A palackvisszaváltás első tapasztalatai: a vásárló járhat rosszul

Össznépi program lett üres flakonokkal telepakolt szatyrokkal sorban állni a REpont automaták előtt, ezzel együtt pedig megjelent a visszaváltásra épülő biznisz is. Az utcai kukák feltúrása helyett az igazán élelmes vállalkozók a társasházi hulladékgyűjtőkben válogatnak.

 

Nyeretlen kétéves az, aki a saját palackjait gyűjti és viszi vissza egy táskában. A többség zsákkal, kézikocsival, banyatankkal, de legalább két nagy SPAR-os szatyorral érkezik. A Blahán, a SPAR oldalában legalább működik a gép, a többi általunk megnézett rossz volt (Lidl: Blaha, Ferenciek tere; Lidl, Aldi: Szabad sajtó út).

Idősebb nő áll be mögém, megnyugtatom, hogy én valójában nem vagyok a sor része. Már volt itt, de hosszú volt a sor, mégis kár volt elmennie, mert most még hosszabb. Mindenki több szatyorral, zsákkal várakozik, talán csak egy fiú hozta a saját fogyasztását, a többiek biztosan gyűjtötték a magukét. A nő is. Azt mondja, napi egy-másfél órát gyűjt, jellemzően a belvárosi kukákból, abból összejön úgy 1500 forint. Nem sok, de egy meleg étel kijön belőle. Azt meséli, egy fickó szerint, ha haj­naltól estig csinálja az ember, megvan a napi 20 ezer forint is, de ezt nem nagyon hiszi el. S még ha így is lenne, kemény meló egész nap talpalni és keresgélni. A lakás elúszott egy hitel miatt, most egy nyugdíjasházban él, a rezsi elviszi a nyugdíj felét. Szóval kell valami plusz, és hát ez az a plusz. (Október elején sajtómegkeresésre közölte a rendőrség, hogy a visszaváltható flakonok összegyűjtése szabálysértésnek minősül és pénzbírsággal szankcionálható – a szerk.)

Ez a REpont visszataszító. Valamikor egy szakadt kocsma volt itt, most sem sokkal jobb, húgyszag terjeng. A SPAR oldalsó bejáratán ki-kijönnek az alkalmazottak dohányozni, de oda se néznek a kígyózó sorra. Az épület előtt nagy halom összepréselt papír, a visszaváltó helyiség kicsi, egyetlen automatát állítottak be. Ha nem jó a palack, mert nem visszaváltható vagy összenyomták és nem sikerült újra visszafújni, -alakítgatni, nincs hová tenni. Van egy zsák a többi szelektívnek, de már mellette is gyűlnek a vissza nem vett dobozok és palackok. Az utcán tűz a nap, büdös van, kosz van, az emberek meg állnak sorba, hogy megkaphassák a jussukat – szemre két-háromezer forint értékű kupont. A kontrasztot végletekig erősíti a fűzöld Lamborghini, amely halkan végigsuhan a Márkus Emília utcán. 

A piac

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. sajtóközleményei szerint minden szuper, hiszen a magyarok szemléletváltáson mennek keresztül, pár hét alatt 143 millió dobozt, palackot vittek már vissza, s ezzel 7,2 milliárd forinthoz jutottak hozzá. Persze nem mellékes, hogy ezt a 7,2 milliárdot már valakik már előre kifizették valamilyen ital megvásárlásakor.

A rendszer arra épül, hogy az automaták felismerik az italosdobozokat, flakonokat, és szortírozva darálják le azokat, így sokkal hatékonyabb a darálék újrahasznosítása. A célok rendkívül ambiciózusak, hiszen a MOHU 90 százalékos visszavételi arányt sem tart lehetetlennek, ha a gépezet beindul. Ettől most még messze vagyunk. Ha a remek eredménynek mondott napi 6 millió visszaváltott palackkal számolunk, akkor ez egy év alatt 2,2 milliárd visszaváltott palack. Egy év alatt azonban ennél jóval több, 3,2 milliárd palack kerül forgalomba. Vagyis e csúcsra járatott tempóval 68 százalékos a visszaváltási arány – persze, ez sem rossz.

 

Fotó: Sióréti Gábor 

Az országban több mint háromezer RE pont működik, gépi és kézi vegyesen. A 400 négyzetméteresnél nagyobb üzleteknél kötelező gépet telepíteni, a kisebbek eldönthetik, csatlakoznak-e. Lehet kézi átvételi pontot is létesíteni: itt átveszik a palackokat és leadják. Így is jelentős területek maradtak lefedetlenül, ahol semmilyen visszaváltási lehetőség nincs. Kérdés, mi lesz ezeken a településeken: megy a sima kukába minden, vagy beindul valamilyen biznisz. Állítólag több kisebb településen önjelölt begyűjtők 10–20 forintért beszedik a palackokat. Budapesten, ahol nyilvánvalóan több a hulladék, másfajta „vállalkozások” jöttek létre.

Az átmeneti időszak elteltével az ásvány­vizes, üdítős és szeszesitalos polcokat domináló, immár drágább, de visszaváltható csomagolások anyagilag is jövedelmező gyűjtögetését az első nyári hetekben megkönnyítette, hogy a lakosság jó része jelentős késéssel vett tudomást a hulladékgyűjtésben bekövetkezett innovációról. Ez pedig azzal is járt, hogy sokan jó ideig válogatás nélkül dobálták ki az immár 50 forintos jellel ellátott egyutas PET-palackokat és alumínium italosdobozokat, együtt az ebből a szempontból értéktelen régi csomagolásokkal. Aztán mind többen kapcsoltak; egy átlagos délután biztosan találunk valakit a buszon, aki egy szatyor üres palackkal utazik, vagy épp aktív gyűjtést folytat.

Különösen a turisták által is látogatott utcákban a kukák rendre fel vannak túrva, az ötven forintot nem érő szemét szét van dobálva; elég öt percet várni és máris jön valaki, aki könyékig matat a szemetesben, és próbálja kitapogatni a palackokat, dobozokat. Kosz van, a szemetet fújja a szél, a dobozok alján visszamaradt ragacsos lé végigcsöpög a járdán. A lakók többsége számára újabb feketepont ez az intézkedés. Van, aki annyira undorítónak ta­lálja a gyűjtögetést, hogy be sem megy olyan üzletbe, ahol a bejárathoz közel van az automata. „Én nem megyek át azon a szemétlerakaton úgy, hogy ételt szeretnék venni”, sommázta egyikük. Nem csak a vásárlókat érinti hátrányosan ez a rendszer. A visszaváltó automatákat üzemeltető boltok, szupermarketek személyzetében is idegenkedést vált ki az addig megszokott vásárlóközönség részleges megváltozása. Ehhez kapcsolódik, hogy számos áruházlánc külön munkatársakat alkalmaz a boltjaiban arra, hogy segítsék a visszaváltás zökkenőmentes lebonyolítását – és egyúttal megfékezzék a sorban állás miatt óhatatlanul kialakuló konfliktusokat.

Kisvállalkozóként

Az igazi profik nem csupán a maguk háza táján sepregetnek, a „nagyüzemi” gyűjtéshez ugyanis nem az utcai kukákat érdemes átnézni, hanem a társasházi nagy hulladéktárolókat. Ezt a munkát nem is csupán a szemét gondos átválogatását már addig is űző hajléktalanok, majd a kis összegű járadékot kapó nyugdíjasok végzik. Ahhoz, hogy megérje időt fecsérelni a gyűjtögetésre, nagyobb mennyiséget kell naponta összeszedni. Nem árt némi előzetes, értékbecslésen alapuló szelekció sem annak érdekében, hogy hatékonyan lehessen átkutatni megannyi, a visszaválthatóság szempontjából különböző értékű, elegyes szemetet rejtő zöld vagy éppen a szelektív gyűjtésre használt kukákat. Ehhez viszont nem árt az alapos helyismeret, amire legkönnyebben úgy tehet szert az ember, ha kívül-belül ismeri a házakat és azok állandó és ideiglenes lakóit, de leg­inkább azok szemeteléssel kapcsolatos jellegzetes szokásait.

 

Fotó: Sióréti Gábor 

T. egy házkezeléssel, közös képviselettel foglalkozó, számtalan házat gondozó fővárosi cég alkalmazottja (takarító-gondnok-mindenese), így például pontosan tudta már a visszaváltási roham első napjaitól, kiknek a szemetét érdemes gondosan átválogatni: elsősorban az itt napokra-hetekre megszálló (de sokszor a tartósan is megtelepedő) külföldiekét, akikhez vagy nem jutott el a nagy hulladékhasznosí­tási reformról szóló kommunikáció, vagy egyszerűen nem vesznek tudomást az egészről, esetleg ha tudnának róla, sem hajolnának le az apróért. És amúgy eszükbe sem jutna, hogy a sokszor amúgy is rövidre szabott fővárosi tartózkodásukat tovább kurtítsák egy kellemes sorban állással.

Ez viszont tálcán kínálja a lehetőséget a reciklálásban élen járó élelmes vállalkozók számára, akik naponta lelnek kincseket a válogatás nélkül kihajított hulladék között. Az összegyűjtött és fekete zsákokba gyömöszölt visszaváltható, zömmel egyutas csomagolásokat azután valamilyen gyorsan mozgó, a belvárosi dugókra is fittyet hányó közlekedési eszközzel – T. esetében elektromos rollerrel – lehet célba juttatni. A villamoson esetleg megszólnák, tömeg is lehet, jobb a roller. A visszaváltás során mindig kell egy B terv, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a kiválasztott automata előtti sor túlságosan hosszú, netán nem is működik a gép – ilyenkor egy e-rollerrel pillanatok alatt át lehet vinni a zsákokat pár sarokkal odébb.

A visszaváltási praxisban megkívánt rugalmasságnak eleve feltétele, hogy ne legyen túl nagy az értékes teher fajlagos tömege – ebből a szempontból látszólag a magyar árképzés sem mindenhol logikus. A könnyű anyagokból, a PET-ből vagy alumíniumból készült egyutas csomagolások szállítása nem gond. Ehhez képest a többutas (üveg) csomagolások jóval nehezebbek (plusz törékenyek is), ráadásul a magyar hulladékkezelési rendszer ezt a plusztörődést csupán a jó áron visszaváltható szörpösüvegnél érvényesíti – a sörösüvegekért kapható, az italosdobozokhoz képest feleannyi összegért, azaz 25 forintért sokan még a professzionális gyűjtögetők közül sem foglalkoznak ezekkel (közgazdasági értelemben az ezekért járó pénz esetükben a rezervációs ár alatt marad). Ezek az üvegek sem maradnak a kukákban: mindig lesznek, akik ennyiért is lehajolnak.

A visszaváltás napi praxisa során T., akárcsak az ezt a tevékenységet jövedelemkiegészítésként űző többi újrahasznosító, számos trükköt kénytelen alkalmazni. Az értékes szemetet gondatlanul kidobálók gyakorta megrongálják, mindenekelőtt kilapítják az egyutas csomagolásokat – márpedig a gépek csupán sértetlen terméket engednek magukba, néha még kisebb horpadások miatt is visszaköpi a palackot a masina. A lelapított pillepalackoknál leginkább a levegőbefúvás segít, ám ez nem alkalmazható a behorpadt sörösdobozoknál. Itt leginkább arra kell törekedni valami vékony, hosszú eszköz segítségével, hogy legalább a vonalkód környezetében nyerje vissza a doboz eredeti, gömbölyded formáját. Kisebb behorpadások esetén a doboz forgatása többszöri kísérlet után szintén segíteni szokott.

T. módszerével – ha valaki valóban hajnaltól napestig végzi a gyűjtést és a visszaváltást – talán tényleg összejöhet a napi 20 ezer forint, de ez csak elvi lehetőség. T. mellékesként űzi a gyűjtőmunkát, vagyis számára nem az összeg maximalizálása, hanem a ráfordított idő minimalizálása a lényeg.

A kupon mindent visz

A palackokért, dobozokért járó ötven forintokat nem köhögi ki az automata: vagy levásárolható kupont ad, vagy az applikáció segítségével számlára utalja az összeget. Harmadik lehetőség az összeg felajánlása valamilyen szervezetnek. A kézi visszaváltó pontokon egyszerűbb a rendszer, ott visszaadják készpénzben az összeget és kész. A Blahán sorban álló, kézikocsis férfi is ezt taglalta. Már végigjárta a belvárosi visszaváltó pontokat. Mivel mindenkinél jelentős mennyiségű palack volt, tartani lehetett attól, hogy megtelik az automata – és akkor megint várni kell, ki tudja, mennyit. Az Aurórában visszaváltják és pénzt adnak, mondta. Ez az Auróra nem a szórakozóhely és civil központ, hanem az utcában működő kisbolt. A kisebb üzleteknek azért éri meg – ha egyáltalán – kézi visszaváltó pontként működni, mert ez valamennyire megdobhatja a forgalmat. Hiszen amit visszakap az ember, azt hajlamos levásárolni is.

Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbben megelégednek a kuponnal: az augusztus első heteiben visszakapott 7,2 milliárd forintból 6 milliárdnyit kuponban kértek. A számlára utalás most kezd felfutni, egyelőre egymilliárd forint alatt maradt a kifizetés. Ez főként a saját palackot visszaváltók számára lehet kényelmes, ha nem akarnak papírfecniket pakolgatni, és egyébként is kártyával fizetnének.

Bár hangsúlyos szerepet kapott a marketingben a jótékonykodás, egyelőre nem jellemző, hogy az emberek másnak adnák ezt a sűrű fillért. A 7,2 milliárd forint értékű kifizetésből mindössze 28 millió forint ment erre, a teljes visszatérítés kevesebb, mint fél százaléka. Ugyanakkor az is a jótékonyság – vagy legalább az odafigyelés – egy fajtája, ha a saját dobozainkat, flakonjainkat diszkréten a kuka mellé helyezzük egy zacskóban, vagy az utcán elfogyasztott üdítőspalackot a tároló tetejére tesszük. 

Az 50 forint, és ami mögötte van

Az új, úgynevezett DRS-rendszert leegyszerűsítve a gyártók finanszírozzák. A rendszerhez (kötelezően) csatlakozó gyártók úgynevezett csatlakozási díjat fizetnek öt éven át, ez palackonként 7-8 forint. Ez a beállított automaták nagyjából 50 milliárd forintos beszerzési költségét hivatott fedezni. Emellett az automaták működtetésére – a hulladék gyűjtése, válogatása, hasznosítása – további, palackonkénti 10–20 forint szolgáltatási díjat is fizetnek. Minden egyes visszaváltós dobozon, palackon tehát eleve keletkezik 17–28 forint költség. És ez előbb-utóbb be fog épülni az árakba.

Ezen felül van az 50 forint, ami lényegében csak azt a célt szolgálja, hogy az emberek érdekeltek legyenek az üres palackok, dobozok visszaváltásában. Ez az 50 forint valójában körbemegy a MOHU, a gyártó, a kereskedő és a fogyasztó alkotta láncon. A gyártó befizeti a MOHU-nak, a MOHU a visszaváltott dobozok, palackok után fizet a kereskedőnek, a kereskedő pedig a vásárlónak. Amit nem visznek vissza, az a MOHU-nál marad, de ezt a pénzt is kizárólag a gépek fejlesztésére fordíthatja, vagyis a felhasználás kötött. A MOHU ad valamekkora jutalékot a kereskedőnek is, hogy megérje neki ez az egész hercehurca, a takarítás, a kuponozás, a hely biztosítása. A MOHU-nak mindazonáltal nincs extra költsége az ügyön. Aki itt esetleg rosszul járhat, az a gyártó és a vásárló. Ám mivel a gyártó szinte biztosan áthárítja a költségeit, ezért a vásárló lesz az, aki nem jár jól – még akkor is, ha a MOHU mindenféle marketingeszközzel igyekszik elhitetni vele, hogy ez nem így van.