A 20. század fordulóján Budapest kiemelt helyszínei - a Duna két partja, a Vár, az Andrássy út, a Liszt Ferenc tér - között kevés volt a VIII. kerületi. Legfeljebb a Nemzeti Múzeum környéke és a Tisztviselőtelep őrizte hírét és vonzóképességét, de a Nagykörúton túli terület, a Középső-Józsefváros megítélése sosem látott mélységet ért el az 1990-es évek végére. A Budapest városszerkezetében kialakult fejlődési egyenetlenségeket a rendszerváltás után létrehozott, ám mára teljesen meghaladott fővárosi közigazgatási rendszer konzerválta. Az önálló várospolitikát folytató kerületek és a főváros különféle politikai és intézményi szintjei között csak pillanatnyi érdekegybeesések fialtak közös döntéseket; a rendszer egyes elemei egymás ellen dolgoztak. A súlyos történelmi hagyatékkal küzdő kerületek nehéz, magányos helyzetbe kerültek. Az önállósággal együtt Józsefváros is súlyos társadalmi és környezeti örökséget kapott, s helyzetét csak rontotta az 1984-es évektől folyó, Európában példátlan formában zajló lakásprivatizáció. A fővárosi várospolitika ezt azzal tetézte, hogy hosszú évekig ide koncentrálta szociális és hajléktalanellátási feladatainak jelentős részét; ezek a kapacitások jelenleg is messze meghaladják a fővárosi átlagot. Ez a politika a kerület társadalmának teljes szétszakadását hozta.
Az ily módon megerősödött "nyócker" imázs miatt az itt élők azt vették észre, hogy otthonukkal kabarétréfákban és bűnügyi hírekben foglalkoztak a legsűrűbben. Az 1996-2000 között megindult tömbrehabilitációs munkák sem változtatták meg ezt a képet. Ekkor Józsefváros gondolt egy merészet, és megkezdte ezt a hangulatot felülíró jövőkép kigondolását. A fejlődés három alappillérét rakta le: szabályozási eszközökkel jórészt kiszorította a kerület közterületeiről a prostitúciót és a bűnözést, megkezdte a súlyos lakásállomány feldolgozását; és a Középső-Józsefváros nagyszabású városrehabilitációjához külső befektető partnert vont be.
A kerület számára elengedhetetlen változás - melynek a Corvin (Szigony) Sétány Program lett az egyik jégtörője - természetesen nem gyökerezhetett pusztán a helyi tradíciókban. Ha csak a múltból kerestük volna a jövő irányait, csapdába kerülünk. Ha például nem változtatunk a mai Corvin Sétány területén, a kerület beragad a másodrendű városrész státuszába. Ha itt elmarad a változás, az Józsefváros többi részét is kivonta volna a státusznövekedés lehetőségéből; a projekt nélkül a 2000 utáni ingatlanpiaci felfutás is elkerülte volna a kerületet.
Józsefváros - nem szégyellve múltját, és az "emlékezésnek" is teret adva - úgy döntött, hogy színesebb, sokrétűbb negyedekre épülő fejlődést céloz meg, melynek eredményei 10-15 év után látszanak majd. Már a koncepciókészítéskor látszott, hogy a korabeli fővárosi rehabilitációs gyakorlat sem elméletében, sem gyakorlatában nem használható. Újra kellett gondolni a preferenciákat. Az első a társadalmi-gazdasági környezet megújítása lett, az új lehetőségek megnyitása az itt élők számára - azaz nem a városszövet sérülésmentes beszövése kötötte le erőinket. Az volt a cél, hogy az itt élő emberek büszkék lehessenek a lakhelyük fejlődésére; hogy amikor arról a megmagyarázhatatlan érzésről mesélnek, miért szeretnek itt lakni, a beszélgetőtárs szemében az irigykedés szikráját lássák fellobbanni. Akkor, 2000-ben a fejlődést tűzte ki maga elé a kerület. A lakásállomány radikális megváltoztatását, a befektetések megindulását, partnerek megtalálását.
*
A Corvin Sétány Program ennek volt az eszköze. A kerület ezen részének a leromlása már az 1970-es években megindult, amikor a lakótelep építése - szerencsére - abbamaradt, és a környékre építési tilalmat mondtak ki. A projekt hamar a "szakma" és a főváros vitáinak kereszttüzébe került. Sokan vitatták, hogy Józsefváros Nagykörúton túli részének más is lehet a szerepe, mint a szegénység befogadása. A környezet közel változatlan állapotú megőrzése mellett foglaltak állást, s ez a fejlesztés alapvető céljait tette volna lehetetlenné. Mintha egy városfejlesztési folyamatnak a kiemelt célja az épületek megújítása lenne, és nem az emberek helyzetének javítása! Persze a város nemcsak emberekből és gazdaságból áll, hanem épített környezetből is: utcákból, terekből, házakból. Budapest belvárosának képét kétségkívül az eklektika határozza meg, s ezen emlékek megőrzése egy tömbben a közösség fontos feladata. Csakhogy a városban található közel 5500 elem között - és itt csak a projekt területéről beszélek - sok a bérkaszárnya és a már az építés korában is gyenge minőségű épület. Ezekben található a szegénységet újratermelő, rossz minőségű lakásállomány.
A Corvin Sétány volt az első, a jövőről hírt adó vállalkozás. Erős városépítészeti víziónkat az motiválta, hogy a megújulást láttassuk, hogy Budapest és a kerület lakóival elhitessük, itt is lehet új lakásban, belvárosi minőségben lakni. A fejlesztés elején eldöntöttem, hogy Józsefváros fejlődése a fő célom, és nem az, hogy minden ház tetsszen nekem. Tudtuk, hogy veszélyes vizekre eveztünk, amikor a belvárosban új karakterű építészet és újfajta beépítés mellett döntünk. Tudtuk, hogy ami létrejön, új elemként jelenik meg a környezetben. De nem volt elég egyet lépni - hiszen nem hitte volna el senki a változást. Az egész kerület dinamizálása többet nyomott a latban, mint az új elemek megjelenéséből származó feszültség. Egy város képe - néhány teljesen tervezett település kivételével - sosem harmonikus, aktuális képét az egymásra rakodó építészeti rétegek adják. Az új és a régi határa mindig felismerhető, s csak az utolsó 40-50 év helyez különös hangsúlyt ennek a határnak az elmosására. Egy-egy városrész átépülése sokszor több évtizedig tart, ezalatt megváltozik az épületek magassága, az utcák vonala, a beépítés jellege. A Práter utcában a kereszteződésekben álló, 1912-ben épült, 20-22 méteres párkánymagasságú házak mellett mind a mai napig vannak 10-14 méteres épületek. A városi földszintes ház semmivel sem természetesebb, mint a hat- vagy hétemeletes. A terület látványához hozzátartoznak a tűzfalak és a kémények is. Ez a változás aztán nem állt meg. Az építkezés megkezdése óta is jelentősen átalakultak az építési szabályok, a technológiai utasítások, a tűzvédelmi vagy a kéményekre vonatkozó előírások. (Itt is, ahogy Budapest belvárosában máshol, a groteszk határát súrolja a régi épületekre felkényszerített kéményerdők acélrengetege.) Az összenövés hosszú folyamat, de az új környezet az ott lakóknak nem idegen. Nem lesz áthatolhatatlan fal - hisz nem lakópark épül. (És hogy e ponton válaszoljak Szemerey azon kifogásaira is, melyek szerint a Corvin Sétánnyal egy zárvány keletkezett volna a kerületben: a Vajdahunyad utca várhatóan 2010 őszétől korlátozásmentesen járható lesz a gyalogosok számára. Ugyancsak 24 órában lesz járható a Corvin köz és a sétány közötti Átrium. A kerület gyalogos, ill. vegyes forgalmú utcahálózata megvalósítás alatt áll. A Corvin Sétány első, 2010-ben átadandó szakasza közvetlen kapcsolatban áll a Futó utcán keresztül Józsefváros központjával, ahonnan idén még két irányban épülnek ki kapcsolatai: a Mátyás tér és a Kálvin tér felé.) A józsefvárosiak szeretik az új épületeket, a "modernet", ez jelenti számukra a komfortos, egészséges, biztonságos otthont.
A város kegyetlen üzem, melyben minden változásnak súlyos ára van. Józsefváros ahhoz, hogy változtasson a kerületről kialakult sztereotípiákon, szinte kilátástalan küzdelembe kezdett. A kérdés 2000 óta még mindig az, hogy sikerül-e ez. Hellyé válik-e a sétány, befogadja-e a város az átriumot?
Ezért még nagyon sokat kell dolgozni. Jelenleg az új arányok, az új sétány még csak épp hogy érzékelhető. A házak, az utcák, a terek folyamatosan változnak. Nincs még olyan épület, amit már teljesen laknának, nincs még kész közterület. De ez utóbbiak aránya 10 000 m2-rel nőtt. A Nagykörutat, a bűvös határt már átlépte a belváros, úgy, ahogy az Andrássy útnál a 19. század vagy a Tompa utcánál a 20. század végén. Megtört a jég: Budapest délkeleti szektorában magas minőségű lakóegységek és vegyes funkciók jöttek létre. Ennek a hatása a Szigony utcai lakótelepre, a Práter utca és a Baross utca közötti területre, Józsefváros egészére már most érezhető. És bár a válság, mint mindenütt a világon, itt is lelassította a változásokat (a 2013-as eredeti határidőhöz képest a teljes elkészülés egy-két évvel kitolódik) - a kerület már most jól járt. Józsefváros ma Budapest egyik leginnovatívabb kerülete. Megtartotta, sőt fokozta a sokszínűségét, megmaradt nyitottnak, befogadónak és nem kirekesztőnek. Izgalmas hely lett.
A szerző építész, urbanista, a Corvin Sétány Program koncepciójának kitalálója.
