Pap András László és Balogh Lídia terjedelmes írásban (Fényes nappal, egy luxusszállodában, Magyar Narancs, 2011. július 21.) támadja Ki a bűnös? c., a Strauss-Kahn-ügy médiavisszhangjáról írott publicisztikámat (2011. július 7.). Kritikájuk célja - állítják -, hogy helyretegyék írásom tévedéseit, tévhiteit és önellentmondásait - ám ami ebből kikerekedik, annak édeskevés köze van a cikkemhez. A szerzőpáros ugyanis ürügyként használja azt arra, hogy kifejtse a véleményét elsősorban Strauss-Kahnról, aki akkor is bűnös, ha nem az, vagy nem annyira, mint azt szeretnék.
*
Az írás jó egyharmada egyfajta jogi leckéztetés az előzetes fogva tartásról meg a büntetési tételekről Amerikában, a szexuális erőszak és a szexuális zaklatás közötti különbségről. Ám én jogi kérdésekről egyáltalán nem írtam - így aztán nehéz válaszolnom a nekem felrótt tévedésekre. A szerzőpáros hosszan taglalja, milyen tévképzeteken alapul az, hogy nehezményeztem Strauss-Kahn őrizetbe vételét. Csakhogy amit nehezményeztem, az az őrizetbe vétel módja és körülményei, például az úgynevezett perp walk volt (eredetileg ezt a kifejezést használtam, a szerkesztő húzta ki), az a speciális amerikai szokás, hogy mintegy példát statuálandó a gyanúsítottat megszégyenítő szándékkal akár kora hajnalban, hátrabilincselt kézzel, szakadtan, borostásan teszik közszemlére az odacsődített fotósok elé. És főleg azt nehezményeztem, hogy a média egy része, elsősorban a bulvársajtó és a tévék egymásra licitáltak a még csak gyanúsított Strauss-Kahn gyalázásában, bűnösként való megbélyegzésében, nyilvános megalázásának mutogatásában.
A szerzők olyannyira beleélik magukat abba, hogy szerintem Strauss-Kahnt nem kellett volna előzetesbe helyezni, hogy a nekem tulajdonított véleményt a Stohl András mellett írott hazai petícióval állítják párhuzamba. Ez már túlmegy minden határon - egyrészt a petíciót akkor sem írtam volna alá, ha módomban állt volna, mert nem értek egyet vele, másrészt cikkem lényege épp az, hogy DSK egyelőre gyanúsított, ellentétben Stohl Andrással, akit ittas gázolásért első fokon már el is ítéltek. (A gyalázkodást, megaláztatást persze az ő esetében is helyteleníteném.)
Állítólagos tévedéseim lajstromát gyarapítja, hogy azt írtam, "25-től 75 évig saccolták a méltó büntetést". Erre megint egy lecke következik arról, hogy miért mekkora büntetést szoktak kiróni Amerikában. Ám én ezzel sem foglalkoztam: ismét a médiáról írtam: "már az ítéletet számolgatták, 25-től 75 évig saccolták a méltó büntetést". Azzal a zárójeles megjegyzésemmel pedig, hogy ennyit még tömeggyilkosok sem igen kapnak, például a délszláv háborús gyilkosokra Hágában kiszabott, 20-45 év közötti büntetési tételekre gondoltam.
Bírálóim önellentmondást vélnek felfedezni abban, hogy azt írtam: Nafissatou Diallo szavahihetőségének megingásával kiderült: a tudósításnak álcázott bulvártörténetekben alig akadt igaz szó. "Ha az első körben nyilvánosságra került információk megalapozatlannak bizonyultak, miért ne bizonyulhatnának annak a második körben közöltek is?" - teszik fel a kérdést. Nos, azért, mert az első körben egy egyelőre nem bizonyított bűncselekményre vonatkozó feljelentés szerepelt a szobalány részéről, a másodikban pedig a szobalánynak egy börtönben ülő drogkereskedővel a Strauss-Kahn-üggyel kapcsolatos lehallgatott telefonbeszélgetése, több lelepleződött hazugsága, százezer dolláros bankszámlája, amelyre, úgy tűnik, drogkereskedők utaltak tetemes összegeket és a többi. Ezek alapján látta úgy Cyrus Vance ügyész, hogy a feltételezett áldozat szavahihetősége kétségessé vált. Pap és Balogh gondolatmenetében van tehát a logikai bukfenc, akárcsak abban az érvelésükben, miszerint nem gondolhatom komolyan, hogy attól még, "ha valaki egyszer nem mond igazat, az élethosszig diszkvalifikálja magát mint nemierőszak-áldozat". Visszakérdeznék: ha valaki hírhedt szoknyapecér hírében áll, bizonyítékok nélkül is örökre kvalifikálja magát a nemierőszak-elkövető címre? Ha valakinek a ruháján és egy szállodai szoba szőnyegén spermafoltokat találnak, akkor biztos, hogy nemi erőszak bizonyítékaira bukkant a rendőrség? Nem kerülhet-e konszenzuális nemi aktus során is sperma valakinek a ruhájára? Vagy a padlószőnyegre?
Pap és Balogh többször megrónak azért, amiről nem írtam a cikkemben. Kifogásolják, hogy nem "definiáltam" ama lehetséges forgatókönyveket, amelyek alátámasztanák azt a véleményemet, miszerint "még az is kiderülhet, hogy a szereplők mindketten egyszerre bűnösök és áldozatok", vagyis hogy Strauss-Kahn áldozatnak lenne tekinthető. Fogalmam sincs, hogy lehetne forgatókönyveket definiálni, de ezzel nem is foglalkoznék, hiszen épp azt kifogásolom, hogy vannak újságírók, akik tájékoztatás címén a híreket, tényeket szenzációhajhász, hátborzongató, fiktív elemekkel "színesítő" szaftos történeteket kerekítenek fogyasztóik szórakoztatására, netán heccelésére, manipulálására.
Cikkem bírálói kioktató hangon kérik rajtam számon azt is, hogy médiakritikám nem terjed ki azokra a cikkekre, amelyek a szexuális erőszakot egybemossák a szexuális zaklatással. Erről valóban nem írtam - de miért kellett volna? Sőt arról sem írtam, hogy milyen gyakran szólnak a médiában áldozatról, amikor még csak feltételezett áldozatról, és bűnelkövetőről, amikor még csak feltételezett bűnelkövetőről, azaz gyanúsítottról van szó. Ez azonban mintha kevésbé hiányozna Pap András Lászlónak és Balogh Lídiának, akik érvelésükben maguk is erősen hangulatkeltő, előítéletes állításokkal és megfogalmazásokkal élnek. Például: "...akadt számára egy luxusbérlemény. Nem egy istállóval kellett tehát végül beérnie, mint a betlehemi szálláskeresőknek." Vagy: "Csak remélni tudjuk, hogy nem buzdítana részvétre (mármint én - V. J.) egy olyan szereplő iránt, aki hatalmánál fogva potenciális kurvának tekinti a látókörébe kerülő nőket, és emiatt pórul jár."
*
De ha már így megszólíttattam - bár méltatlannak érzem ennek bizonygatását -, leszögezem: őszintén és mélyen együtt érzek a nemi erőszak áldozataival; az ilyen bűntetteket elkövetők nyerjék el szigorú büntetésüket. Ehhez a média az igazság felderítésének támogatásával járulhat hozzá, nem pedig hecckampányokkal és a gyűlölet szításával. A Pap-Balogh-cikk azzal a csattanós "leleplezéssel" zárul, hogy "végtére Vásárhelyi Júlia is jónak látta pont a Strauss-Kahn-ügyről (és nem valami másról) közölni többhasábos szubjektív esszét". Túl azon, hogy nem tudom, milyen műfaj a szubjektív esszé, én nem a Strauss-Kahn-ügyről írtam, hanem annak tálalásáról a média egy részében. Kénytelen vagyok most bírálóim írását is azok közé sorolni, amelyek tendenciózus megfogalmazásaikkal, hangulatkeltő elemeikkel nemcsak sajtóetikai szempontból elfogadhatatlanok, hanem azért is, mert azt gondolom, ártanak annak a sok millió nőnek, aki világszerte ilyen szörnyű bűntett áldozatává válik. Ha ugyanis netán kiderül, hogy a New York-i Sofitelben mégsem az vagy mégsem úgy történt, ahogy Nafissatou Diallo kezdetben állította, még kevésbé fognak az emberek és a hatóságok hinni nekik.
