Senki, vélhetően.
A magyar nemzet már kétszer is megpróbálta, és egyszer sem rajta múlt, hogy nem sikerült. Először 1994-ben, amikor Boross pártja, az MDF azután szenvedett megsemmisítő vereséget, hogy a nagyszerű államférfi fél évig miniszterelnök volt. Az ezután négy évre hibernált nyugdíjasnak, és mindannak, amivel a nemzet őt összefüggésbe hozhatja, 1998 májusában sikerült a majdnem lehetetlen, és rápakolt az 1994-es buktára. Boross pártja akkor nyert, amikor ő nem volt annak tagja; amikor tagja volt, a párt mindig csak vesztett. Boross doktor életében két, de lényegében egyetlen olyan választást nyert meg, ahol az ő személyére szavaztak: akkor, amikor Antall halála után Szabó Ivánnal szemben először az MDF Országos Gyűlése, majd az Országgyűlés miniszterelnökké választotta. Képviselő a három ciklusból csak a középsőben volt, viszont már két kormányfő is komoly hatalmat csúsztatott a zsebébe. Először Antall, amikor miniszterének választotta, másodszor Orbán, amikor főtanácsadójának.
Miután ilyen kitűnően körbejártuk Boross doktor demokratikus legitimitását, és a végén némi sajnálattal megállapítjuk, hogy másból, mint államférfiúi erényeiből, esetleg az általa fél évig titkosszolgálati, majd három évig belügyminiszterként - nevezzük így - felügyelt iratokból, khm, aktákból és eseményekből bajosan fakadhat, nézzük - pusztán a kijelentés belső dinamikáját követve -, mire gondolhatott e kiváló férfiú akkor, amikor a múlt hét végén egy önfeledt pillanatában azt állította (az MTI szerint): az SZDSZ-nek el kell tűnnie a magyar szellemi és kulturális életből. Vagy az "SZDSZ-dominanciának", ahogy hétfőn ő maga helyesbített.
A kultúrát és a szellemi életet politikai pártok "dominálják". E kultúrának jellegzetes terméke a kisgazda opera (például a Parasztbecsület), a szadeszos kispróza (Kohn és Grün találkozik) és a miépes családregény. Vagy egy jó fideszes kisplasztika! A kultúra és a szellemi élet művelői és fogyasztói szintén párthovatartozás alapján oszthatók, mi több, osztandók csoportokra, így például a Madách Színház közönsége valószínűleg emeszpés, a Magyar Rádió Gyermekkórusának hallgatói között viszont feltűnően sok a füzessysta kereszténydemokrata. Mármost ezeket a művészkéimet és szellemi faszingereket a párt-izéjük szerint lajstromba kell venni, a nevük mellé odaírni a dominancia-kvóciensüket, hogy számszakilag mennyire dominálnak, és ennek megfelelően csökkenteni vagy növelni a kalkulált értéket. Ennek amúgy, tesszük hozzá, változatos eszközeit vonultatta fel zaklatott történelmünk: az állami támogatások helyesen súlyozott leosztásától kezdve a publikálási tilalmon és az útlevélmegvonáson át a rendőri felügyeleten keresztül a spontán megpofozásig, valamint a kevésbé spontán, viszont abszolúte faji alapon korlátozó és foglalkozási kvótákat bevezető törvénykezésig. Érdekesség, hogy azok a korok, amelyekben ilyeneket alkalmaztak, valahogy mindig csak diktatúrák bírtak lenni.
Még az lehet, hogy Boross Péter igazából csak zsidózni akart egyet a friss, koraőszi szélben, és udvariasságból mondott "SZDSZ-est" "zsidó" helyett. Ebben az esetben elnézést kérünk tőle és olvasóinktól, amiért kijelentésének bármiféle értelmet tulajdonítottunk. Ígérjük, többet nem fog előfordulni.
