Az utolsó kártya

  • 2004. december 2.

Publicisztika

A hét végén természetesen nem pusztán a könnyített honosításról vagy az egészségügy privatizációjáról döntenek a választók: a referendum pártpolitikai tétje is igen nagy, még akkor is, ha a szavazópolgárok - ellentétben a nagypolitikában tapasztaltakkal - nyilvánvalóan nem "baloldali" vagy "jobboldali" kötõdéseik alapján voksolnak igennel vagy nemmel. (Vagyis lesznek nemet mondó Fidesz-szimpatizánsok, s ellenkezõ elõjellel áll ez az MSZP-szavazók egy részére is.)

A két nagy párt állásfoglalása egyértelmû, a legtöbb elemzés pedig készpénznek veszi, hogy a Fidesz a kezdeményezõ fél, hosszú hónapok után újra õ "irányítja a közbeszédet", s ügyes taktikai húzással aggatja a szocialistákra a nemzetvesztés és az országkiárusítás vádját. A megújuló MSZP-t Orbánék ily módon sikeresen láttatják a köz elõtt változásra képtelen politikai erõként. A Fidesz e megközelítés szerint olyan lendületet vehet, ami akár 2006-ig is kitart.

A másik eshetõségrõl viszont nem vagy alig esik szó, holott semmivel sem kisebb a realitása. Az MSZP (és az SZDSZ) ugyanis nemcsak gyorsan, de nagyon is határozottan mondott nemet a két kérdésre. Vajon tényleg ennyire ostobák volnának, hogy nem mérték föl az állampolgárság elutasítása miatt várható ellenszenvhullámot - mint ahogy oly sokan mondják ezt még a baloldalon is? Meglehet, épp az ellenkezõje igaz. Nem a Fidesz hajszolta az MSZP-t a "nemzetietlen" álláspont vállalásába, hanem az MSZP terelte be Orbánékat a nacionalizmus utcájába. Ahová amúgy nem volt nehéz bevinni a Fideszt, mivel a nemzeti érzelmek felbuzgatásán kívül már régóta nincs épkézláb ötletük. Amúgy meg miért zavarná a szocialistákat vagy szimpatizánsaikat, ha a jobboldal lehazaárulózza õket? Odateszik a többi mellé; és inkább az összetartozás érzését erõsíti bennük. Nehogy már egy Orbán vagy egy Patrubány mondja meg, mi az igazi hazafiság.

Akármi lesz is a vasárnapi végeredmény, a magyarkérdés - ami így, ebben a formában álkérdés, és normális esetben semmiképpen sem a magyar társadalom központi problémája - hónapokig téma marad. Ha az igen gyõz, még tovább is. Beindul a jobboldalon a licitálás, ki tud többet tenni a határon túli magyarokért; és nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy elõre megmondjuk: mindig lesz valaki, aki nagyobbat akar, és ezért vadabbat mond az elõtte szólónál. A "nemzeti" ügyek természete már csak ilyen. A Fidesznek pedig tartania kell a tempót, ha e konzervatív-keresztény-nemzeti stb. versengésben nem akar lemaradni. Márpedig büntetlenül nem lehet hülyeségeket összehordani: nem lehetett 1998-2002 között sem, amikor Orbánéknak Csurka jelentette a mércét a MIÉP-szavazók megnyeréséért vívott küzdelemben. A szélsõjobbal való intenzív összeborulás (is) 2002-ben a miniszterelnökségébe került Orbánnak, a Fideszt pedig olyan kényszerpályára állította, ami szükségképpen vezetett a jobb- és baloldali populizmus egyidejû vállalásáig (inkluzíve a magyarkérdés jelen idejû nacionalista tálalásáig), s amelyrõl nagyon nehéz lesz letérni a pártnak, már ha egyáltalán képes (és akar!) lejönni róla.

Nem lepõdnénk meg, ha egy ehhez hasonló folyamat kezdõdne december 5. után: és ha így lesz, akkor a magyarkérdés határon belüli föltámasztásával nem az MSZP, hanem a Fidesz került végzetes csapdahelyzetbe. Hosszú távon ebbe csak belebukni lehet; s valószínûleg nem csak mi emlékezünk az 1990-es évek fordulójára. 1988-89-ben az addig lefojtott érzelmek felszabadulásával elképesztõ (és utólag is megható) rokonszenvvel és szolidaritással fordultak a magyarországiak a határon túli - elsõsorban az akkor leginkább veszélyeztetett romániai - magyarok felé. Ám amikor az Antall-kormány néhány hónap után szembesült visszavonhatatlan és elõre borítékolható bukásával, a hatalom értelmezésében az "igazi magyarság" egyre inkább a társadalmi együttélés fõ minõségeként kezdett megjelenni. Ehhez jött a gazdasági visszaesés, valamint a nyitott határok következtében az országot elárasztó bevándorlók hulláma. Az utóbbi miatt törvényszerûen jelentkezõ negatív tapasztalatokat pedig az egyre ingerültebb társadalom általánosította: ez volt a felhõtlen "románozás" idõszaka. Mindezek következtében a nyitottságot bezárkózás váltotta föl, és évek kellettek ahhoz, hogy valamiféle egyensúly beálljon, amikor a mûködõ (az állampolgársági és egyéb) törvények révén a helyükre kerültek a dolgok. A mostani felhajtás ezt az állapotot rúgta föl: s hogy a társadalom haragja a magyarkérdés forszírozóira vagy ellenzõire hull-e vissza, hónapokon belül eldõl. Az viszont figyelemre méltó, hogy egyes közvélemény-kutatási adatok szerint nõ azok tábora, akik már azt is soknak tartják, amivel a magyar állam eddig segítette a külhoni magyarokat. Ami szomorú tény - de tény. Ráadásul nem is meglepõ: ha túl sokáig hallják azt az emberek, hogy õk nem becsületes magyarok (Orbán Viktor), vagy hogy a nem gyõzelme esetén "Magyarországot addig népszavaztatjuk, amíg be nem adja a derekát" (Patrubány Miklós), akkor éppen az ezt szajkózókkal szembeni dac fog föltámadni bennük. Így történt 1990-1994 között is.

Az országgyûlési választásokat sosem a biztos szavazók döntik el, hanem azok a "bizonytalanok" (azaz egyértelmû pártpreferenciával nem rendelkezõk), akiknek a mindennapi életében a politika hatodrangú kérdés, de amikor a véleménynyilvánításuknak tétje van, élnek jogaikkal. Eddig még egyszer sem azért nyert valamelyik politikai erõ, mert a másikat "túlígérte" (persze, persze: volt 400 százalékos egészségügyi béremelés meg "nem lesz gázáremelés", de sohasem ezek a döntõ mozzanatok; akik ennek az ellenkezõjét állítják, azok lenézik a társadalmat), hanem mert a késõbbi vesztes olyan ügyeket kezdett erõltetni, amik az ország mûködésében nem lényegi kérdések. (Ebbõl a szempontból különösen fontos a múlt vasárnapi romániai választás: hiába volt Orbánék és erdélyi csatlósaik minden erõfeszítése és magyarkodása, az RMDSZ a parlamentbe került, az ottani orbánisták viszont megalázó vereséget szenvedtek.) A magyarkérdés mostani prezentálása - amelynek lényege, hogy végzetesen összezavarja a nemzethez és az államhoz tartozás kritériumait, nota bene: térségünkben a háborúk mindig ezzel kezdõdnek - bizonyosan ilyen álügy. Kiderül ez majd péntek este is, amikor Gyurcsány Ferenc egyedül vitázik három, a saját közösségükben is radikálisnak tartott határon túli politikussal. Ezt maga az MSZP agitprop sem rendezhette volna jobban: a magányos miniszterelnök a társadalom "valós" kérdéseirõl fog beszélni, Tõkés Lászlóék érzelmekrõl, erkölcsi elégtételrõl stb. (Ha a szociknak szerencséje van, Duray Miklós száján még kiszalad valami hajmeresztõ. Biztos, hogy Tõkésék Orbán emberei?)

Ha az MSZP nem követ el döntõ hibát, politikailag csak nyerhet, függetlenül a vasárnapi eredményektõl. A Fidesznek viszont olyan fordulatra volna szüksége ahhoz, hogy a magyarkérdéstõl megszabaduljon, amire aligha van már ereje és késztetése. Orbánék jelen idejû szárnyalása persze óvatossá tesz mindenkit, de a lehetõségek között nagyon is számon kell tartani, hogy a magyarkérdéssel és a privatizációellenes posztkommunista demagógiával elkezdõdött a szövetségbe forrt Fidesz hanyatlása. Csak arra kell vigyázni, hogy agóniája ne döntsön romba mindent.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.