A szerk.
Mi jöhet még ezután...
Érdekes napok, várhatóan. Május 24-e éjszakájáig sejtelmünk sem lesz arról, hogy milyen összetételű kormány kormányozza majd Magyarországot, és ez mindenképpen érdekes eset, ilyen eddig még nem fordult elő.
Ne lamentáljunk most azon, hogy milyen kevesen mentek el szavazni, és azon se sopánkodjunk, hogy egyes MSZP-s vélemények szerint (Kósáné, Szekeres Imre) ez annak a bizonyítéka, hogy az emberek elégedettek vagy micsodák az elmúlt négy évvel, és az el nem menésükből is látszik, hogy a folyamatosság hívei. Nézzük inkább, miről szólhat ez a következő két izgalmas hét, valamint mely erők mely peremfeltételekkel alakíthatnak kormányt május 24-e után.
A Fidesz vezetői a választást megelőzően a nyilvánosság előtt avval kalkuláltak, hogy az első forduló után a három-négy százalékos hátrány még behozható, sőt az egyéni körzetekben sikerülhet megfordítani az állást. A különbség nem lett nagyobb négy százaléknál, a Fidesz pompásan hajrázott, a szocialistákat meg a kelleténél kicsit korábban szerették nagyon a választók (februárban 40 százalékon álltak, ha emlékszünk még rá). A Fidesz eközben mindenáron igyekezett elkerülni a válaszadást arra a kérdésre, hogy hajlandók lennének-e együtt kormányozni a kisgazdákkal: attól tartottak ugyanis, hogy a kisgazdik és Torgyán elijesztik a jó arcú és mérsékelt, de alapvetően koalíció- és MSZP-ellenes szavazókat (akiket jobbára az SZDSZ-től szerváltak maguknak). A Fidesz ezért hajtogatta mindig, hogy az abszolút többségre gyúr, ami persze blöff - de olyan blöff, ami bejöhet. A mérsékelt Fidesz-választó ráér a koalíciókötés után is szembesülni Torgyánnal; és ha ez az eljárás éppenséggel nem is teljesen szeplőtelen, hát istenem, volt már ilyen, az SZDSZ egymillió szavazójából sem akarta mindegyik a koalíciót a Maszoppal 1994-ben.
A Fidesznek a kisgazdák viszonylag jó szereplése miatt vannak tartalékai: azon körzetek kisgazda szavazói tudniillik, akik kedvence nem esélyes a győzelemre a második fordulóban. Minthogy összesen mindössze húsz kisgazda áll az első vagy második helyen (6 az elsőn és 14 a másodikon), a többi választókerületben a kisgazda szavazatok bizonyosan elvesznek - már ha a kisgazdák nem a náluk esélyesebb Fidesz-jelölteket támogatják. Orbán Viktor a választás éjszakáján bejelentette, hogy azok a jelöltjeik, akiket valamely másik ellenzéki jelölt megelőz, automatikusan visszalépnek: ez a kisgazdák és Lezsák Sándor, a tiszakécskei rém felé tett gesztus (MIÉP-es meg KDNP-s, netán MDNP-s jelölt sehol nem vezet).
Vagy legalábbis messziről annak látszik. Orbán ezzel vagy egy tucat kisgazda képviselőt juttatna a parlamentbe, ami már önmagában is előny (hisz nem MSZP-s lesz a mandátum). De ennél sokkal fontosabb az, hogy nehéz helyzetbe hozta az FKgP vezetőit. Torgyánnak, ha nem akarja magára vonni a koalíciót megbuktatni kívánó széles közvélemény átkait, hasonló ajánlatot kell tennie a Fidesznek. Ha nem támogatja a Fideszt (vagy nem kellő mértékben), a szocialista jelöltek nyernek, és még az is előfordulhat, hogy Torgyán nyakassága miatt lesz MSZP-SZDSZ, esetleg szocialista abszolút többségű kormány - legalábbis ezt állítja majd róla a Fidesz. (És még sok minden mást.) A kisgazdáknak vagy száz Fidesz-jelöltet kellene támogatniuk a viszonosság eme nagylelkűen értelmezett elve alapján, amit bízvást nevezhetünk zsarolásnak is. Ha ebbe a kisgazdapárt vezetése belemenne, minden valószínűség szerint az abszolút Fidesz-többségre mondanának igent: épp ezért a dolog meglehetősen valószínűtlennek tűnik. Orbán esetleg megígérheti Torgyánnak, hogy abszolút többség esetén is beveszi a kormányba; kérdés, hogy ezt Torgyán puszira elhiszi-e neki. Orbán az egyoldalú visszalépések bejelentésével el akarta kerülni azt is, hogy a két forduló között egyezkednie kelljen Torgyánnal: ám az alkudozást a jelek szerint nem tudja megúszni. És ha tárgyal vele, akkor valamit mondania kell a tárgyalásokról; és akkor megint csak oda lyukadunk ki, hogy színt kell vallania a Fidesz-FKgP-kormány dolgában. Ráadásul korántsem biztos, hogy a kisgazda szavazók minden különösebb teketória nélkül szavaznak majd át a fideszes jelöltekre, csak azért, mert a pesti pártvezetés erre utasítja őket. A Fidesz dilemmája tehát a következő: kisgazda támogatás nélkül nincs sem abszolút győzelem, sem kormányzás; viszont a kisgazda támogatás elriaszthatja a Fidesz mérsékelt szavazóit - azokat, akiket az SZDSZ-től nyúlt le, és akar lenyúlni a második fordulóban.
A Fidesz másik titkos tartaléka ugyanis az SZDSZ első fordulós szavazóbázisának egy része. Sok választókerületben a Fidesz - még ha a teljes jobboldal támogatását élvezi is - csak akkor nyerhet, ha az első fordulóban az SZDSZ-re szavazó választók otthon maradnak a második fordulóban, vagy - számukra jobb esetben - a Fideszre szavaznak. A fiatal demokratáknak egyformán elfogadhatónak kell mutatkozniuk a kisgazda és az SZDSZ-es szavazók számára, és ez nem biztos, hogy nem fog sikerülni nekik - amilyen ügyes fiú a Viktor. Erőteljes komcsizás várható tehát e fronton. (Viszont tény az is, hogy a fiatal demokraták valamelyik választói csoportot csúnyán át fogják verni: amikor például megpökik ceruzájukat, és a kormányprogram írásának veselkednek.)
*
De nincsenek könnyű helyzetben a szabad demokrata politikusok és választóik sem. Az SZDSZ mindössze két helyen vezet, és három helyen második. Ha céljuk a koalíciós kormányzás fenntartása, érdekük, hogy a szocik erősek maradjanak, de 50 százalék alatt; viszont nekik is növekedniük kell. Tartalékaik nincsenek: csak arra számíthatnak, hogy az MSZP néhány helyen ott is visszalépteti a javukra a jelöltjeit, ahol ő vezet. Az MSZP- SZDSZ-tárgyalások, úgy tudjuk, 10-12 ilyen helyről szólnak: cserébe az SZDSZ saját szavazóit az MSZP támogatására szólítaná fel. Ez pokoli helyzetbe hozza az SZDSZ-híveket, még azokat is, akik elfogadták a koalíciót mint szükséges rosszat. Képzeljük el azt a VII. kerületi liberálist, akinek a rokonszenves és derék Illés Zoltán (Fidesz) helyett a nyomdász-szakszervezeti padréra, Bársony Andrásra kell szavaznia, ha azt akarja, hogy ne Orbán Viktor legyen Magyarország miniszterelnöke, és Torgyán József az ő helyettese. (És sok ilyen esetet tudunk.) Az otthon maradás sem megoldás: itt állást kell foglalni. Az SZDSZ számára most érkezett el az igazság sokáig halogatott pillanata. Ki kell mondaniuk, hogy az MSZP-hez nem taktikai szövetség fűzi őket, hanem ennél mélyebb, ha úgy tetszik, ideológiai vonzalom. Vagy az ellenkezőjét. És a legszomorúbb az egészben, hogy a párt - bár régóta pontosan tudható volt, hogy a két forduló között evvel a dilemmával kell majd szembenéznie - még most sem tudja, hogy mit lépjen. Az MSZP-SZDSZ-koalíció folytatására - egyrészt a zavaros Fidesz- FKgP-viszony miatt, másrészt azért, mert a SZDSZ megmaradt szavazói vélhetően valóban koalíciópártiak - reális esély van: kisebb kormánytöbbséggel, és e kisebb kormánytöbbségen belül kisebb arányú - de nagyobb súlyú! - SZDSZ-es részvétellel ugyan, de mégis. Ne becsüljük le ennek az esélynek az értékeit (különösen, ha az alternatíva a Fidesz-FKgP-kormány); és ne mondjuk azt, hogy a szabad demokrata kormánytagok hataloméhsége dönti az SZDSZ-t a szocik valagába. (Amelyik politikus nem akar hatalomra kerülni, az komplett hülye. Vagy hazudik.) Ugyanakkor abban is sok igazság lehet, hogy a következő négy év ellenzékben többet használna az SZDSZ-nek, mint kormányon. Lenne egy kis kulturált vérengzés a párton belül, hisz ezért a bukásért valakiknek vállalniuk kell a felelősséget; Kuncze hátrébb húzódna, Magyar Bálint - mintegy penitenciaként - ismét a kezébe venné a párt belső szervezését, és Demszky talán már ismét jó eséllyel indulhatna ősszel a főváros polgármesterségéért. A Fidesz is ennyi képviselővel kezdte négy éve, most meg - tessék. Az ország meg, lehet, színi fog kicsit - de ha egyszer ezt akarta, üsse kő.
*
Az MSZP nem vesztett és nem nyert, egyelőre legalábbis. Nagyjából annyit kaptak a listán, mint négy éve, ami vagy arra utal, hogy a párt képes kézben tartani a szavazógárdáját, vagy arra, hogy a választók jobban bíznak az általuk -is -elindított makrogazdasági folyamatok jövőjében, mint amennyire megundorodtak mindattól, ami a szocialisták kormányzásának felszínét jelentette: a sivár és pitiáner botrányok sorozatától. A Maszop felől most résztvevő nyilatkozatokat röpít a szél a Mérleg utca felé; méltatlanul büntették az SZDSZ-t a választók, mondja Kósáné Kovács Magda, és ha ő ezt történetesen komolyan gondolja is, ezen bizony előbb kellett volna a Horn Gyulának elgondolkodnia. Ha eddig nem hitte el, hogy az MSZP-nek tényleg szüksége van a kormányzáshoz az SZDSZ-re, most majd ellenzékben merenghet rajta. A koalíció esetleges bukása az SZDSZ-től az MSZP miatt elmenekült félmillió szavazónak lesz köszönhető. Irtó fasza trükk volt az SZDSZ-re ráverni a Tocsik-ügyet, és röhögni titokban Pető Iván lemondásán, nemdebár; és milyen jó mulatság volt három és háromnegyed évig überkedni, csörgőnek nézni a Szadit, rázni ész nélkül, és élvezni, ahogy hülye hangokat ad ki magából.
A Maszop az SZDSZ-szavazókon kívül csak a munkáspártiakra számíthat. Az előbbi kétséges; az utóbbi biztos, de kevés. Meg arra, hogy a következő két hétben nyilvánvalóvá tudja tenni: nincsen Orbán Torgyán nélkül. Az MSZP ezerrel nyomja majd jobbra a Fideszt, hogy az első körben otthon maradottak pánikból szavazzanak rájuk. (A második körben egyébként kevesebben szoktak voksolni, mint az elsőben, úgyhogy ez az ötlet sem kecsegtet sok sikerrel.) Durva dolgok lesznek mindkét oldalon. Viszont az is igaz, hogy lapzártánkig nem tudunk olyan nyilatkozatról, amelyben a Fidesz vezetői kategorikusan visszautasították volna Csurka ama ajánlatát, miszerint kívülről hajlandó lenne támogatni egy Fidesz vezette jobboldali kormányt.
*
Csak egyvalami nem lehet. Vagy ha mégis, akkor tényleg mindenki - vagy majdnem mindenki - elmehet a kaprosba. Nem lehet Fidesz-MSZP-kormány. A nagykoalíció, amit Horn Gyula úgy ajánlott fel a Fidesznek hétfő este, hogy nem ajánlotta fel. Ez tudniillik egy csapásra és visszamenőleg és az utolsó szóig hazugsággá változtatna mindent, amit ez a két párt az elmúlt egy évben nyilvánosan és nem nyilvánosan mondott. A nagykoalíció a választói akarat nyílt semmibevétele lenne, bolhacirkuszt csinálna épülő-szépülő demokráciánkból. Akkor inkább jöjjenek a megismételt választások.
*
Elképzelhető persze még egy horrorforgatókönyv. Ez pedig az lenne, hogy nem az SZDSZ és nem a kisgazdapárt, hanem a MIÉP lesz a mérleg nyelve: hogy egy bő tucat karlendítős, zöldinges, irredenta neonáci abba a helyzetbe kerül, hogy dönthet a kormánytöbbség mibenléte felől. (A két renitens keleti megye 24-én persze elvben még kilőheti őket a parlamentből. Csakhogy hiába állnak Szabolcsban 3 százalék alatt, ha Hajdú-Biharban 6 százalék fölött. Ez utóbbiért Hegedűs Lóránt püspököt terheli a felelősség: de ezt a szégyent maga a református egyház sem egykönnyen fogja magáról lemosni.) A paranoia társadalomszervező ereje ősi tudása az emberiségnek, de azért egy ideig szokni kell majd, hány szakmai kérdést is lehet körüljárni etnikai alapon napirend előtt - mert sokkal több mondanivalója nem lesz a tizenöt-húsz fős MIÉP-frakciónak az Országgyűlésben. A választás éjszakáján mindenesetre szívesen láttuk volna, ha a köztársaság elnöke erkölcsi kötelességének érzi, hogy hangot adjon aggodalmának.
A Magyar Intézményesített Élethalálharc Pártjának parlamentbe kerülése ugyanis a nyolcéves demokrácia igen jelentős botránya, amely mellett ne menjünk el azzal, hogy különböző, szélsőjobb sorsra érdemes, pár százalékos keretlegények ott ülnek minden jól szituált európai helyi önkormányzatban. Az EU-internácik többnyire stabil, unalmas, bejáratott demokráciák határait próbálják feszegetni, mi viszont mindeddig nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy hitleri karlendítéssel klipelő, hetilapjukban antiszemita összeesküvés-elméletekkel publicisztikázó politikai erőket a törvényhozásba engedjünk.
De a MIÉP-ben nem az lesz az érdekes, amit ő maga mond: azt már úgyis kívülről fújjuk. A kérdés az, milyen hatással lesz mindez a magyar politikai élet egészére. Hogy sikerül-e az egészet eltolnia a szélsőjobb felé, hogy Csurka ötleteiről fogunk-e vitatkozni a következő négy évben, úgy, ahogy 1990 és 1994 között Dénes János, Hornyák Tibor, Fónay Jenő ötleteiről vitatkoztunk (és persze Csurkáéiról). Hogy, amire gondolni sem merünk, valakik - mondjuk a labilis többségű Fidesz-FKgP-kormány - egyáltalán meghallják, amit ordibálni fognak, és leülnek velük tárgyalni, sőt alkudozni is talán. Jó lenne már most tudni, hogy ez soha, semmilyen körülmények között nem fordulhat elő, hogy az Országgyűlésben senki nem áll velük szóba, hogy karanténban lesznek addig a négy évig, amíg először és utoljára beosonhattak a törvényhozásba.
*
Május 24-én várhatóan nagyon kis különbség fog dönteni arról, hogy milyen kormánya lesz Magyarországnak; a végeredmény megjósolhatatlan apróságokon múlhat. Azt, hogy mit várhatunk a MSZP-SZDSZ-koalíciótól, nagyjából sejtjük. Azt, hogy a Fidesz- FKgP-szövetség, netán az abszolút többségben kormányzó Fidesz merre és hogyan vezetné a Mi Hazánkat, már kevésbé. Nyugtalanító belegondolni, hogy mind a két párt az elmúlt négy év legfontosabb és helyes kormányzati döntéseikor (a Bokros-csomag, a csúszó leértékelés bevezetése, az energiaipar privatizációja és az abból befolyt pénz hasznosítása, az alapszerződések megkötése) vagy kétszínűen viselkedett, vagy rossz megoldásokat javasolt; hogy a földkérdést és a NATO-népszavazás ügyét demagóg módon a kormány ellen akarták fordítani; hogy programjaik teljesíthetetlen ígéreteket tartalmaznak, hogy értelmetlen keménykedéssel kockáztatnák az EU-integráció sikerét, hogy túl sokat beszélnek az erős államról. Viszont a Fidesz a társadalombiztosítás gyökeres reformját is megígérte; és kormányzásuk alatt vélhetően bealkonyulna az államkincstár leleményes szocialista fosztogatásának is.
A különbség kicsi lesz. Az ország egyik fele az egyiket fogja akarni, a másik a másikat. Május 24-ére ilyen egyszerű lett minden.
