Arató András: Kényszer, helyzet

publikálva
1998/21. (05. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az MSZP megnyerte a választások első fordulóját, de a koalíció, a balközép vagy a baloldal elvesztették. A jobboldal ügyesen politizált a két forduló között: nem állapodott meg formálisan (ami árthatna a Fidesznek), de elintézte a szükséges visszalépéseket. A koalíció ügyetlenül politizált: formálisan megállapodott, de túl kevés visszalépésről, és olyan arányokban, ami nem mobilizálhatja az SZDSZ-es szavazókat (a jobboldaltól félő fideszes szavazókról nem is beszélve) az MSZP oldalán. Hiába vezet tehát az MSZP jelenleg 113 körzetben; a koncentrált jobboldali szavazatok miatt az a valószínű, hogy nem lesz meg az a körülbelül 112-113 egyéni mandátum, ami a mostani koalíció folytatásához kellene. Ebből következően, azt hiszem, el kell búcsúznunk az MSZP-SZDSZ- koalíciótól.

Az MSZP megnyerte a választások első fordulóját, de a koalíció, a balközép vagy a baloldal elvesztették. A jobboldal ügyesen politizált a két forduló között: nem állapodott meg formálisan (ami árthatna a Fidesznek), de elintézte a szükséges visszalépéseket. A koalíció ügyetlenül politizált: formálisan megállapodott, de túl kevés visszalépésről, és olyan arányokban, ami nem mobilizálhatja az SZDSZ-es szavazókat (a jobboldaltól félő fideszes szavazókról nem is beszélve) az MSZP oldalán. Hiába vezet tehát az MSZP jelenleg 113 körzetben; a koncentrált jobboldali szavazatok miatt az a valószínű, hogy nem lesz meg az a körülbelül 112-113 egyéni mandátum, ami a mostani koalíció folytatásához kellene. Ebből következően, azt hiszem, el kell búcsúznunk az MSZP-SZDSZ- koalíciótól.

Az első forduló után persze nem volt valami nagy a "lehetőség kapuja", amin keresztül ezt a kormányszövetséget át lehetett volna menteni. Mivel az SZDSZ ezúttal csak 22 vagy 23 listás mandátumot fog kapni, és mert vezetői (remélem, őszintén) elutasítják a részvételt, ha az MSZP-nek megint meglenne az abszolút többsége (194 mandátum összesen), a koalíció folytatása akkor lett volna lehetséges, ha az MSZP több, mint kb. 112, de kevesebb, mint kb. 134 egyéni mandátumot szerez meg.

A lehetőség igen kis kapuját ki lehetett volna tágítani, de csak úgy, ha elég sok MSZP-s jelölt lépett volna vissza a még talpon álló és négy vagy öt kivétellel rosszabbul szereplő SZDSZ-es jelöltek javára. Csakhogy a győzelem szempontjából az igazi kérdés az kellett volna legyen, hogy ki tudja nagyobb valószínűséggel a két pártra adott szavazatokat összegyűjteni, és nem az, hogy ki áll jobban az első forduló után. Ezt az érdeket kellett volna összehangolni azzal a szemponttal, hogy a koalíció megtartásához nem az MSZP-s mandátumok maximalizálására, hanem az SZDSZ helyzetének jelentős megerősítésére lett volna szükség. Köztudott, hogy az MSZP szavazói könnyebben szavaznának át az SZDSZ-re, mint fordítva. Így a közös győzelem és az SZDSZ megerősítésének érdekei egybeesnek.

A felelősség mindenképpen az erősebb félé, az MSZP-é, amiért mindez nem tudott megtörténni. Az MSZP-nek legalább 25-27 körzetben kellett volna támogatnia az SZDSZ jelöltjeit (így is maradt volna 150 körzet az MSZP-nek, de persze az SZDSZ is csak 25-27 jelöltet léptetett volna vissza, mert a többiek már kiestek). Úgy tűnik viszont, hogy az SZDSZ vezetői megelégedtek volna 12-15 MSZP-s visszalépéssel is. Mérsékelten ez a variáció is megerősítette volna a koalíció folytatásának lehetőségét, különösen ha az MSZP támogatta volna az SZDSZ fő vezetőit, főleg Budapesten.

Ám az MSZP mindössze öt helyet volt hajlandó áldozni a koalíció oltárán. Ennek két okát tudom csak elképzelni. Az egyik a hamis analízis. Az eddigi választásokon a magyar rendszer aránytalansága az első forduló győztese javára működött. Az MDF 1990-ben 18 százalékkal több mandátumot kapott, mint első fordulóbeli pártszavazatot, az MSZP 1994-ben pedig majdnem 21 százalékkal többet. Azt kellene azonban észrevenni, hogy egy szoros versenyben az aránytalanság két versengő párt javára is működhet. 1990-ben is (mint 1994-ben) 20 százalék volt az egész rendszer aránytalansága, de akkor két párt osztozott ezen (az SZDSZ is nyert 2 százalékot). Ámde azt, hogy eddig az első helyezett kapta a plusz mandátumokat, nem lehet valami általános, második fordulóbeli titokzatos "győzteshez való húzással" magyarázni, mint az MSZP szakértői talán szeretnék képzelni. 1994-ben az MSZP 13 első helyezést vesztett el a második fordulóban. Igaz, jelöltjei több plusz szavazatot kaptak, mint SZDSZ-es ellenfelei, de ez inkább a jobboldal tudatos "kisebbik rossz" (lásd: Csurka és Debreceni akkori cikkei) választásán alapult. 1990-ben az MDF megkapta az MSZP-s szavazatokat is, és általában ott fordított az első fordulós eredményen, ahol az MSZP jelöltje kiesett. 1994-ben szervezett támogatás nélkül az MSZP vesztett 13 helyet, de suba alatti jobboldali támogatással sok körzetben megerősítette az SZDSZ feletti fölényét.

Most azt kellett volna észrevenni, hogy a jelenlegi szoros helyzetben, és a szisztematikus jobboldali visszalépéseket beszámítva, egészen mások lehetnek az eredmények az első fordulós győztes szempontjából, mint akár 1990-ben, akár 1994-ben. Emlékezzünk arra, hogy 1994-ben simán működött a szavazatok átállása a jobboldalon. Budapesten majdnem semmit sem vesztettek közösen, ahol csak egy jelölt maradt a versenyben, vidéken átlag 4 százalékkal lett kevesebb a jobboldali szavazatok száma. 1994-gyel ellentétben sok helyen most ezt a 4 százalékot is kibírnák.

A másik ok a hegemóniára való törekvés. Ha a győzelem lenne a fontos, kézenfekvő, hogy ezt egy igazi és méltányos együttműködés könnyebben tudná elérni, mint az MSZP saját mandátumait maximalizáló törekvés. De úgy látszik, a győzelemnek akkor van csak igazán értéke az MSZP vezetői szemében, ha ez teljesen az övék, és a koalíciós partner legfeljebb egy kis segédcsapat szerepét játssza. A hamis analízis persze azt sugallja, hogy a győzelem így is, úgy is elérhető, így nem veszik észre, hogy valójában dupla vagy semmire játszanak. Persze lehet, hogy nem hiszik el, hogy egyáltalán veszthetnek, mert a MIÉP bejutása a parlamentbe azt jelentheti, hogy sem az MSZP az SZDSZ-szel, sem a Fidesz az MDF-fel és az FKgP-vel nem tud többséget szerezni. Ebben az esetben az egyetlen kiút az MSZP és a Fidesz koalíciója lenne. Így ha veszítene is az MSZP, akkor is nyerhetne. Nem kell az SZDSZ miatt feláldoznunk a hegemonikus terveket, mert anélkül is nyerhetünk, gondolják, és ha nem, kapunk más, úgy hiszik, hasonló partnert.

A koalíció gazdasági és külpolitikai szempontból jó volt az országnak, még akkor is, ha az SZDSZ-nek mint pártnak sokat ártott. Nem értek egyet azzal, hogy az utóbbiért nem terheli felelősség az MSZP-t; de az SZDSZ sokat ártott magának, mert nem tudott egy értelmes, elvszerű kiszállási stratégiát kidolgozni. Ezek szerint a mostani koalíció bukása az SZDSZ-nek valószínűleg csak használhat (ha még képes jól és elvi alapokon politizálni), mert egy számára áldatlan helyzetből kényszerül kikerülni, ha már önként nem volt és (a mostani megállapodás fényében) még mindig nem képes távozni. Azt pedig, hogy az országnak jó lenne-e a koalíció, csak az alternatívákkal szembeállítva lehet megválaszolni.

1. Az MSZP egyedüli kormányzása az egész rendszerváltás sikerét kérdőjelezné meg, és nem csak szimbolikus szinten. Nehéz elhinni, hogy ez a párt egyedül is képes lenne a gazdasági átalakulás következetes folytatására, belső erőviszonyai (és persze nem ideológiája) miatt. Az országnak ennél talán jobb lenne (vagy lett volna) a mostani koalíció folytatása, különösen ha a mandátumok elosztása megengedné, hogy az SZDSZ hatékonyabban képviselje a liberális politikát, mint eddig. Viszont félni kellene attól is, hogy a várható gazdasági és eurointegrációs sikerek hosszú távra bebetonozhatják, osztrák módra, a jelenlegi kormányzati hatalmat. Ebben a tekintetben egy MSZP-SZDSZ-kormány stabilabb lehetne hosszú távon, és ennyiben rosszabb, mint egy tiszta MSZP-s variáció.

2. Mint Lengyelországban, az MSZP leváltása magában pozitív lenne, mert megingathatná azt a (nagy részben hamis) hitet, hogy a rendszerváltás csak egy epizód volt ugyanazon réteg két uralmi formája között. A váltógazdaság még nem annyira szilárd, hogy ne legyen veszélyeztetve azoktól a hegemóniatörekvésektől, amiket az MSZP politikájában vagyunk kénytelenek újból és újból észrevenni. Nem ártana végre, ha az ezért felelős politikusok megbuknának az MSZP-ben, amihez viszont az kell, hogy e párt most ne kerüljön kormányra. Sajnos azonban MSZP nélkül csak Fidesz-FKgP-kormány képzelhető el, sőt a MIÉP szerepét sem lehet kizárni. Mind a gazdaságpolitika, mind a kormányzat stabilitása, mind az igen fontos nemzetközi megítélés szempontjából ez a variáció - a legjobb esetben egy újabb Antall-kormány - sokkal kedvezőtlenebb lenne az országnak, mint a mostani koalíció.

3. Marad az MSZP-Fidesz-koalíció. Ez lehet kényszerhelyzet szüleménye, ha nincs más kormányzati alternatíva. De egy győztes Fidesz is választhatja ezt a lehetőséget, ha nem képes (vagy mégsem akar) a kisgazdákkal kormányt alakítani. A mostani program nem azt sugallja, hogy a Fidesz a liberalizmus pozícióit védené egy ilyen kormányban, de az ország kényszerhelyzetét beszámítva nem nagyon tehetne mást, legalábbis gazdasági tekintetben. Alkotmányos politikában nincs különbség a Fidesz és az SZDSZ között, és nem fenyegetne egy oktrojált alkotmány veszélye. Lehet viszont, bár nem biztos, hogy egy ilyen kormány inkább tekintélyelvű lenne, mint a mostani. E változat esetén az az osztrák típusú fejlődés, amelyben egy szakszervezetekbe beágyazott baloldali párt tartósan osztozna a hatalomban egy jobboldali párttal (a demokrácia és a liberalizmus kárára), valószínűbb lenne, mint ha a mostani koalíció folytatódna, mert a mai Fidesz sokkal inkább hasonlít az ÖVP-re, mint az SZDSZ. Ebben az esetben számolni kellene nemcsak az SZDSZ, de a jobboldali populizmus megerősödésével is.

Mindezt tekintetbe véve tehát csak akkor kellene a mostani koalíciót az ország nevében nagyon megsiratnunk, ha mégis tiszta MSZP-s vagy tiszta jobboldali kormány alakulna ki. Mivel az MSZP elszámította magát, az előbbi csak akkor volna egyáltalán lehetséges, ha az SZDSZ a szocialisták hegemoniális törekvéseit felejtve, valamiféle közös, jobboldalellenes népfrontpolitikában lenne hajlandó részt venni, és ha a szavazói ezt támogatnák, ami felettébb kérdéses. Viszont az utóbbihoz, a tiszta jobboldali kormányhoz szükséges mandátumokat is nehéz lesz elérni, különösen a MIÉP 10-15 mandátumát leszámítva. Mindezzel szemben az MSZP-Fidesz-nagykoalíció megfelelne az ország rövid távú szükségleteinek, egyszersmind megnyitná a teret egy párt, az SZDSZ előtt, amely egyedül lenne abban a pozícióban, hogy a politikai liberalizmus elveit konzekvensen védje és terjessze. Lehet, hogy még abban a valószínűtlen esetben is, ha az MSZP és az SZDSZ együtt, de csak együtt mégis elérik a mandátumok többségét, a liberális pártnak ezt az ellenzéki szerepet kellene választania. Ez a lépés ugyanakkor a Fidesz-MSZP- nagykoalíció kikényszerítését jelentené, ami jobb lehetne az SZDSZ-nek mint pártnak a jelenlegi állapotnál, és talán nem lenne rosszabb az országnak sem.

publikálva
1998/21. (05. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk