megszokott.
