Sz. Nagy Csaba: Üldözöttből üldöző

publikálva
1996/32. (08. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szerző mérnök, író.

A szerző mérnök, író.

Kolozsvár egyetlen magyar nyelvű napilapja, a Szabadság Kolozson kívül Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód és Szilágy megyék magyar ajkú lakosságát látja el olvasnivalóval és hírekkel. A lap 1989 óta létezik és áll napi harcban a funari adminisztrációval, amely az újság megszüntetésén szorgoskodik. Jelenleg például a hatóságok nem akarják meghosszabbítani a szerkesztőség helyiségeinek bérbeadását, el kell költözniük. A fiatal főszerkesztő, Tibori Szabó Zoltán szívósságának köszönhető, hogy a lap hetente hatszor megjelenik. A főszerkesztő rátermettségének bizonyítéka az is, hogy a Szabadság az első határon túli magyar nyelvű napilap, amely az Interneten olvasható.

Az elmúlt hónapban a lap hasábjain olyan sajtóvita alakult ki, amelynek eseményei több romániai magyar újság (Marosvásárhelyi Valóság, Brassói Hírek és a nagyváradi Bihari Napló) oldalain is megjelentek. Az újság június 15-i és 17-i számaiban korrekten tudósított a Magyarok IV. Világtalálkozójáról, majd 20-án közölte annak zárónyilatkozatát is. Ugyanennek a számnak a vezércikkében Tibori megírta véleményét a világtalálkozót rendező Magyarok Világszövetségéről, amelyre a Szabadságot a rendezőség meg se hívta. Tibori felpanaszolja, hogy a találkozó sok magasztosnak tűnő célja mellett nem jutott az MVSZ-nek gondolata a kisebbségi magyar sajtó mentésére. Az elmúlt években hiába folyamodtak hozzá arra illetékesek, hogy szánjon anyagi erőt például a temesvári magyar napilap megmentésére. Tibori szerint az MVSZ pénzét felemésztették a tiszteletdíjak, a vezetők nyugati utazgatásai, a kétes hasznú pénzügyi manőverek. Ezek a tények csak Erdélyben számítanak újdonságnak. Magyarországon már a múlt évben felszínre kerültek, amikor Jakabffy Ernő ilyen anyagi manipulációk miatt mondott le az MVSZ egyik alelnöki posztjáról. Tibori állításait igazolja, hogy 1994-ben az MVSZ 5 millió 134 ezer forintot költött a választott tisztségviselők tiszteletdíjaira, 6 millió 750 ezret a választott szervek költségeire, 5 millió 41 ezret külföldi utazásokra (az adatok a Magyar Figyelő, az MVSZ hivatalos lapjának 1995/4. számában jelentek meg). A Tibori által említett temesvári lap megmentésére a fenti kiadások összegének töredéke elegendő lett volna. És azt sem árt tudnunk, hogy egyes, erkölcsi tisztaságukra ügyelő társadalmi szervek választott vezetői nem dotáció ellenében dolgoznak, hanem ingyen. Az MVSZ hivatásos választott vezetőinek profizmusa viszont a honoráriumigényben mutatkozik meg és merül ki.

A magyarországi sajtóban Tibori ama megállapítása is lerágott csontnak számít, hogy az MVSZ látványosan egyetlen politikai orientáció szolgálatába szegődött. Nevetséges a világtalálkozón résztvevő Csapó József romániai szenátornak az az elragadtatott kijelentése, miszerint az MVSZ a magyar nemzet egészének hiteles képviselője lenne. Arról már nem is beszélve, hogy az MVSZ-t egyetlen európai diplomáciai szerv sem ismeri el az összmagyarság képviselőjének. Nem is ismerhetné, miután nem a magyarországi demokrácia szabályai szerint választott államapparátusi, hanem egyes politikai erők által felépített társadalmi szervezet. A szövetség semmiféle ellenőrzésnek nem hajlandó magát alávetni, küldöttközgyűlései zártak, nyilvánosság elé tárt tájékoztatásai manipuláltak. A magyar közvélemény is hiába várja gazdasági tevékenységének felülvizsgálati eredményét, amelyet az Állami Számvevőszék ez év májusára helyezett kilátásba. Az erdélyi magyar lélekben viszont, alapvető ismeretek hiányában, egész más rezonanciát kelt az a név, hogy Magyarok Világszövetsége. Valami kapaszkodót sejtenek benne, amivel az nem tud szolgálni. Ezt a hiedelmet igyekszik megerősíteni az a cikk, amelyben a Szabadság egy naiv, a nemzeti lelkesedés hevétől lihegő munkatársnője (Szabó Piroska) reflektál Tibori cikkére, valamint ugyanezt a hiedelmet akarja táplálni és saját érdekében manipulálni Patrubányi Miklós (az MVSZ Erdélyi Társaságának elnöke) írása. Mindkettő a Szabadságban jelent meg. A két vitacikk igyekezete közös: az erdélyi magyar közvélemény félretájékoztatása.

Pedig az említett Jakabffy-eseten kívül egyéb jelek is mutatják, hogy az MVSZ-en belül is van igény a szövetség átalakítására. A Számvevőszéki Vizsgálóbizottság szeretné elérni, hogy ellenőrizhesse a gazdálkodást, de nem biztosítják számára ennek lehetőségét. Gorka Pál és Feledy Ervin elnökségi tagok javasolták az elnöki pozíció rotációs rendszerben való betöltését, ám ez a javaslatuk ugyanúgy visszhang nélkül maradt, mint minden belső reformálási igyekezet.

Patrubányi a Világszövetség Erdélyi Társaságának felségtöbbese nevében akarja a közvélemény előtt diszkreditálni és denunciálni Tiborit: "Úgy ítéljük meg, hogy Tibori Szabó Zoltán Világméretek című írása (...) kimeríti a büntető törvénykönyv `közösség elleni izgatás` tényállásának feltételeit." Micsoda közösség ellen izgatna a főszerkesztő, amikor egy Románián kívüli társadalmi szervezetről megírja a véleményét? Micsoda etikátlan felfogásra utal ez az egész mondat, amely a köz félrevezetésének fegyverével közellenségnek akar kikiáltani valakit, aki neki véletlenül nem tetszik? Mi a manipuláció, ha nem ez?

Szerencsére csak ez ellen a kifacsart közjogi lehetetlenség ellen nem védekezik Tibori válaszcikében (Amíg lehet, Szabadság, 1996. július 6.), Patrubányi és Szabó Piroska összes többi argumentumát megválaszolja. Ezekkel tehát nem kell itt foglalkoznunk. Azzal sem, hogy Bakos István, az MVSZ főtitkára szintén részt vett a főszerkesztő ellen indított hajszában, s ezt azt írást a Szabadság ugyancsak közölte. Ennek lényege, hogy a főtitkár nem hiszi, hogy magyar intézményeknek egymás "krajcárjaival" (többek közt a fentebb említett több mint tizenötmillió "krajcárral") kellene foglalkozniuk.

Nekünk viszont annál inkább foglalkoznunk kell az ügy legutóbbi és legszomorúbb fejleményével. Avval tudniillik, hogy öt erdélyi magyar püspök (két református, egy-egy unitárius, katolikus és lutheránus) és egy katolikus érseki helynök nyilatkozatot tett közzé, amelyet a főszerkesztő mellesleg szintén közölt a lapjában. Ebben az erdélyi ökumenikus klérus képviselői a következőképpen bélyegzik meg Tibori Szabó Zoltánt: "Aggodalommal tölt el, hogy Kolozsvár magyar nyelvű napilapjának, a Szabadságnak főszerkesztője, Tibori Szabó Zoltán az eseménnyel (ti. a Világtalálkozóval) kapcsolatban elsődlegesen nem közösségünk tárgyilagos tájékoztatását tartotta feladatának." Továbbá: "Hazai magyarságunk nem lepődik meg a többségi újságírás nagy részében megnyilvánuló elvakult szemléletmódtól, valóságmegvetéstől, szűnni nem akaró magyarellenességtől. Megdöbbent viszont, hogy ugyanezt a magyar médiákban tapasztaljuk."

Ezt az ökumenikus exkommunikációt "a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaság Védnökségeként" írták alá.

Az említett püspökök kara tudatosan félrevezeti hívőit és a közvéleményt. Nem igaz ugyanis, hogy Tibori nem tájékoztatta tárgyilagosan a lap olvasóit a Magyarok IV. Világtalálkozójáról. Kommentár nélkül közölte az MTI jelentéseit, valamint egy objektív tudósítást a találkozó bizottságainak munkájáról, végül a zárónyilatkozatot. Azok, akik nem a valóságnak megfelelően tájékoztattak, épp az egyházi vezetők voltak. (Talán mert a tízparancsolat nem tartalmazza ezt az egyet: ne hazudj!)

A Szabadság főszerkesztője elleni támadást egy magyarországi központú szervezet, a Magyarok Világszövetsége indította és szította. Ilyen eset eddig még nem fordult elő. És ez a szervezet akarja a magyar egységet megteremteni. Ha a főszerkesztőnek Funar támadásai miatt kellene Kolozsvárról menekülnie, az nem lenne csoda. Annál meghökkentőbb lenne viszont, ha egy olyan szervezet üldözné el, amelyik magát a magyarság egyetlen következetes képviselőjeként akarja elismertetni.

A romániai magyarságvédelmi viszonyok ismerői tudják, hogy a magyar egyházak Trianon óta pótolhatatlan szolgálatot teljesítettek, s ezért minden tiszteletet megérdemelnek. Annál nagyobb a felelősségük, és annál nagyobb veszély rejlik abban, ha nacionálsoviniszta elferdüléseket kezdenek mutatni. Szem előtt kell tartania a szörnyű délszláv válság egyházi ellentétekben rejlő sötét hátterét annak, aki ezt meg akarja ítélni. Az egyházi méltóságok presszionálni akarják a sajtót, nem tartják tiszteletben a sajtószabadságot és általában a demokrácia elveit. Ez önmagában nem meglepetés, hiszen a katolikus egyházban nem demokrácia, hanem hierarchikus rend uralkodik, és a magyar protestáns egyházak is sokkal többet megtartottak a katolikus jellegű hierarchiából, mint nyugat-európai hittestvéreik. A svájci evangélikus-református egyházban, ahonnan a reformáció mozgalma ered, ismeretlen például a püspök intézménye, és sokkal nagyobb a szerepe a világi egyházvezetésnek, mint nálunk. Az alsó papság vagy világi zsinati (presbitériumi) vezetés Erdélyben nemigen lett volna hajlandó ilyen megbélyegzésre. Ráadásul az egyházi vezetők egy olyan személyt bélyegeznek meg igazságtalanul a magyarellenesség vádjával, aki megindította 1989-ben a kolozsvári magyar napilapot, akit ugyanebben az évben a Securitate letartóztatott, és aki lapját azóta is nehéz küzdelem és nem mindennapi anyagi áldozatok árán fenntartja. Tibori mindennek tetejébe önzetlen, szerény és szinte bibliai szegénységben élő magyar újságíró, gyakorló katolikus, aki nem mindenben úgy gondolkodik, mint ők és cimboráik, akik budapesti luxuslakásokban élnek.

Aki pedig fürkészni kívánja, honnan ered az anathéma, hamar Tőkés Lászlóba botlik. A püspök az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának 1996. július 2-i tisztújító ülésén Tibori Szabó Zoltán cikkének elítélésére szólította fel az RMDSZ-t. A szövetség a kérdésben nem foglalt állást. Kézenfekvő ezek után, hogy Tőkés lehetett az, aki rábeszélte püspöktársait az állásfoglalás aláírására.

Tőkés püspök szilárd, hajlíthatatlan magatartása 1989-ig tartó üldöztetése során példaértékű és tiszteletre méltó volt. Éppen ezért neki tudnia kellene, milyen az, amikor egy embert üldöznek. És most ő akar hiteltelenné tenni, lejáratni egy, a magyarságához hű embert, akit a püspökök izgatása következtében ismeretlen telefonálók még életveszélyesen is megfenyegettek. Hogyan egyeztethető össze ez a hajsza a krisztusi szeretet és megbocsátás szellemével? Üldözővé vált a hajdani üldözött?

publikálva
1996/32. (08. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk