Uszítás és leegyszerűsítés
Toroczkai László férgezik, patkányozik, az igazságszolgáltatás felelősségét firtatja. Az elkövető „egy normális országban élve nem mehetett volna el”, mondja. „Abban a pillanatban, hogy a rendőrök megérkeztek, agyon kellett volna lőni”, teszi hozzá. Sőt szerinte a fonói magyar emberek megvédhették volna magukat, ha lenne lehetőségük fegyvert tartani – vagyis ők is megölhették volna a férfit. A tömeg bólogat. Az uszító beszédek után a támadások helyszínére, a buszmegállóhoz és a mellette lévő kisbolthoz vonulnak, ahol gyertyát gyújtanak.
Jellemző, hogy a szörnyűségre egyedül a Mi Hazánk ugrott rá, aminek oka, hogy az elkövető, O. Tamás, roma származású. A rendőrök már a gyilkosságok előtt keresték a férfit, de hiába. Toroczkaiékon kívül még az országosan nulla százalékon álló Jobbik egyik képviselője jelentkezett be a helyszínről. Az „óbaloldal” politikusai nem nyilvánultak meg, ahogyan a Tisza Párt sem. A Momentum hidat foglal, Gyurcsány Ferenc lakóautózik, Magyar Péter a „népszavazásához” gyűjti az aláírásokat és az adatokat.
A Fidesz pedig rövidre zárta az ügyet: nemrég kinevezett drogellenes kormánybiztosát, „Horváth Lacit” küldte Fonóra, aki levonta a tanulságot. O. Tamás kábítószer hatása alatt állt, amikor a rémisztő tetteket elkövette, az eset tehát azt mutatja meg, mit okoz a kábítószer: gyilkol és gyilkossá tehet. Majd rákente az ügyet a dílerekre, akik szerinte ugyanúgy gyilkosok, hiszen „mérgeket adnak az emberek kezébe”. Nekik is „rendőrkézre” kell kerülniük. Bejelentkezését közhellyel zárta: „nincs könnyű drog meg nehéz drog, csak kábítószer van”, a kereskedőknek és a használatnak pedig el kell tűnniük.
Ezt tehát olcsón megúszta a Fidesz – miközben a felelőssége vitathatatlan. A kormány ugyanis hosszú évekig tétlenül nézte, ahogy az egekbe szökött a községekben, falvakban, a kisvárosok gettósodott részein, a szegregátumokban a dizájnerdrogok használata. A kormánypárt a kiszolgáltatott emberekre egyszerű szavazóautomataként tekint, akiknek voksait a közmunka, a propaganda és a szavazatvásárlás eszközeivel húzhatja be, s ezért az életszínvonaluk emelése nem is tartozik a párt prioritásai közé. Az Orbán-rezsim az elmúlt 15 évben a szociális hálót folyamatosan felszámolta, a megmaradó feladatokat másokra – az egyházakra, az önkormányzatokra – hárította. Az országnak 2020 óta nincs nemzeti drogstratégiája, a prevencióra a kormány semmilyen figyelmet nem fordít, az ezzel foglalkozó civileket nem engedik be az iskolákba. A gyermekvédelem diszfunkcionális, nem észleli és pláne nem oldja meg a problémákat. Az alapszolgáltatásokhoz, az oktatáshoz, közlekedéshez, egészségügyhöz, és így a munkahelyekhez való hozzáférés aszerint változik, hogy ki hol él és mennyire tehetős – minél inkább a végeken lakik valaki, annál nehezebben boldogul. Mindez hatványozottan igaz a mélyszegénységben tengődőkre, köztük a roma lakosságra, amelynek tagjai sok esetben harmadik világbeli állapotok közé kényszerülnek. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy voltak korábban is áldozatok: fiatalok adagolták túl magukat vagy vetettek véget szándékosan az életüknek, miután nem bírták tovább elviselni a függőség okozta mentális terheket.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!