Publicisztika

A március 15-én bejelentett népszavazási kérdések mindegyike Orbán Viktor és társai fojtogató, debil rezsimjének épületéből szándékozik kiverni egy-egy téglát abból a célból, hogy mihamarabb összedőljön. A kérdések egyike egy önmagában nem sorsfordító, de szimbolikus erejénél fogva fontos témát kíván döntés tárgyává tenni.

Az Orbán–Simicska-viszály elmérgesedése után a „közszolgálati” média viharos gyorsasággal alakult át. Az MTVA „nemzeti hírtele­vízióvá” formálta vezető csatornáját, ám az első adásnapok főként újságírótanoncok által készített műsorát bakik sora tette tönkre.

Élénk vita zajlik az állampolgári alapjövedelemről. A Narancsban Gébert Judit és Tőzsér János vitaindítójára (Ami jár, az jár, Magyar Narancs, 2013. június 6.) Scharle Ágota és Váradi Balázs válaszolt (Mivel jár, ha mindenkinek jár?, Magyar Narancs, 2013. szeptember 12.), s a felvetés indoklásában és kivitelezhetőségében egyaránt joggal találtak kifogásolnivalót. Az alábbiakban az alapjövedelem társadalmi és politikai szerepéről, illetve bevezethetőségéről fogalmazok meg néhány új érvet, támaszkodva a Megújuló Magyarországért Alapítvány március végén megjelenő tanulmányára.

Mire számítson az, aki egy vidéki kisvárosban értelmiségiként és politikai szereplőként fellép a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen? Lapunk volt munkatársának vérlázító tapasztalatai.

A közszolgálati média kipróbált demokrá­ciák számára is nagy falat.

Itt lett volna a lehetőség. Ha a magyar kormánynak szerencséje van, jól előkészíti a tárgyalásokat és ügyesen kezeli a nemzetközi médiát, akkor a Merkel-látogatás, a Putyin-vizit és Orbán varsói útja kimozdíthatta volna a magyar külpolitikát a tehetetlen sodródásból. Nem ez történt. Az igazi gond az, hogy nem olyasmi ­miatt, ami fölött a kormánynak vagy a kormányfőnek ne lett volna hatalma. Nem a szerencsével volt baj, hanem a belátás hiányával.

Például, hogy meddig nézzük hülyének egymást, és mi lesz a versenyprogramban szereplő előadásokkal.

Persze nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy Szijjártóval csak betetőződött az a politika, melynek teret Martonyi és Navracsics szervilizmusa nyitott.

A Teherán által leginkább elpusztítandó országnak tekintett zsidó állam biztonsági érvei ma szóról szóra azonosak azokkal, melyeket a legfontosabb tíz arab állam megfogalmaz.

Aki nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen a budai palota és a vár újraépítésének tervein, azzal vigasztalhatná magát, hogy máshol is történt már ehhez fogható.

Kilencvenegy éves korában, március 23-án elhunyt az „illiberális állam” prototípusának megálmodója, Szingapúr alapító miniszterelnöke, Lee Kuan Yew (Li Kuang-jao).

Vlagyimir Putyin a Fiumei úti temetőben nem az 1956-ban elesett szovjet katonáknak emléket állító számos obeliszk egyikét, hanem az elmúlt két évben rendbehozott, jórészt átépített szovjet katonai parcella középpontjában elhelyezett, az 1944–1945-ben el­esettek emlékére állított, aranyszínű ötágú csillaggal és szovjet címerrel ékített emlékművet koszorúzta meg. Látogatása után két nappal ott láttam az orosz állam hatalmas koszorúját.

Hollande nem populista, de igazán tehetségesnek sem mondható. Nicolas Sarkozy tehetséges politikus, ezért populizmusát sem vetik a szemére.