Kozák Márton

Az önkény jogfosztása

Miért kell népszavazás a taopénzekről?

  • Kozák Márton
  • 2015. április 19.

Publicisztika

A március 15-én bejelentett népszavazási kérdések mindegyike Orbán Viktor és társai fojtogató, debil rezsimjének épületéből szándékozik kiverni egy-egy téglát abból a célból, hogy mihamarabb összedőljön. A kérdések egyike egy önmagában nem sorsfordító, de szimbolikus erejénél fogva fontos témát kíván döntés tárgyává tenni.

A pokolba vezető út támogatásokkal van kikövezve. Ezt, ha máshonnan nem, hát az Európai Unióval való kapcsolatunk tapasztala­taiból pontosan tudhatjuk: hiába kapta Magyarország egy főre vetítve toronymagasan a legtöbb uniós támogatást, a kevesebb forráshoz jutó s ezért sokkal inkább a saját erejére és leleményességére támaszkodni kényszerülő többi visegrádi ország és a balti államok gazdasága fokozatosan elhagyott minket.

Csínján kell tehát bánni a támogatásokkal. Még akkor is, ha a támogató szervezet vagy a támogatást lehetővé tevő törvényhozó szándékai oly tiszták és helyénvalóak, mint a régi és az új tagállamok közötti fejlettségbeli különbség csökkentését elérni akaró unióé. Hiszen lehet, hogy a kedvezményezett korruptsága vagy egysze­rűen az alkalmatlansága miatt a pénz a szándékolttal ellentétes folyamatokat indít be.

Hasonló a helyzet azzal a 2009-es jogszabály-változtatással, amelyik az előadó-művészeti szervezetekre is kiterjesztette a társaságiadókedvezményt. A kulturális szervezeteket többletforráshoz juttatni kívánó törvényhozói szándék tiszta és helyénvaló, többnyire el is érte célját, ám kétségtelenül többen is megtalálták a módját a törvény kijátszásának. (A visszaélésekről lásd Hamvay Péter remek cikkét: Gazdagodj okosan, Magyar Narancs, 2014. november 27.)

Az Új Magyar Köztársaságot! egyik népszavazási kezdeményezése, nevezetesen amelyik azt firtatja, hogy megegyezzenek-e a látvány­sportokra adható taotámogatások feltételei a kulturális intézményekével, olyan ügyet vesz célba, ahol már maga a törvényhozói szándék is gyanút kelt. Ha az eredmény felől akarjuk megfejteni a törvényhozó célját, a gyanú alapossá válik.

Ha valóban néhány sportág, ezen belül a futball megsegítése lett volna a miniszterelnök célja, lett volna másolható példa. Éppen Orbán Viktor beszélt egy interjúban arról, hogy Donald Tusk 2007-ben azzal kezdte kormányfői működését, hogy ezer lakótelepi kispályát építtetett. Vagyis a szintén futballkedvelő, felelős lengyel miniszterelnök a sportra szánt közpénzeket a közre fordította, szemben magyar kollégájával, aki a határokon inneni és túli forrásokból származó adóforintok meghatározó részét önmaga szórakoztatására és birodalma gyarapítására költötte. Eleve ez volt a szándéka, hiszen a látványsportokra adható támogatásról olyan törvényt szavaztatott meg korlátlanul uralt pártjával, amelyik ezt lehetővé tette a számára.

A technika a következő. Az egyes előadó-művészeti szervezetek támogatásának adókedvezménye az elért jegyárbevételhez van kötve, annak legfeljebb 80 százaléka lehet. Ez a szabály bár vitatható – hiszen kisebb segítséget jelent a művészileg értékes, de kisebb közönséget vonzó produkcióknak, és az amúgy is nagyobb bevétellel kecsegtető, kommersz produkciók felé tereli a társulatokat –, de normatív, hiszen szándéka szerint a közönség fizetési hajlandóságának mértékéhez köti az elérhető kedvezményt. A művészeti produkciók taoképességét tehát a törvényhozó kitette a piac ítéletének. A Magyarországon a szórakoztatóiparhoz sorolt ún. látványsportágak (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong) támogatását lehetővé tevő 2011-es törvény megszavazói viszont semmiféle feltételt nem szabtak az egy-egy támogatható sportszervezet (egyesület, alapítvány) által megszerezhető pénznek. Ez a jogszabály tehát nem véletlenül nem tartalmaz még nyomokban sem normativitást, hiszen eleve az volt a cél, hogy az elvihető pénz nagysága ne függjön sem a kedvezményezett népszerűségétől, sem a teljesítményétől. Másképp hogyan lehetett volna a támogatási rendszer legnagyobb nyertese Felcsút?

„A miniszterelnöknek helyzeti előnye van, az üzleti élet szereplőit meg tudja győzni arról, ha egy ügy fontos” – mutatott rá a jogi konstrukció lényegére egy interjúban Orbán Viktor. És valóban: a miniszterelnök oly meggyőzően érvelhet, hogy minden évben toronymagasan a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapta a vállalkozásoktól a legtöbb támogatást, nagyságrendekkel többet, mint bárki más. Az mfor.hu tavalyi összegzése szerint 2011 és 2013 között a falu alapítványának jutott a ki­emelt projekten belül a taopénzek 35 százaléka, több, mint amennyit a Ferencváros, az Újpest, a Debrecen, a Diósgyőr, a Vasas és a Győr összesen kapott. A miniszterelnök érvelési képessége mit sem kopott az elmúlt években, hiszen idén további 3,6 milliárd forint kerül a költségvetés helyett Felcsútra, miáltal többek között két fűtött edzőpályával gazdagodik a falu. Az alapítvány lélegzetelállító tempójú gyarapodását az sem hátráltatja, hogy a szervezet közhasznúsági jelentéseiben az „alapítótól (ti. Orbán Viktortól) kapott befizetés” sor időtlen idők óta üresen tátong.

A látványcsapatsportokra adható társaságiadó-támogatások jelenlegi szabályozása eredményeként egy lényegében korlátozatlan hatalommal rendelkező ember a jórészt tőle függővé tett gazdasági szervezetekkel tudja finanszíroztatni hóbortját. Ezt azért teheti meg, mert a taopénzek áramlásának legfőbb szabályozója a legbefolyásosabb és önkorlátozást nem ismerő ember, szemben a kulturális intézményekkel, ahol a közönség érdeklődése. Orbán Viktor a személyére szabott jogalkotás e mintapéldánya eredményeként tudta a megzsarolt vagy ellentételezést remélő vállalatok adófelajánlásából a kertje végibe felhúzatni a degenerált magyar társadalomfejlődés szörnyű szimbólumát, a Pancho Arénára keresztelt stadiont, miközben egy fitying sem jut például a legelmaradottabb térségekben élő cigány gyerekek futball-tehetséggondozását támogató alapítványra (ezt a fontos és áldozatos munkát a Polgár Alapítvány végzi évek óta).

A népszavazási kezdeményezés aláírói a társaságiadó-támogatások közötti jogegyenlőség elérésével az önkényt akarják megfosztani jogaitól.

A szerző a népszavazási kezdeményezés egyik aláírója.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.