Fekete leves

  • 2004. augusztus 12.

Publicisztika

Mint nemrégiben örömmel értesültünk róla, polgártársaink, úgy is, mint magánemberek (teszünk rá, hogy az illetõk ún. vállalkozók-e, vagy sem), tonnaszámra tárolnak lakóhelyünk környékén robbanóanyagot. Ennek következtében derék és szorgalmas véreink külsõ segítség, gonosz terroristák, Al-Káida, Az-Zarkavi, ETA és IRA igénybevétele nélkül is képesek füstölgõ romhalmazzá változtatni egy békés kertvárosi környéket. (Amelynek lakói éveken át a szomszédban zajló legendás törökbálinti partik ellen tiltakoztak & jelentették fel a szervezõket, résztvevõket, bizonyítván, hogy a polgár, többek között a rendõrségi demagógiától vezérelve, képtelen felmérni, mik is környezetében a reális kockázati faktorok. Speciel a spangli nem robban.)

Foglalkozhatnánk persze az ügy mellékkörülményeivel is - pl. azzal, hogy a rendõrség szakszerû vizsgálatainak hála, máig sem vagyunk tisztában azzal, mi a fene is robbant fel a Pyro-Technic Kft. raktáraiban: fekete lõpor, dinamit, TNT, ekrazit, ammónium-nitrát? És persze ezúttal is lenyûgöz az ügyvéd és a megyei bíróság elnök asszonyának kristálytiszta logikája: elõbbi szerint nincs bizonyíték arra, hogy robbanószert tároltak s anyagmaradványokat találtak volna az említett cégnél, a másik szerint meg a fekete lõpor nem is robbanóanyag (legalább Az egri csillagokat olvashatta volna).

A cinizmus és a butaság ismét kéz a kézben jár, ahogy hazánkban már megszoktuk - az elõzõ állítások alapján nem is robbant fel semmi, amit láttunk, az csak szemfényvesztés, akár a tûzijáték, mely egyike a legostobább és legértelmetlenebb dolgoknak a világon. Kivéve persze, ha - mint a tárgyalt esetben - spontán következik be, akkor ugyanis már nem banális, hanem tragikus eseményrõl beszélünk.

A gyanúsítottak ellen meg nem bizonyítható a szándékosság vádja - ezek szerint a holmi, ami, mint hallottuk, nem is robbanhatott fel, véletlenül került oda, valaki bevitte (az áruló Hegedûs), alighanem égõ kanóccal a végén. Ahelyett, hogy tovább idegesítenénk magunkat, a magyar hatóságok és hivatalos szervek (továbbá polgártársaink - úm. magánemberek) szokványos eljárásai miatt, inkább feltennénk néhány kérdést.

Szeretnénk tudni, körülbelül mennyi robbanóanyag (továbbá annak nem minõsülõ, ám a levegõvel igen hevesen, gyorsan, lökés és hõhullám keletkezése mellett reagáló cucc) van magánkézben ebben az országban. Azt is jó lenne tudni, hogy hol vannak olyan üzemek, ahol magánszemélyek ún. pirotechnikai eszközöket gyártanak - vajon a környékbeliek tudnak errõl, vagy csak ámuldozva nézték a tévén a spontán görögtüzet? S végül: a robbanóanyagok (meg a lõfegyverek) birtoklásának privatizációja után mikor jönnek a súlyosabb darabok - a páncélököl, az aknavetõ, a Stinger rakéta?

Van-e értelme ezek után állami erõszak-monopóliumról beszélni?

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.