Publicisztika

A Horn Gyulától megkönnyített MSZP akár szalonképessé is válhatna a kisgazdákkal való koalíciós tárgyalásokba lapzártánkkor éppen belekezdő Fidesz számára. De erről ebben a pillanatban szó sincs. Épp ellenkezőleg: a Fidesz hét végi kongresszusán felszólaló Tölgyessy Péter még az új választások kiírását is kedvezőbbnek ítélte az MSZP hatalomban tartásánál. Így a nagykoalícióra egyelőre csak a fantáziájukat szabadon engedő szocialisták gondolnak, más nem nagyon.

Elhitték, hogy ők attól lesznek polgárok, hogy a Fidesz-Mapopo kinevezi őket annak. És ikszeltek.

A Fidesz múlt szombati kongresszusán a párt küldöttei csaknem egyhangúlag felhatalmazták vezetőiket: kezdjenek tárgyalásokat az FKgP-vel. Ám Orbán továbbra is ügyel arra, hogy véletlenül se tegyen gesztusokat Torgyánnak. A május 10-i első forduló óta világos: a kisgazdák nélkül stabil kormányt alakítani a Fidesz nem tud; mégis, a győztes párt vezérkara, csak miután megszerezte a kongresszus támogatását, kezdett hivatalosan is megbeszéléseket az FKgP-vel. Pontosabban: a két fél delegációi tárgyalnak a koalíció feltételeiről, az elnökök csak később kapcsolódnak be a folyamatba, hiába kardoskodott Torgyán, hogy a kezdetektől pártelnöki szinten kell egyeztetni. Orbán ad a látszatra: azt sugallja, hogy az FKgP a Fidesz számára a szükséges rossz; hogy szemét mindvégig Torgyánon tartja, hogy nincs az a kormányzás, amiért elképzeléseit egy határon túl feladná.

Lapzártánkkor úgy tudni, az USA és az Egyesült Királyság olyan dokumentum elfogadásáért kezd lobbizni az ENSZ BT-ben, amely jóváhagyná "minden szükséges eszköz" alkalmazását Belgrád ellen a kosovói válság megoldása érdekében - evvel szentesítenék az esetleges NATO-akciót.

Egy tudós arról álmodott, hogy elő akar adni az Akadémián, aztán felébredt, és ijedten tapasztalta, hogy tényleg előadást tart az Akadémián.

Torgyán és a Fidesz vezetőinek tárgyalása lapzártánk után kezdődik, és e megbeszéléseknek nyilván lesz befolyásuk a kormányprogramra. Ha a kisgazdáknak, Torgyánnak és Pokolnak csak egy olyan ötlete belekerül a kormányprogramba, amellyel a jobb érzésű választókat a kampányban riogatták, már cumi van. Valamint: a Fidesz lapzártánk után az MDF-fel is tárgyal posztokról és kormányprogramról. Ám minden fenyegető perspektíva és riasztó előzetes megfontolás dacára - amelyeket nem valami ösztönös ellenszenv váltott ki, hanem a Fidesz választási programjának néhány, khm, kevéssé átgondoltnak tetsző része - a legnagyobb kormánypárt vezetőinek múlt heti megnyilatkozásai inkább adnak okot bizakodásra, mint aggodalomra.

Lapzártánkkor még nem tudjuk, hogy milyen koalíció kormányozza majd Magyarországot 1998 és 2002 között. Sejteni sejtjük: Fidesz-FKgP koalíció lesz, még ha udvariasságból mindig oda is kell majd biggyeszteni mögé az MDF nevét is. A három pártból kettő kipróbált kormányerő, ha emlékszik itt még valaki az 1990 és 1994 között eltelt évekre. Ez az MDF persze nem az az MDF, talán csak Kádár Béla repetázik majd; mint ahogy Torgyán József, az akkori kisgazda-frakcióvezető is épp hogy csak megmelegedni tudott Antall József oldalán, már fel is szalámizták. Most viszont szebb jövő néz ki neki, még egyszer nem fogja hagyni magát. Különben is, Orbánnak a kormánytöbbséghez a 48-ból 39 kisgazda szavazatra van szüksége, Torgyánnak meg talán van 9-nél több őszinte híve a frakcióban.

Az MSZP megnyerte a választások első fordulóját, de a koalíció, a balközép vagy a baloldal elvesztették. A jobboldal ügyesen politizált a két forduló között: nem állapodott meg formálisan (ami árthatna a Fidesznek), de elintézte a szükséges visszalépéseket. A koalíció ügyetlenül politizált: formálisan megállapodott, de túl kevés visszalépésről, és olyan arányokban, ami nem mobilizálhatja az SZDSZ-es szavazókat (a jobboldaltól félő fideszes szavazókról nem is beszélve) az MSZP oldalán. Hiába vezet tehát az MSZP jelenleg 113 körzetben; a koncentrált jobboldali szavazatok miatt az a valószínű, hogy nem lesz meg az a körülbelül 112-113 egyéni mandátum, ami a mostani koalíció folytatásához kellene. Ebből következően, azt hiszem, el kell búcsúznunk az MSZP-SZDSZ- koalíciótól.

Lebegy tábornok a 90-es évek hőse, sőt már a nyolcvanasokéi is; sikerült győztesen hazajönnie a vesztes afganisztáni háborúból, aztán egy röpke történelmi pillanat erejéig eljátszania annak a bizonyos utolsó csepp vérnek a szerepét, ameddig a Szovjetunió kitart Moldávia mellett, aztán hosszú percekig is eltartó békét kötött Csecsenföldön, majd Jelcin felettes énjeként futott be üstökösszerűen fel-, majd leívelő pályát; és most megint itt van, igaz, egyelőre csak Krasznojarszkban, valahol Szibériában, de nem kell ahhoz túlzott fantázia, hogy belássuk: már majdnem a nyakunkon.

Hogy érdemes volt-e 1994-ben koalícióra lépni az MSZP-vel, e kérdés vélhetően eldöntetlen marad, amíg csak lesz SZDSZ a Mi Hazánkban (ámbár félmillió volt szadista szavazó május 10-én egyértelműen nemmel válaszolt erre). De nagy jövőt jósolunk a "vajon érdemes volt-e egyezkednünk 1998-ban az MSZP-vel a két forduló között, és ha igen, ilyen áron-e" problémahalmaz elemzésének is.

Érdekes napok, várhatóan. Május 24-e éjszakájáig sejtelmünk sem lesz arról, hogy milyen összetételű kormány kormányozza majd Magyarországot, és ez mindenképpen érdekes eset, ilyen eddig még nem fordult elő.

Bár hangzatos, de nem igaz az a népszerű közvélekedés, hogy az országgyűlési választások május 10-i első fordulóját nem előzte meg kampány. Volt kampány, csak más, mint az előző kettő volt: a - szükségszerűen hisztérikus - rendszerváltó (1990), valamint a jobboldali veszéllyel riogató és restaurációs (1994) kampányok után most egy szolidan visszafogott kampányt láttunk. Nem véletlen, hogy így alakult.

Meghitten és bensőségesen beszélhetünk egymással, hiszen - habár Magyarország politikai nézetekkel rendelkező lakosainak a 41 százaléka nevezi magát liberálisnak, de az ördög tudja, kire szavaznak - mintha nem lennénk túl sokan. Ennek a jelenségnek az idők során többször is okát adtam, de ez nem alkalmas pillanat, hogy fölhánytorgassam a múltat. Viszonyomat a holdudvaromhoz tartozó párttal egy klasszikus Chandler-regény címével fejezhetném ki:

Az állampolgárok jogainak szélesítése a szűkkeblűen értelmezett államrezonnal szemben, az áldozatok méltósága a tettesek személyiségi jogainak aggályos tiszteletével szemben, a múlt konfliktusokkal terhelt, de tényleges feldolgozása a feledéssel szemben. A titkosszolgálati múlt kezelésének német és magyar változata. Erről szólt Joachim Gauck előadása, majd utána a vita a múlt héten Budapesten, az új városházán.