Parancsra tette, az is ott volt a felmentés indokai között, és hát parancs, az parancs, a világ katonai bíróságai meg szokták érteni az ilyesmit. Nem az, hogy érdemes volna összeesküvés-teóriákat eszkábálni Priebke felmentése okán. A vén csotrogány egy ügyes kis csavar segítségével úszta meg. Ugyanabban az ügyben, amiben most felmentették - 335 civil túsz kivégzése egyetlen munkanap során -, egyszer már tanúskodott egy 1948-as perben. Az olaszok ugyanis egy darabig nem nyughattak annak az ardeatinei mészárlásnak a kapcsán, de aztán ráuntak. Egy állam, ugye, nem hajkurászhat inaszakadtáig kísérteteket, mert akkor oda a társadalmi konszenzus, anélkül pedig nem jó, a külföldi beruházóknak például lőttek. Aki meg egyszer tanú volt egy ügyben, abból már nemigen lehet vádlott, ez logikusan hangzik. Ha ez nem volna, csak a hülye menne el állami tisztviselőnek, legalábbis a jog, igazságszolgáltatás, pénzügyek tárgykörében.
Összeesküvés, ugyan. A tisztes agg tekintetében van valami olyasmi, ami nehezen megmagyarázható: a komolyabb álláshirdetések (osztályvezetőtől fölfele) leírásaiból az ő póneme néz vissza. Kezdenek divatba jönni megint ezek az arcok a sok értelmiségi nagyokosé után a világ nagy Szondi-tesztjében, a politikai és szellemi vezetők arcképcsarnokában. Jönnek fel a még esélytelen outsider Le Penek, Haiderek, Csurkák nyomában a Lebegyek, Bob Dole-ok és ká-európai kis barátaik.
Igaz, Priebkét, ahogy elengedték, úgyszólván le is csukták megint: hipp-hopp, előkerült egy német kiadatási kérelem, meg azért a felháborodás Olaszországban sem volt piskóta. És szó van arról, hogy Priebke, ha kiadják, ha nem, kerüljön polgári bíróság elé. De azért volt egy katonai bíróság, nem a Balkánon, Nyugat-Európában, amelyik felmentette.
