Bakaszar

  • 1998. június 11.

Publicisztika

Lapzártánkkor úgy tudni, az USA és az Egyesült Királyság olyan dokumentum elfogadásáért kezd lobbizni az ENSZ BT-ben, amely jóváhagyná "minden szükséges eszköz" alkalmazását Belgrád ellen a kosovói válság megoldása érdekében - evvel szentesítenék az esetleges NATO-akciót.

Ebben az esetben nem (vagy nem csak) Jugoszlávia, Albánia és Macedónia határára telepítenének NATO-csapatokat - ami leginkább Albániát lenne hivatva féken tartani, és a Bosznia elleni fegyverembargóval lenne egyenértékű: szabad kezet adna Szerbiának Kosovóban. (Ezt kevesen szokták túlélni.) De most már nem erről van szó. Hanem arról, hogy a nyugati nagyhatalmak megbüntetnék Szerbiát. Megtámadnák a szerbiai rendőrség, valamint - szükség esetén - a Jugoszláv Hadsereg létesítményeit és alakulatait. Légi csapások érnék a szerb parancsnoki állásokat, kommunikációs központokat és utánpótlási vonalakat.

A Köztársaság leköszönő és leendő kormánya minden bizonnyal hallotta a hírt, és a homlokát ráncolja. Bele sem léptünk, és máris a cipőnkre ragadt: Magyarország még nem tagja a szövetségnek, ám lehet, rögtön azon kell majd gondolkodni, mi van akkor, ha Kosovóba kell menni. De tényleg kell-e? Mit keresne a magyar honvéd Kosovóban? Legyen a Munkáspártnak igaza?

A Köztársaság parlamentjének és kormányának mindent el kell követnie azért, hogy Magyarország semmilyen formában ne vegyen részt Szerbia morális, politikai és humanitárius szempontokból elkerülhetetlen katonai megrendszabályozásában. Hogy még gulyáságyú töltőkezelőket se küldjön oda. A következmények beláthatatlanok lennének. Ha a háború csak egy hétig, egy napig, egy óráig tart, akkor is lesz ideje Belgrádnak vajdasági magyarokat küldeni a front rossz oldalára. Szerbia és Magyarország között örök időkre ellenségessé válna a viszony, bárki is következzék Milosevic után. És az esetleges akcióhoz nincs szükség magyar katonákra, sőt magyarországi támaszpontokra sem: a NATO ott van/lesz Macedóniában, Albániában, Boszniában, Olaszországban, Görögországban.

A tagországok részvételéről a NATO-hadműveletekben az egyes tagországok parlamentjei döntenek. A tagországok továbbá egyenrangúak és szuverének. A NATO döntéshozói legalábbis soha nem állítottak mást.

Ha valamikor, hát most kell őket szavukon fogni.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”