Fekete leves

  • 2004. augusztus 12.

Publicisztika

Mint nemrégiben örömmel értesültünk róla, polgártársaink, úgy is, mint magánemberek (teszünk rá, hogy az illetõk ún. vállalkozók-e, vagy sem), tonnaszámra tárolnak lakóhelyünk környékén robbanóanyagot. Ennek következtében derék és szorgalmas véreink külsõ segítség, gonosz terroristák, Al-Káida, Az-Zarkavi, ETA és IRA igénybevétele nélkül is képesek füstölgõ romhalmazzá változtatni egy békés kertvárosi környéket. (Amelynek lakói éveken át a szomszédban zajló legendás törökbálinti partik ellen tiltakoztak & jelentették fel a szervezõket, résztvevõket, bizonyítván, hogy a polgár, többek között a rendõrségi demagógiától vezérelve, képtelen felmérni, mik is környezetében a reális kockázati faktorok. Speciel a spangli nem robban.)

Foglalkozhatnánk persze az ügy mellékkörülményeivel is - pl. azzal, hogy a rendõrség szakszerû vizsgálatainak hála, máig sem vagyunk tisztában azzal, mi a fene is robbant fel a Pyro-Technic Kft. raktáraiban: fekete lõpor, dinamit, TNT, ekrazit, ammónium-nitrát? És persze ezúttal is lenyûgöz az ügyvéd és a megyei bíróság elnök asszonyának kristálytiszta logikája: elõbbi szerint nincs bizonyíték arra, hogy robbanószert tároltak s anyagmaradványokat találtak volna az említett cégnél, a másik szerint meg a fekete lõpor nem is robbanóanyag (legalább Az egri csillagokat olvashatta volna).

A cinizmus és a butaság ismét kéz a kézben jár, ahogy hazánkban már megszoktuk - az elõzõ állítások alapján nem is robbant fel semmi, amit láttunk, az csak szemfényvesztés, akár a tûzijáték, mely egyike a legostobább és legértelmetlenebb dolgoknak a világon. Kivéve persze, ha - mint a tárgyalt esetben - spontán következik be, akkor ugyanis már nem banális, hanem tragikus eseményrõl beszélünk.

A gyanúsítottak ellen meg nem bizonyítható a szándékosság vádja - ezek szerint a holmi, ami, mint hallottuk, nem is robbanhatott fel, véletlenül került oda, valaki bevitte (az áruló Hegedûs), alighanem égõ kanóccal a végén. Ahelyett, hogy tovább idegesítenénk magunkat, a magyar hatóságok és hivatalos szervek (továbbá polgártársaink - úm. magánemberek) szokványos eljárásai miatt, inkább feltennénk néhány kérdést.

Szeretnénk tudni, körülbelül mennyi robbanóanyag (továbbá annak nem minõsülõ, ám a levegõvel igen hevesen, gyorsan, lökés és hõhullám keletkezése mellett reagáló cucc) van magánkézben ebben az országban. Azt is jó lenne tudni, hogy hol vannak olyan üzemek, ahol magánszemélyek ún. pirotechnikai eszközöket gyártanak - vajon a környékbeliek tudnak errõl, vagy csak ámuldozva nézték a tévén a spontán görögtüzet? S végül: a robbanóanyagok (meg a lõfegyverek) birtoklásának privatizációja után mikor jönnek a súlyosabb darabok - a páncélököl, az aknavetõ, a Stinger rakéta?

Van-e értelme ezek után állami erõszak-monopóliumról beszélni?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.