Elfolyó áron

Publicisztika

A kormányzati negyedért vérzik a szívünk, kizárólagos vigaszunk, hogy egyetlen kapavágás nem történt még, a kár csekély, csak annyi, amennyi az előkészítésére elment, az a bagatell 650 vagy 700 millió.

A kormányzati negyedért vérzik a szívünk, kizárólagos vigaszunk, hogy egyetlen kapavágás nem történt még, a kár csekély, csak annyi, amennyi az előkészítésére elment, az a bagatell 650 vagy 700 millió.

A 4-es metró ennél súlyosabb eset. Arról, hogy a földalatti ára mennyiről ment fel mennyire, részletes elemzést olvashatnak lapunkban. Nem akarjuk lelőni a poént, de sokra, és a vége se igen látszik, sőt, nemcsak azt nem tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni, de azt se, hogy mi kerül annyiba. A főváros természetes törekvése, hogy a legendás "kapcsolódó beruházásokat" a metró örve alatt számoltassa el: azaz olyan városfejlesztési projekteket is ebből a keretből finanszíroztasson, amelyek nélkül a szerelvények még vígan elközlekednének. A budapestiek akár hálásak is lehetnek szeretett városuk vezetőinek, hogy építtetnek nekik még ezt-azt a metrón kívül is, talán kicsit korán felejtettük el az olyan szavakat, mint "tervalku" meg "puha költségvetési korlát". A kormánynak meg nehéz nemet mondania olyan fejlesztésekre, amelyeket önpártjainak tagjai forszíroznak, és amelyekkel leghűségesebb választóit jutalmazza. De ez csak az egyik része lenne a dolognak. Hisz korántsem biztos, hogy a - mindinkább indokolatlanul - csillagászatinak tűnő végösszeg a főváros jó érdekérvényesítő képességének tudható be.

Itt mintha mindenki jól akart volna járni. Egy kicsit túl jól is. Ha a főváros természetes törekvése sok mindent rápakolni erre a beruházásra, úgy a kivitelezők épp ilyen természetesen nem a költségek - a honoráriumuk - leszorításában érdekeltek. És eleve nincsenek rossz pozícióban, ha ez irányú érdekeik érvényesítéséről lenne szó. Például öszszehasonlíthatatlanul több szakértelemmel rendelkeznek a mélyépítésben meg az alagútfúrásban, mint a megbízójuk. A szerződésekből - illetve a 4-es metró honlapján látható, erősen szűrt változatukból - az bogarászható ki, hogy a váratlan technológiai, geológiai problémákból fakadó kockázaton a felek osztoznak; a kivitelezőnek felróható okokból bekövetkező csúszásokért ő, a beruházó hibájából adódó késésekért pedig a beruházó áll helyt. Ám a Fővám téri állomás körüli vita, meg a túlköltekezés egyéb momentumai azt mutatják, ezek az esetek nem mindig egyértelműek. És szögezzük le azt is, hogy igenis van egy olyan összeg, ami előtt még a 4-es metró legelszántabb barátai is visszahőkölnének. Ja, megér 300-at, 400-at is, sőt, legyen 500 - de afölött?

Abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy akár fikarcnyi értelme is lenne ezt a kérdést ma, 2008 elején feltennünk. Vártunk már negyedórát a buszra, inkább várunk még ki tudja, mennyit, egyrészt mert hátha mindjárt jön, másrészt meg mert pocsékba menne a negyedóránk. Benne van a cuccban mondjuk 250 milliárd (vasban, betonban, munkában, kötelezettségvállalásban), és ez az összeg napról napra nő - ezt kéne betemetni most azért, hogy ne építhessünk metrót. Meg még - vélhetően - azt az ismeretlen nagyságú pénzeszközt, amit az alvállalkozói szerződések a beruházás teljes leállítása esetére kártérítésként előirányoznak. Ez a 250 + iksz milliárd nem a kormánynegyed 700 millió forintja lenne, hanem biztos bukás, a koalíció politikai katasztrófája, a síron túli élet lehetősége nélkül. (Lehet persze Orbánt okolni azért, mert nincs 4-es metró, és ebben lenne is igazság: csak éppen napról napra kevesebb.) E katasztrófa előhangja lenne az a katasztrófa, ha az unió mégsem fogadja be a metrópályázatot, és a kieső majd' 300 milliárdot a költségvetésnek kéne pótolnia (minő szerencse, hogy ez nem fog megtörténni). Az viszont, hogy a kormány nem szállhat ki, az alvállalkozók pozícióit erősíti; és milyen jó lenne biztosnak lennünk abban, hogy a velük kötött pontos, körültekintő, az európai adófizetők érdekeit elszántan védő szerződések elképzelhetetlenné teszik számukra a tétek emelését.

Hisz nem csak holmi százmilliárdokról van immár szó. Hanem arról is, hogy a magyar állam intézményei - törvényei, kormánya, fővárosának önkormányzatai, a nevében eljáró megbízottai - képesek-e legalább viszonylag tisztességesen lebonyolítani egy (európai léptékkel mérve nem túl nagy) nagyberuházást. Vagy minden eltűnik a slendriánul összefércelt törvények, a lompos hivatalok, a joghézagok, az összeférhetetlenségek, a közfelelőtlenség, a becstelenség meg a korrupció mocsarában. Már rég eltűnt, csak még nem vettük észre.

Ide, a végére most nyilván az alagútról meg a fényről kéne valami biztató mondatot írni.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.