Antal Dániel

Távozik a kéményen át

A Brexit és az európai választások

  • Antal Dániel
  • 2019. június 16.

Publicisztika

A Brexit tragikomédia és paradoxon: eredetileg senki se támogatta, de végül mindenki melléállt, hogy aztán senki ne merje végrehajtani. Az elmúlt három évben az Egyesült Királyság csendes, belső agóniája lett belőle, furcsa, a kívül­állók számára érthetetlen belső monológokkal.

A Brexit tragikomédia és paradoxon: eredetileg senki se támogatta, de végül mindenki melléállt, hogy aztán senki ne merje végrehajtani. Az elmúlt három évben az Egyesült Királyság csendes, belső agóniája lett belőle, furcsa, a kívül­állók számára érthetetlen belső monológokkal. Csakhogy a jövő heti EP-választáson a Brexit-paradoxon hirtelen érintkezni fog a másik 27 tagállam politikájával is. Az Egyesült Királyság nagy ország, és nagy delegációt küld a közös parlamentbe: 73 főt. Bár ezeket a helyeket a többi 27 tagállam gondolatban már felosztotta egymás között, a britek mégis maradtak. Ha az ország a következő nyolc hétben nem lép ki az unióból – amit kizárni persze nem lehet –, ezeket a képviselői mandátumokat Angliában, Észak-Írországban, Walesben és Skóciában megválasztott képviselők fogják elvinni, ami alaposan felforgathatja a nagy európai pártok számítását.

A Brexit-paradoxonból többek között azért nincsen kiút, mert a brit parlament választási rendszere nagyon aránytalan. A Brexitet a lakosság egyre szűkülő kisebbsége támogatja – de támogatja az a két nagy párt, amely az elmúlt évszázadban a szavazatok 80, a képviselői helyek 90 százalékát szerezte meg: a Konzervatív Párt (a toryk) és a Munkáspárt. Hiába van jelentős többsége a maradásnak, és hiába magas az uniós tagságot pártoló politikai szervezetek általános támogatottsága, a jelenlegi választási rendszerben ezek nem tudnak jelentős képviseletet szerezni.

Angliában a május 2-i helyhatósági választásokon a toryktól és a Munkáspárttól is sok helyet szerezve taroltak a maradáspárti Liberális Demokraták. A szintén maradáspárti Zöldekkel (Green Party UK) általában csendben kitértek egymás elől, és megvalósították a koordinált jelöltállítást (amit a magyar ellenzéki pártok csak nyögvenyelősen, felibe-harmadába hoztak össze). Ennek eredményeként a zöldek szintén rekordszámú tanácsnoki hellyel zártak. Mit vetít ez előre az EP-választásra és a Brexit-paradoxon feloldására?

Sajnos, a látszat ellenére sem túl sok jót.

 

A mérleg nyelve

A helyhatósági választások jelöltállítási határideje után két olyan új formáció is alakult, amelyek így május elején még nem tudtak rajthoz állni: Nigel Farage új pártja, a roncspárttá vált UKIP-et felváltó Brexit Párt, és a Munkáspártból és a Konzervatívokból kivált képviselők új, Change UK nevű centrista szerveződése. A Brexit Párt elsősorban a torykra jelent veszélyt: minden közvélemény-kutatás szerint meg fogják előzni a kormánypártot, ráadásul vészes ütemben állnak át a mezei párttagok és az aktivisták is az új pártba. A Change UK viszont láthatóan nem hoz új szavazatokat a maradáspárti tábornak, leginkább a Liberális Demokratákkal és a Zöldekkel fog osztozni ezeken a szavazatokon.

Az EU szabályai szerint arányos választást kell tartani, de a két nagy párt által monopolizált brit politikában egy furcsa trükkel aránytalanná tették ezt a választást is. A választás ugyanis régiónként arányos, viszont egy-egy régióra olyan kevés EP-mandátum jut, hogy a mandátumszerzési küszöb lényegében jóval 10 százalék fölött lesz. Bár a brit választók magatartása kiszámíthatatlan – leginkább azért, mert sok szavazót a pártja azzal hitegetett, hogy ez a választás már nem is lesz –, az borítékolható, hogy a Munkáspárt és a Brexit Párt lesz a két legnagyobb erő, ahogyan a végzetes Brexit-népszavazást megelőző EP-választáson is a UKIP és a Munkáspárt futott be az első két helyen. (Egy-egy régióban a Liberális Demokraták okozhatnak meglepetést, ha ki tudják használni a helyhatósági választásokon szerzett lendületet.) Ily módon ez a két legnagyobb párt visz majd el régiónként 2–4 mandátumot, a többinek legfeljebb 1–2 marad. A 4–5 százalékos támogatottságú Change UK és a Zöldek pedig mandátum nélkül maradhatnak.

Ennek a furcsa brit választásnak nagy hatása lehet az európai politikára. Az állandó nagykoalíciót alkotó mérsékelt pártok, vagy­is a Néppárt (EPP), a szocialisták (S&D) és a liberálisok (ALDE) 2014-ben abban állapodtak meg, hogy a legfontosabb posztra, az Európai Bizottság elnöki székébe a legtöbb mandátumot szerző párt jelöltjét fogadják el. Ez a megállapodás azért fontos, mert a sokszínű EP-ben a legnagyobb pártcsoport, sőt, a legnagyobb két pártcsoport sem tud automatikusan többséget szerezni. A korábbi választásokat sorra a Néppárt nyerte meg, de egyre kisebb fölénnyel. (Legutóbb, jóval a Brexit-referendum előtt épp az Európa-ügyben meghasonlott brit Konzervatívok léptek ki a néppárti frakcióból). Az európai szocialista pártcsaládnak hosszú idő óta először van esélye arra, hogy az első helyet megszerezze, egyrészt azért, mert Nagy-Britanniából váratlanul sok képviselővel számolhat, másrészt azért, mert a meggyengült Néppártból a Fidesz és néhány szövetségese távozni fognak.

Első látásra mindez nagyon felértékeli a Fidesz alkupozícióját. Hiába gigantikus létszámú, 751 fős az Európai Parlament, minden matematikai valószínűtlenség ellenére előfordulhat, hogy a Fidesz és romániai, szlovákiai és szlovéniai szatellit pártjai lesznek a mérleg nyelve az első helyért. Mégis valószínűtlennek tartom, hogy ez perdöntő legyen: mégpedig a három nagy párt háttéralkuja miatt. Se a néppárti, se a szocialista jelölt nem fog tudni önállóan többséget szerezni, és azt valószínűtlennek tartom, hogy a felfüggesztett és a szélsőjobbal kokettáló Fidesz szavazatait a másik két frakció elfogadja néppárti mandátumnak. Ha csak a Fidesszel lesz meg az első helye, a Néppárt hiába kötné az ebet a karóhoz, a szocialista és a liberális frakció minden további nélkül hivatkozhat arra, hogy így már nem érvényes a háttér-megállapodás. A Fidesz szavazatai ebben az esetben mégsem fognak sokat érni – a brit Munkáspárt EP-képviselői és az ő voksuk annál inkább. A Munkáspárt akár 30–40 mandátummal erősítheti a szocialista frakciót az Egyesült Királyság nélkül készült mandátumbecslésekhez képest, s ezzel az S&D csoport csak hajszálra maradna el a Fidesz nélküli néppárti mandátumoktól. Lehet, hogy Orbán nemhogy királycsináló nem lesz, de az elmaradt Brexit miatt éppenséggel a holland munkáspárti Timmermans fogja vezetni a bizottságot. Az MSZP–P és a DK pedig ebben az esetben lényegesen karakteresebb ellenzéki politikát tudnak majd folytatni az Európai Parlamentben. Ily módon a Brexit-paradoxonnak még a magyar politikára is lesz hatása.

De milyen hatással lesz a választás magára a Brexitre?

 

A korona gyémántjai

Rövid távon a jelenlegi se kint, se bent állapotot konzerválja majd. A londoni parlamentben az északír Demokratikus Unionista Párttal együtt kormányzó Konzervatív Párt egyetlen Brexit-terv mögé sem tudott parlamenti többséget tenni, az előre hozott választások pedig a párt 300 éves történetének legrosszabb eredményével fenyegetik őket – a közvélemény-kutatások most a 4–5. helyre mérik őket. Jelenlegi állapotukban még a szimpla miniszterelnök-csere is nyílt pártszakadáshoz vezetne, és ezért valószínű, hogy se ezzel, se az előre hozott választással nem sietnek majd.

A Munkáspárt támogatottsága kevésbé fogy, mint a Brexitért a fő felelősséget viselő toryké – de az esetleges korai választás a végtelenül opportunista politikát folytató Munkáspárt számára sem ígér teljes sikert, a friss mandátum-előrejelzések szerint csak kisebb, EU-párti csoportokkal szerezhetnék meg a többséget a brit parlamentben. Jeremy Corbyn mindazonáltal okkal reménykedhet abban, hogy a Konzervatív Párt tovább gyengül a Brexit-paradoxon miatt – és így a saját relatív népszerűsége az általános népszerűtlensége ellenére a miniszterelnöki székbe juttathatja őt. A David Cameron vezette Konzervatív Párt 2015-ben a szavazatok mindössze 37 százalékával többséget tudott szerezni a westminsteri parlamentben. Most Cor­byn alakítana kormányt hasonlóan alacsony csekély támogatottsággal, s az egyfordulós, egyéni körzetes választási rendszer a legnagyobb mértékben a kezére is játszik ebben.

Csakhogy ő súlyos hendikeppel fut neki e feladatnak. Az Egyesült Királyság három másik országrésze, Észak-Írország, Skócia és Wales ugyanis még erősebben EU-párti, mint Anglia, és egyre nagyobb mértékben szemben áll a westminsteri politikával. Észak-Írországban a következő parlamenti választásokon a történelemben először lesz katolikus (ír) többség, s ezen az ír egyesítésért most már békés eszközökkel küzdő Sinn Féin fog nyerni – ők pedig eddig se vették át a brit mandátumaikat, és most is azonnal az elszakadást fogják napirendre tűzni. Az ír kérdés miatt persze elsősorban az unionisták és konzervatívok feje fáj, míg a két hagyományosan baloldali országrészben, Skóciában és Wales­ben az új helyzet elsősorban a Munkáspártot és a Liberális Demokratákat fogja sújtani. Bár nem lehetetlen, hogy ez a két párt koalícióban többséget szerezzen a Westminsterben, az történelmileg példátlan volna, ha a kormány csak angliai mandátumokkal uralkodna a másik három országrészen.

A mandátumbecslések szerint – ugyancsak az aránytalan rendszer következményeképpen – a skót nacionalisták minden egyes Skóciában kiosztott westminsteri mandátumot meg fognak szerezni. És bár a Skót Nemzeti Pártnak nincs olyan joga automatikusan a függetlenségi népszavazásra, mint a Sinn Féinnek, mind a brit, mind az európai helyzet a párt számára kedvezően módosulhat. Amikor Skócia 2014-ben, tehát jóval a Brexit-rémálom előtt a függetlenségről népszavazott (a függetlenségi tábor ekkor csupán 44 százalékot kapott, és veszített), az unióban erős ellenérzések éltek azzal szemben, hogy a független Skócia az EU tagja lehessen. Ám azóta az ebben a kérdésben fontos spanyol álláspont például megváltozott: a spanyolok Nagy-Britannia széthullása esetén a 300 éve elvesztett Gibraltárral szeretnék kárpótolni magukat a szeparatizmus támogatásáért. Az Egyesült Királyságban pedig könnyen előfordulhat, hogy a Munkáspárt a skótok szavazataira lesz utalva.

Bár a walesi nacionalistáknak nincs olyan karizmatikus vezetőjük, mint a skót első miniszter, alighanem ők is fognak mandátumot rabolni a Munkáspárttól. Ha tehát Jeremy Corbyn valóban ki akarja vezetni az EU-ból Nagy-Britanniát (és bevezetni a demokratikus szocializmust), búcsút inthet Skóciának és Észak-Írországnak.

 

*

A Brexit-paradoxon nagy változásokat hozhat Európában. Az Európai Parlamentben az a pártcsoport lehet a legerősebb frakció, amelynek a magyar szocialisták is tagjai, s az európai szocialisták számára történetük során először kerül elérhető közelségbe az Európai Bizottság elnöki posztja. A Brexit felülvizsgálatának elutasítása pedig a Konzervatív Párt történetének legsúlyosabb vereségét ígéri, miközben a Munkáspártnak az ország szétesésével járó pürrhoszi győzelmet hozhat.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.