Számoltatás, el

  • 1998. augusztus 27.

Publicisztika

P. W. Botha egykori dél-afrikai elnökről, aki a nyolcvanas években, az apartheidellenes nyugati embargó idején vezette országát és népét, sok rosszat el lehet mondani, ám az 7szentség, hogy következetes 1 illető. Nem volt pl. hajlandó engedni az embargónak. Úgy gondolta, hogy őt a dél-afrikaiak, a szavazati joggal rendelkező, azaz fehér dél-afrikaiak választották meg, és neki ne jöjjön senki külföldi elmagyarázni, mi a jó a választóinak. Azok az apartheidet szeretik, und passz, mondta Botha, és tartotta is magát ehhez az elvhez, amíg tönkre nem ment az ország gazdasága, és meg nem bukott az apartheid. De Botha legalább következetes volt, és ez bizonyára vigaszt jelent az érintetteknek; van mihez magukat tartani.

P. W. Botha egykori dél-afrikai elnökről, aki a nyolcvanas években, az apartheidellenes nyugati embargó idején vezette országát és népét, sok rosszat el lehet mondani, ám az 7szentség, hogy következetes 1 illető. Nem volt pl. hajlandó engedni az embargónak. Úgy gondolta, hogy őt a dél-afrikaiak, a szavazati joggal rendelkező, azaz fehér dél-afrikaiak választották meg, és neki ne jöjjön senki külföldi elmagyarázni, mi a jó a választóinak. Azok az apartheidet szeretik, und passz, mondta Botha, és tartotta is magát ehhez az elvhez, amíg tönkre nem ment az ország gazdasága, és meg nem bukott az apartheid. De Botha legalább következetes volt, és ez bizonyára vigaszt jelent az érintetteknek; van mihez magukat tartani.

Akárcsak magának Bothának, aki úgy döntött, fittyet hány az Igazságtételi és Megbékélési Bizottság idézésére, amihez elvben joga van: ez a szervezet nem bíróság, ítéleteket nem hozhat, egyfajta össznépi pszichodráma inkább, ahol az érintettek elsírhatják a múltjukat, és eközben tisztázhatják, mi is volt az az elmebaj, amiben éltek. Majd bolond lesz egy Botha egy efféle könnyáztatta ceremóniába belemenni. Botha következetes, és ezzel a gesztusával is üzeni a tisztelt nagyközönségnek, hogy nem bánt meg semmit, történelmi hivatását teljesítette be, és azzal annyi.

Ezt szintén teheti, a hatályos demokráciák jogrendje nehezen szabadul önmaga keretei közül, és fukarul méri a politikai felelősségrevonás lehetőségeit. Nehéz megvonni a határokat, ugyebár. Botha megússza, és ezt tudja is, és megengedheti magának, hogy pökjék arra a társadalmi berendezkedésre, amit Dél-Afrikában éppen kétségbeesetten igyekeznek, mondjuk így: elmélyíteni; és aminek a nyomorult életét köszönheti -és ezt is tudja.

De ezt a nagy igazságot nem csak Botha tudja. A múlt tisztázásának folyamata Magyarországon is inkább börleszkbe, mint pszichodrámába torkollott. Előbbi szórakoztatóbb műfaj az utóbbinál, úgyhogy lehet, hogy így jártunk jobban, és lehet, hogy jobb beletörődnünk: itt az illetékes gazemberek, akár elnyomtak, akár síboltak fénykorukban, nem fogják nyugállományuk békéjét holmi tisztázási indítékból elkövetett köz-zokogással megzavarni, és ha lesz valamilyen elszámoltatás, egyszerűen nem fognak rá - és addig jó nekünk, amíg ezt megtehetik - elmenni.

De legalább valahova máshova elmehetnének.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.