Irodalmi szószedet: A képzavar

  • Halasi Zoltán
  • 2004. augusztus 12.

Publicisztika

Szélsõséges vélemény szerint a nyelv egyebet se tesz, mint téved a valóságot illetõen. A nyelv hasonlít, a valóság különbözik. Hát van-e a kéznek feje? Vagy a hegynek lába? Ahelyett, hogy vitába szállnánk e megállapítással, fogadjuk el, hogy a nyelv helytelen használat (azaz képzavar) útján bár, mégis képes arra, hogy megnevezzen és felidézzen bármit. A nyelv története ilyesformán maga volna a képzavar története.

Szélsõséges vélemény szerint a nyelv egyebet se tesz, mint téved a valóságot illetõen. A nyelv hasonlít, a valóság különbözik. Hát van-e a kéznek feje? Vagy a hegynek lába? Ahelyett, hogy vitába szállnánk e megállapítással, fogadjuk el, hogy a nyelv helytelen használat (azaz képzavar) útján bár, mégis képes arra, hogy megnevezzen és felidézzen bármit. A nyelv története ilyesformán maga volna a képzavar története.

Mi itt a költõi képek zavarával foglalkozunk csupán. De mitõl kép a kép? És mitõl költõi? "Lógatják szárnyuk az ínségnek / gombostûjére szúrt nyarak", állítja József Attila, és noha ez nyilvánvaló képtelenség, a képbe látott kép (a feltûzött lepke-nyár mint a szegénység egyetlen "fogása" és "gyûjteménye") egybevág az elképzelhetõ szociális valósággal, a perzselõ nyomorral, és pontosan közvetít egy érzelmi állapotot is, nevezetesen a csüggesztõ reménytelenséget. Amíg gombostû, lepke, rovargyûjtemény, ínség, nyár létezik, a befogadó össze tudja állítani elméjében ezt az összetett képet.

Viszont ha egy mai költõ e szavakkal fordulna költõtársa feleségéhez: "Legyezzen Amathunt ambróziás ege / Nyájas Etéziákkal", a címzettnek aligha jutna eszébe, hogy a jóakaró poéta ciprusi nyaralásra biztatja, és

a mediterrán forróságot enyhítõ

szellõt kíván neki a napozáshoz. Inkább meghökken: mit is akarhat tõle ez a férfiú, mivel a kép alkotóelemeinek értelme idõközben zavaróan elhalványult. Kazinczy Ferencné, Török Sophie valószínûleg nem jött zavarba Berzsenyi soraitól.

Ugyancsak kibillenti az olvasó képzeletét egyensúlyi helyzetébõl, ha ilyen sorokra talál, mint "Bús vigalomban a szív öble fájul" (Arany János), vagy arról értesül, hogy a költõ (Marsall László) "lassudan a leendõ / érvények bogára lépett". A kép itt is, ott is - fõleg az igehasználat miatt - enyhén szólva nem képszerû. Cselekvésnek nemkülönben fura az, amirõl Kosztolányi ír: "Éjfél után a Duna hídján / egy néma lány jár szerteszét", hiszen õ nem a testi felbomlást akarta megénekelni. Még különösebb Csoóri szerelmi drámája két képben: "A nõk öle, akár a kényes ágyúcsõ / gyönyörrel befogadott, / aztán az ellenséges partokra kilõtt." Mert itt valami csodával határos intimtorna-mutatványról értesülünk.

A szárnycsók intézményét ("Világbogárkák szárnya csókra rebben") József Attila vezette be a költõi valóságba, az ízlelõszerv mint legelõ képét ("már nyelveinkrõl a vodka-ízt lelegelte a férfias keserûség") Zalán Tibor fedezte fel. Ady kezén még szándéktalanul esik szét a hasonlat ("Én most gagyogva / Emlékezem, / Mintha írnám szavaimat / Futó homokba."), Dedinszky Erika az 1970-es években már határozottan állítja, hogy "a láb miatyánkja dadog". Lászlóffy Aladár szerint "négy húr a tér", Nagy László bátran kiegészíthetné kollégája kijelentését azzal, hogy: "szélként a gondolat gondja borong". Abban a vetélkedõben, amely arról szól, hogy ki tudja kevésbé egyeztetni a hasonlítottat a hasonlítóval, kettejük mögött foglalhatna helyet Váci Mihály, mondván: "Ölembe veszem a Földet, / útjainkkal húrozott citerát".

Ez a bátor össze nem illés (inkongruencia) átvezet bennünket ahhoz a vershelyzethez, amely úgyszólván törvényszerûen szüli az aránytévesztést, a léptékvétést. A dicsversrõl van szó. Vegyük példának a Rákosi 60. születésnapjára írt költeményeket. Ha Zelk ódája szerint a Horthy börtönében sínylõdõ Rákosi úgy szabadult ki, hogy "Kétszázmillió ember karja / nyúlt érte a határon át", ha Devecseri háborús látomása szerint ezek után "A vér s a könnyek áradása / a felhõk ablakáig ért. / S a nap, hogy földünket ne lássa, / vért árasztott rá, újra vért." (a nap borította volna el a földet vérrel???), akkor nem csoda, hogy Rákosi (Benjámin László szerint) "A semmibõl formált világot / és egetÉ / Legelsõ a költõk sorában, / köztük is a legnagyobb", s hogy (Nagy László szerint) Rákosi kezében "Ékes búzaszál / a nemzet fényben égõ sorsa".

A vezér mint démiurgosz csupán egyik alesete annak a képzavartípusnak, amely ugyanilyen titánivá növeszti a költõ alakját. Csupán megemlítjük, hogy az ún. népi szürrealizmus képviselõi a szocializmus személyiséggyilkos korszakában a rendszerhez határozottan hasonló totalitárius képi világot teremtettek, mintegy kiköltözve a valóságból a kozmoszba, a hétköznapokból a mitikus ünnepi eseményekbe. Ebben a lírai univerzumban

az egy Isten-költõn kívül

nem sok személyes tulajdonsággal bíró emberi lény tûnik fel. Látszik ellenben "a csillaghalmazokon Isten köpetének üszke, / a rózsarothadás büdös halcsomó, s látszik a szívhúsban az Elmúlás Szent Könyve". Mi ez a Juhász Ferenc-i kép, ha nem gigászi csendélet, merõ anyaggá szellemtelenített natura morta?

A kép- és szóinfláció nagymestereivel szemben tömör, elegáns, vállalt képzavarok képesek érzékeltetni a transzcendens és a reális látszólagos ellentétét. A szürrealista Déry Tibor megfogalmazásában az üvegfejû borbély "Élete rövid, mint az örökkévalóság", az apokaliptikus misztikus Pilinszky szerint a végpusztulók "nyílegyenes la-birintus"-ban röpülnek vissza az "Atyához".

Lehet a képzavarral ironikus módon is élni. Ahogy Kálnoky megállapítja magáról nem kis öngúnnyal: "makacsul hallgató faláb / ujjaira most húz hüvelykszorítót / egy kíméletes inkvizíció". Vagy ahogy Petri álnaivul, konkrét értelemben használ, és ezzel visszájára fordít egy kifejezést: "A Vereség Napján / kardélre hánytam". Milyen finom, rezignált rezonanciák a Kádár-kori önkényuralomra! Semmilyen iróniát nem csillant viszont Bertók László igyekezete, pedig õ is gúnyos hatásra törekszik: "A gesztenyét / az kaparja ki, aki / elõször csöpögtet mézet / a keserû pohárba".

Bertók szándékos szóláshalmozása átvisz minket az önkéntelen képhalmozáshoz. Következõ példáinkban a Múzsa bizony

szembekötõsdit játszik

a költõvel. Juhász Gyula krisztusi leskelése az Édenben, és testvéri jobbjának nyújtása munkás testvére felé ("Szelíd szonettek szende tejüvegén keresztül / Egy új éden kinyíló, távol kertjén lesem, / S ha jobbom, mely feléd nyúl, meglátod e rímektül: / Testvér, e tájon még ma együtt leszel velem!") halmozottan kínos érzést kelt az olvasóban, nemcsak a kép-, az ige- és a rímhasználat okán, hanem mert a "testvér" ebben a golgotai összefüggésben a "latort" is (igaz, a jobbikat) jelenti. Kortársa, Oláh Gábor nemcsak hogy túljelzõzi képeit, de ebben a "szegény herélthez" intézett kérdésben ("Vagy lomha szárnyán az avult irigység / kotorja boldog révületbe szédült / lelkem merész tornyát, melyen ragyogva / Lobog õrtûzként Vénusz csillaga?") erotikája menthetetlenül el is veszti a szemlélhetõ útirányt. Géczi Jánost, aki a modern poétika nevében szintén kotrással operál ("aktuális lettem mint a tapsmester / ha hasonlatként / bekotorok hegyes pálcámmal / a helyzet odújába"), ugyancsak aktuális példaként említhetjük a magára hagyott kép bolyongására.

A szürrealisták szerint a kép a szellem kizárólagos kormányosa. Mindazonáltal a költõt se kicsinyeljük le, hiszen, mint kortársunk, Jassó Judit mondja róla (talán egy önarckép igényével): "Téged áhít, csodál, motoz / A kor is, e vérzõ ajándékdoboz".

Halasi Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.