Bakaszar

  • 1998. június 11.

Publicisztika

Lapzártánkkor úgy tudni, az USA és az Egyesült Királyság olyan dokumentum elfogadásáért kezd lobbizni az ENSZ BT-ben, amely jóváhagyná "minden szükséges eszköz" alkalmazását Belgrád ellen a kosovói válság megoldása érdekében - evvel szentesítenék az esetleges NATO-akciót.

Ebben az esetben nem (vagy nem csak) Jugoszlávia, Albánia és Macedónia határára telepítenének NATO-csapatokat - ami leginkább Albániát lenne hivatva féken tartani, és a Bosznia elleni fegyverembargóval lenne egyenértékű: szabad kezet adna Szerbiának Kosovóban. (Ezt kevesen szokták túlélni.) De most már nem erről van szó. Hanem arról, hogy a nyugati nagyhatalmak megbüntetnék Szerbiát. Megtámadnák a szerbiai rendőrség, valamint - szükség esetén - a Jugoszláv Hadsereg létesítményeit és alakulatait. Légi csapások érnék a szerb parancsnoki állásokat, kommunikációs központokat és utánpótlási vonalakat.

A Köztársaság leköszönő és leendő kormánya minden bizonnyal hallotta a hírt, és a homlokát ráncolja. Bele sem léptünk, és máris a cipőnkre ragadt: Magyarország még nem tagja a szövetségnek, ám lehet, rögtön azon kell majd gondolkodni, mi van akkor, ha Kosovóba kell menni. De tényleg kell-e? Mit keresne a magyar honvéd Kosovóban? Legyen a Munkáspártnak igaza?

A Köztársaság parlamentjének és kormányának mindent el kell követnie azért, hogy Magyarország semmilyen formában ne vegyen részt Szerbia morális, politikai és humanitárius szempontokból elkerülhetetlen katonai megrendszabályozásában. Hogy még gulyáságyú töltőkezelőket se küldjön oda. A következmények beláthatatlanok lennének. Ha a háború csak egy hétig, egy napig, egy óráig tart, akkor is lesz ideje Belgrádnak vajdasági magyarokat küldeni a front rossz oldalára. Szerbia és Magyarország között örök időkre ellenségessé válna a viszony, bárki is következzék Milosevic után. És az esetleges akcióhoz nincs szükség magyar katonákra, sőt magyarországi támaszpontokra sem: a NATO ott van/lesz Macedóniában, Albániában, Boszniában, Olaszországban, Görögországban.

A tagországok részvételéről a NATO-hadműveletekben az egyes tagországok parlamentjei döntenek. A tagországok továbbá egyenrangúak és szuverének. A NATO döntéshozói legalábbis soha nem állítottak mást.

Ha valamikor, hát most kell őket szavukon fogni.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.