Hammer Ferenc

Mi harminc? Mi mennyi?

Milyen legyen a média 2030-ban?

  • Hammer Ferenc
  • 2025. április 2.

Publicisztika

Vagy 2035-ben?
Mi az, hogy média?

Az egyetemi médiaelméleti órákon már jó húsz éve is csak nehezen átlátható, pókhálószerű modellekkel tudtuk legalább megpróbálni leírni. E modellekben szinte semmi nem volt abból, ami ma a szinte minden. A fő problémának akkoriban az látszott, hogy az esti híradónak mint nemzetkarbantartó intézménynek csúnyán alávágott az, hogy este fél nyolckor nemcsak a nyakkendős hírolvasót lehetett nézni a fotelból, hanem egy üvöltöző prédikátort vagy alulöltözött polgárokat, amint épp motorversenyeznek egy cápákkal teli medence körül. Merthogy a kábelen éppen az ment.

Aztán jött a többi. Az ELTE-n a filmes kollégákkal azon viccelődtünk, hogy a YouTube vajon hozzájuk vagy a médiatanszékhez tartozik-e. Az egyik médiás szak alapításakor, úgy 2019 táján a tantervbe írtuk azt a képzést, amely a tartalmak Google-on keresztül való értékesítéséről szólt, ám az összegyetemi engedélyeztetési eljárásban átszóltak a Duna túlpartján működő másik karról, hogy a Google hozzájuk tartozik. És a vidám digitális felfordulás leírását még szinte el se kezdtem. Pár éve még azt sem sejtette senki, hogy komplett atomerőművek teljesítményére lesz szükség olyan médiatartalmak áramigényeihez, amelyeket a Parabola c. tévéműsor, a Ludas Matyi vicclap Tücsök és Bogár rovata és a Vidám Színpadon előadott humoreszkek műfajilag ráncmentesen lefedtek. Igen, az Instagramot, a TikTokot, a Facebookot és az X-et etető AI-videókról beszélek – ha pedig a tanácstalan olvasó nem tudja hova tenni az előzőleg említett kulturális termékeket, kérdezzen meg hajlottabb korúakat.

Kezdetét vette és a mai napig nem ért véget a konvergencia korszaka, a minden összekötése mindennel. A digitális evolúciós vérfürdőben a nyerő tartalmak legtöbbször a korábban létrehozott tartalmak újracsomagolásai lettek – azzal, hogy a csomagolás immár a tartalom szerves része. A régi világ rég eltemetett rádiós kultúrájának olyan formái, mint Szilágyi János betelefonálós rádiós műsora, a szerkesztett kulturális műsorok és a rádióműsorként szélhámoskodó rémség, a mikrofonba olvasott esszé („rádiós jegyzet”) is megtalálta helyét a diadalmas podcastvilágban. A podcast egyébként is jó példája a jövő kiszámíthatatlanságának – miközben még szakemberek is magától értetődőként fogadják el a figyelem-összpontosítás képtelenségéről szóló sopánkodásokat, addig az állítólag ettől sújtott populáció elmélyülten végighallgat félórás, órás podcasteket. A „látta a fene előre” esete volt a netes fotószájt is. Ez 15 percnyi hírnevét azzal vívta ki, hogy bármilyen digitális fényképet online átszerkesztett hupilila és jajvörös tónusú, Polaroid-kinézetű képekké; aztán rövidesen a digitális sivatagban találta magát, elhagyatottan. Egészen addig, amíg kiskamaszok fel nem fedezték, hogy a felület prímán működik social mediaként, és még kívül is esik a Facebookon tobzódó szülők felügyelő tekintetén. Néhány év múltán már nemcsak 12 éveseknek volt Instagram-fiókjuk, hanem a Pentagonnak is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.