A jelenlegi magyar kormány feje, amikor valamilyen gazemberségre készül az európai fronton, mindig Magyarország érdekeire hivatkozik. Nagyon jó szöveg, századokon át mondogatta más is, csak sosem vált be. Ugyanis Magyarországnak – minden ellenkező híresztelés dacára – nincsenek érdekei.
Érdekei csak a magyar embereknek, a magyar állampolgároknak lennének, viszont azzal ritkán törődnek bölcs és még bölcsebb vezéreink. Ráadásul az emberek különféle érdekeket tartanak számon maguknak. Közös érdek csak egy volna: a béke. Mind a társadalmi, mind pedig a háború hiányát jelentő béke. Külső béke + belső béke = Európai Unió. Ez a magyar érdek kétszer kettője.
Ráadásul ez nemcsak magyar érdek, ez mindenki másnak, szerbnek, románnak, tótnak is érdeke, ha fölismeri, ha nem. Viszont nemzeti pechünk, hogy ez az érdek pont nem érdekli a mi jelenlegi nemzeti vezetőnket. Ő handabandázni szeret, ám rá aligha igaz a közmondás, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Ő harap, ha hagyják.
És úgy tűnik, hagyják.
Akik az elmúlt ezer év során Magyarország érdekeit emlegették, azok csaknem kivétel nélkül háborúba keveredtek valamilyen más érdekbe ütközve. Merthogy másoknak is van ám érdeke. A huszadik század két legnagyobb magyar érdekvédőjét hozom példának, akik nem mellesleg kormányunk fejének, nemzetünk jelenlegi nemzeti vezetőjének nem titkolt példaképei. Tisza István magyar érdeknek hirdette a világháborút, a választójog korlátozását és a civil mozgalmak vérbe fojtását. Történetesen a most agyonutált Károlyi pontosan ellenkezőként gondolta a magyar érdeket. Vagyis béke, általános választójog és civil szabadságjogok. Világos, hogy az ő szobra helyére került vissza a „vad geszti bolond” kőmása. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Ferencjóska altengernagya Trianon revízióját és a deportálásokat, azaz a magyar faj tisztaságának megőrzését gondolta magyar érdeknek. A két nagy érdekvédő egyenként csinált közel egymillió magyar halottat és majd’ annyi hadirokkantat. És hetedíziglen megmérgezték Magyarország lelkét! Hogy ezer évig ne tudjunk integrálódni Európába. Ez a magyar érdek? Talán mégsem. De próbáljunk méltányosnak lenni azokhoz, akik egyáltalán nem voltak méltányosak a magyar emberekhez. Tételezzük föl (bár teljes hadászati és politikai képtelenség!), hogy a Monarchia megnyeri a háborút. Akkor az úgynevezett nagy Magyarországon a magyar ajkú lakosság számaránya nem tett volna ki egyharmadot sem.
Ez lett volna a magyar érdek?
Tisza, amilyen fafejű volt, harcolt volna tovább az általános választójog ellen, a nemzetiségek ellen. És ők ellene. Csuda jó kis nagy Magyarország lett volna. Ha Hitler nyeri meg a második háborút, akkor a zsidótlanított kis (esetleg középnagy) Magyarország örökös másodosztályú német gyarmatként szolgált volna. A nácik a kormányzó urat vagy koncentrációs táborba, vagy elmegyógyintézetbe küldik.
Orbán, nemzetünk mostani (félre)vezetője – méltó példaképeihez. Jól beletalált az érdekválasztásba: szerinte nem a keresztény Európában, hanem Ázsiában van a helyünk nemzetileg és nemzetközileg. Viszket a lába, ha liberális szagot érez. Viszont az olimpiai téveszmétől dagad a mellkasa. Zászlóin Trianon és a Don-kanyar.
A szerző sebész
