Fekete leves

  • 2004. augusztus 12.

Publicisztika

Mint nemrégiben örömmel értesültünk róla, polgártársaink, úgy is, mint magánemberek (teszünk rá, hogy az illetõk ún. vállalkozók-e, vagy sem), tonnaszámra tárolnak lakóhelyünk környékén robbanóanyagot. Ennek következtében derék és szorgalmas véreink külsõ segítség, gonosz terroristák, Al-Káida, Az-Zarkavi, ETA és IRA igénybevétele nélkül is képesek füstölgõ romhalmazzá változtatni egy békés kertvárosi környéket. (Amelynek lakói éveken át a szomszédban zajló legendás törökbálinti partik ellen tiltakoztak & jelentették fel a szervezõket, résztvevõket, bizonyítván, hogy a polgár, többek között a rendõrségi demagógiától vezérelve, képtelen felmérni, mik is környezetében a reális kockázati faktorok. Speciel a spangli nem robban.)

Foglalkozhatnánk persze az ügy mellékkörülményeivel is - pl. azzal, hogy a rendõrség szakszerû vizsgálatainak hála, máig sem vagyunk tisztában azzal, mi a fene is robbant fel a Pyro-Technic Kft. raktáraiban: fekete lõpor, dinamit, TNT, ekrazit, ammónium-nitrát? És persze ezúttal is lenyûgöz az ügyvéd és a megyei bíróság elnök asszonyának kristálytiszta logikája: elõbbi szerint nincs bizonyíték arra, hogy robbanószert tároltak s anyagmaradványokat találtak volna az említett cégnél, a másik szerint meg a fekete lõpor nem is robbanóanyag (legalább Az egri csillagokat olvashatta volna).

A cinizmus és a butaság ismét kéz a kézben jár, ahogy hazánkban már megszoktuk - az elõzõ állítások alapján nem is robbant fel semmi, amit láttunk, az csak szemfényvesztés, akár a tûzijáték, mely egyike a legostobább és legértelmetlenebb dolgoknak a világon. Kivéve persze, ha - mint a tárgyalt esetben - spontán következik be, akkor ugyanis már nem banális, hanem tragikus eseményrõl beszélünk.

A gyanúsítottak ellen meg nem bizonyítható a szándékosság vádja - ezek szerint a holmi, ami, mint hallottuk, nem is robbanhatott fel, véletlenül került oda, valaki bevitte (az áruló Hegedûs), alighanem égõ kanóccal a végén. Ahelyett, hogy tovább idegesítenénk magunkat, a magyar hatóságok és hivatalos szervek (továbbá polgártársaink - úm. magánemberek) szokványos eljárásai miatt, inkább feltennénk néhány kérdést.

Szeretnénk tudni, körülbelül mennyi robbanóanyag (továbbá annak nem minõsülõ, ám a levegõvel igen hevesen, gyorsan, lökés és hõhullám keletkezése mellett reagáló cucc) van magánkézben ebben az országban. Azt is jó lenne tudni, hogy hol vannak olyan üzemek, ahol magánszemélyek ún. pirotechnikai eszközöket gyártanak - vajon a környékbeliek tudnak errõl, vagy csak ámuldozva nézték a tévén a spontán görögtüzet? S végül: a robbanóanyagok (meg a lõfegyverek) birtoklásának privatizációja után mikor jönnek a súlyosabb darabok - a páncélököl, az aknavetõ, a Stinger rakéta?

Van-e értelme ezek után állami erõszak-monopóliumról beszélni?

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.