Hosszú szezon - A járadékvadászat felettébb káros voltáról

  • Muraközy Balázs
  • 2008.01.17 00:00

Publicisztika

Hogyan is áll a helyzet történelmi felzárkózásunkkal az európai gazdaságokhoz? Mennyit kell aludnunk, amíg úgy élünk majd, mint az osztrák sógorok? Az új év alkalmából érdemes kitekinteni a napi kérdések mögül, és szélesebb perspektívában vizsgálni a dolgok folyását.

A helyzet nem biztató. 2003-ban hazánk jövedelme az EU-átlag 63,5 százalékát tette ki, 2008-ra az EU előrejelzése szerint 65,3 százalékra nő. A felzárkózás szót erre nem nagyon használnánk - szinte ugyanolyan gyorsan növekszünk, mint az EU átlaga. Ugyanebben az időszakban Szlovákia GDP-je az EU-átlag 55,7 százalékáról 70,2 százalékára emelkedik. Magyarország alacsony növekedése a térségben egyedülálló. 2007-ben összes szomszédunk gyorsabban növekedett: a cseh gazdaság 5,8 százalékkal, a lengyel 6,5 százalékkal, a román 6 százalékkal, a szlovák pedig 8,7 százalékkal. (Az adatok az Eurostat honlapján található előrejelzések.) Ehhez képest a 2007-re becsült 2, azaz kettő százalékos magyar növekedés szánalmasnak számít.

A probléma már nemcsak a növekedés ütemében jelentkezik, hanem a jövedelem szintjében is. A cseh nemzeti jövedelem 2007-ben negyedével volt nagyobb, mint a magyar, és 2007-ben a szlovákok is megelőztek bennünket. Egy szlovákiai lakosra tavaly több termék jutott, mint egy magyarra. És sajnos a többi, a gazdaság teljesítményét mutató statisztika is a GDP pályáját követi. A termelékenység (vagyis az egy munkásra jutó termékmennyiség) is nálunk növekedett a leglassabban a hasonló fejlettségű EU-tagok közül, hasonlóan a foglalkoztatottak számához. Az OECD múlt héten jelentett adata szerint miközben a világ minden térségében jelentősen nőtt (különösen a kelet-közép-európai országokban) a beáramló külföldi működő tőke mennyisége, hazánkból a külföldi működő tőke kiáramlott. Nos, nehéz ennél kézzelfoghatóbb jelét felfedezni az ország zuhanó versenyképességének. Még szerencse, hogy a gazdasági minisztérium államtitkára probléma nélkül meg tudta magyarázni, hogy az OECD téved, mert nem megfelelő módszertant alkalmaz. De azért a gyanú árnyéka nem tűnik el. Mindezek alapján a magyar gazdaság teljesítményének növekedése hihetetlenül lelassult az utóbbi években, és ez az előrejelzések alapján nem is változik egy-két év alatt.

*

Minden gazdasági mutató a vállalati szinttől a makromutatókig arról árulkodik, hogy a gazdaság teljesítményének növekedése 2000 után súlyosan megtört. Ha ezt összevetjük azzal, hogy 2009-2010-ig a rendelkezésre álló előrejelzések alapján nem várhatunk radikális változást, úgy tűnik, itt legalábbis egy lassú növekedésű évtizedről van szó. Egy olyan évtizedről, ami, hát, el lett...

E tény súlyát kétféleképpen érzékeltethetjük. Egyrészt, ha már az osztrákokról szó esett, végiggondolhatjuk, hogy mennyit számít Magyarország történetében egy olyan évtized, amikor nincsenek sem háborúk, sem elnyomók. Mennyit fejlődött az ország a reformkorban 10 év alatt? Mennyit fejlődött a 19. század végén ugyanennyi idő alatt? De a helyzet komolyságát jellemezhetjük egy kevésbé elvont, ám annál hasznosabb eszköz, a kamatos kamat segítségével. Látszólag nem súlyos probléma az évi néhány százalékkal alacsonyabb növekedés. Egyébként is, miért kellene állandóan növekedni - így is jól érezzük magunkat; minden héten megjön a Narancs, mi kell még? Nos, ha egy évtizedig az ország csak évi 2 százalékkal nő kevesebbel, mint azt tehetné, akkor az évtized végére több mint ötödével lesz alacsonyabb a nemzeti jövedelem. Ez a jövedelemkülönbség akkora, amennyi a görögök és a finnek vagy az angolok között van. Ez bizony nem elhanyagolható. Azt a szónoki kérdést pedig nem teszem fel, hogy ki hol lakna szívesebben.

A gazdaság mélyen szárnyalása persze számos magyarázatot szül. Az egyik irány történelmi okokkal magyarázza a haza balsorsát. A kádárizmus vagy akár az azt megelőző korszakok olyan elképzeléseket, normákat alakítottak ki, amelyek komoly hatással vannak napjaink politikájára vagy a gazdaság működésére. Paternalizmus után ácsingózó, uram-bátyám normák szerint élő kádári kisemberek és elszegényedett nemesek vagyunk mindannyian. Akik nem, azok meg távoztak külföldre. Egy másik divatos magyarázat szerint a magyar elit képzetlen és felelőtlen önérdekét minden más megfontolás elé helyező társaság. Az elitet le kell váltani.

Nehéz nem egyetérteni ezekkel a magyarázatokkal - persze nem teljesen világos, melyik tényezőnek mi a súlya. Ráadásul az elméleteket az állítja a legnehezebb próba elé, hogy megmagyarázzák, miért teljesített sokkal jobban a magyar gazdaság az 1990-es évtizedben, mint most. Az is ritkán kerül szóba, hogy ezek a tényezők pontosan milyen mechanizmusokon keresztül fogják vissza a gazdaság teljesítményét. Pedig ennek megértése segíthet abban, hogy a helyzet valamennyit javuljon.

*

Az nem kérdés, hogy a félműveltség a gazdaságpolitikában közvetlenül is komoly problémákat okozhat. A helytelen monetáris politika például magasabb inflációhoz vagy alacsonyabb növekedéshez vezethet. Ha egy kormány úgy próbál egy kulcsfontosságú reformot bevezetni, hogy először a szektor minden fontos szereplőjébe belerúg egyet, és eközben elképzelése sincs arról, hogy mit fog csinálni, az több mint hiba, az hülyeség.

A felműveltség és a kádári reflexek kombinációja ennél kevésbé nyilvánvaló, de annál kártékonyabb módon is érvényesül. Mégpedig a járadékvadászat képében. Ez a gazdaság szereplőinek azon szokása, hogy alapvetően az állam felhasználásával biztosítsák minél magasabb szintű jólétüket. A járadékvadászat három szempontból okoz komoly károkat. Egyrészt gyakran a költségvetésből közvetlenül is kapnak pénzt a vállalatok, ami magasabb adókhoz vezet. Másrészt a vállalatok az innovációs és más, társadalmilag hasznos tevékenységek helyett a járadékvadászatra fordítják az erőforrásaikat. Harmadrészt gyengül a verseny. A verseny hiánya sokat ront a vállalatok termelékenységén és a termékek minőségén. Példaként elég három betűt említeni: em, á, vé. De a járadékvadászat nem korlátozódik a vasút területére. Az elmúlt években számos ilyen példáról írt a Narancs is. A sor a dj-k vizsgájától a legveszteségesebb és leginkább környezetszennyező erőművek évtizedeken keresztül tartó állami támogatásán és az értelmiségiek egy részének alacsonyabb adóján (eva) keresztül a MÁV 100 milliárdjaiig tart. A magyar gazdaság szektorainak jelentős részét lefedik ezek a hatalmas torzítások.

Nézzünk egy egészen friss példát! "A bérlakásépítés lehet a kitörési pont a visszaeső építőipar számára" - állítja a Társaság a Lakásépítésért Egyesület. Legalább semmi köntörfalazás: az egyesület ugyan megemlíti, hogy milyen jó lenne, ha a szegények szép új bérlakásokat kapnának, de ezzel egyenértékű célnak tekinti azt, hogy a bérlakásprogram kiegyensúlyozza a GDP hozzávetőleg 10 százalékát kitevő építőipar területén tapasztalt ingadozásokat. Állam, adj pénzt, mert kell! Képzeljük el, hogy egy ilyen mértékű bérlakásprogram milyen káprázatos eredménnyel járna e fontos iparág esetében! Vajon mennyi költségvetési forrás menne rá? Milyen minőségű épületek épülnének? Mennyi erőforrást fordítanának ezek a vállalatok az újítások bevezetésére?

De a helyzet ennél is rosszabb. Gondoljunk csak bele, mi okozza az építőipar ezen ingadozásait! Az emberek páros évben házban szeretnek lakni, páratlan években viszont a híd alatt? Nyilván nem. Az ok az állam remek működése. Mintha némi kilengés volna ugyanis megfigyelhető az állami beruházások területén, a választási ciklustól nem függetlenül. Márpedig ez nem elhanyagolható tétel (lásd például a kőröshegyi völgyhidat). Másrészt - szintén a választási ciklusoktól nem függetlenül - egyenetlenség látható a makromutatókban, amelyek nem kis mértékben hatnak az építőipar keresletére. Vagyis az ingadozás nagy részét az állam generálja. Tegyük hozzá, mérhetetlen összegek elköltésével. Ennek ellensúlyozására (ki más?) az állam esetleg egy gigászi bérlakásprogramba kezdhetne. (Egy kicsi bérlakásprogram nyilván nem tudná kiegyensúlyozni a rendszertelen változásokat egy ekkora szektorban!) Nem nehéz elképzelni, hogy az állami beavatkozás a GDP tizedét kitevő iparágban évi néhány százalékkal visszafogja a növekedést. És mit tesz kormányunk? Az öngondoskodás nevében megígéri, hogy mostantól egyenletesen fogja költeni a pénzt a választási ciklusban? Ugyan. A minisztérium illetékes vezetője megnyugtatja a lobbistákat, hogy már el is indult a programhoz kapcsolódó szakmai munka. Félműveltség vagy kádári reflex?

Mancur Olson a Kollektív cselekvés logikája c. munkájában a második világháború utáni német és japán gazdasági csodát elemezve azzal érvel, hogy ebben a két országban a háborús vereség felszámolta azokat a társadalmi csoportokat, amelyek hatékonyan tudtak lobbizni önérdekük érvényesüléséért. A kevesebb járadékvadászat miatt pedig a sok ballaszttól megszabadult gazdaság csodálatos ütemben lett képes növekedni. Íme, a járadékvadászat történelmi távlatban. Nem lehet, hogy mindez a negatív magyar gazdasági csodában is fontos szerepet játszik? És persze a járadékvadászat elleni védekezés is a megismeréssel kezdődik - például azzal, hogy nem dőlünk be az olyanoknak, mint a Társaság a Lakásépítésért Egyesület.

Neked ajánljuk