Elfolyó áron

Publicisztika

A kormányzati negyedért vérzik a szívünk, kizárólagos vigaszunk, hogy egyetlen kapavágás nem történt még, a kár csekély, csak annyi, amennyi az előkészítésére elment, az a bagatell 650 vagy 700 millió.

A kormányzati negyedért vérzik a szívünk, kizárólagos vigaszunk, hogy egyetlen kapavágás nem történt még, a kár csekély, csak annyi, amennyi az előkészítésére elment, az a bagatell 650 vagy 700 millió.

A 4-es metró ennél súlyosabb eset. Arról, hogy a földalatti ára mennyiről ment fel mennyire, részletes elemzést olvashatnak lapunkban. Nem akarjuk lelőni a poént, de sokra, és a vége se igen látszik, sőt, nemcsak azt nem tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni, de azt se, hogy mi kerül annyiba. A főváros természetes törekvése, hogy a legendás "kapcsolódó beruházásokat" a metró örve alatt számoltassa el: azaz olyan városfejlesztési projekteket is ebből a keretből finanszíroztasson, amelyek nélkül a szerelvények még vígan elközlekednének. A budapestiek akár hálásak is lehetnek szeretett városuk vezetőinek, hogy építtetnek nekik még ezt-azt a metrón kívül is, talán kicsit korán felejtettük el az olyan szavakat, mint "tervalku" meg "puha költségvetési korlát". A kormánynak meg nehéz nemet mondania olyan fejlesztésekre, amelyeket önpártjainak tagjai forszíroznak, és amelyekkel leghűségesebb választóit jutalmazza. De ez csak az egyik része lenne a dolognak. Hisz korántsem biztos, hogy a - mindinkább indokolatlanul - csillagászatinak tűnő végösszeg a főváros jó érdekérvényesítő képességének tudható be.

Itt mintha mindenki jól akart volna járni. Egy kicsit túl jól is. Ha a főváros természetes törekvése sok mindent rápakolni erre a beruházásra, úgy a kivitelezők épp ilyen természetesen nem a költségek - a honoráriumuk - leszorításában érdekeltek. És eleve nincsenek rossz pozícióban, ha ez irányú érdekeik érvényesítéséről lenne szó. Például öszszehasonlíthatatlanul több szakértelemmel rendelkeznek a mélyépítésben meg az alagútfúrásban, mint a megbízójuk. A szerződésekből - illetve a 4-es metró honlapján látható, erősen szűrt változatukból - az bogarászható ki, hogy a váratlan technológiai, geológiai problémákból fakadó kockázaton a felek osztoznak; a kivitelezőnek felróható okokból bekövetkező csúszásokért ő, a beruházó hibájából adódó késésekért pedig a beruházó áll helyt. Ám a Fővám téri állomás körüli vita, meg a túlköltekezés egyéb momentumai azt mutatják, ezek az esetek nem mindig egyértelműek. És szögezzük le azt is, hogy igenis van egy olyan összeg, ami előtt még a 4-es metró legelszántabb barátai is visszahőkölnének. Ja, megér 300-at, 400-at is, sőt, legyen 500 - de afölött?

Abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy akár fikarcnyi értelme is lenne ezt a kérdést ma, 2008 elején feltennünk. Vártunk már negyedórát a buszra, inkább várunk még ki tudja, mennyit, egyrészt mert hátha mindjárt jön, másrészt meg mert pocsékba menne a negyedóránk. Benne van a cuccban mondjuk 250 milliárd (vasban, betonban, munkában, kötelezettségvállalásban), és ez az összeg napról napra nő - ezt kéne betemetni most azért, hogy ne építhessünk metrót. Meg még - vélhetően - azt az ismeretlen nagyságú pénzeszközt, amit az alvállalkozói szerződések a beruházás teljes leállítása esetére kártérítésként előirányoznak. Ez a 250 + iksz milliárd nem a kormánynegyed 700 millió forintja lenne, hanem biztos bukás, a koalíció politikai katasztrófája, a síron túli élet lehetősége nélkül. (Lehet persze Orbánt okolni azért, mert nincs 4-es metró, és ebben lenne is igazság: csak éppen napról napra kevesebb.) E katasztrófa előhangja lenne az a katasztrófa, ha az unió mégsem fogadja be a metrópályázatot, és a kieső majd' 300 milliárdot a költségvetésnek kéne pótolnia (minő szerencse, hogy ez nem fog megtörténni). Az viszont, hogy a kormány nem szállhat ki, az alvállalkozók pozícióit erősíti; és milyen jó lenne biztosnak lennünk abban, hogy a velük kötött pontos, körültekintő, az európai adófizetők érdekeit elszántan védő szerződések elképzelhetetlenné teszik számukra a tétek emelését.

Hisz nem csak holmi százmilliárdokról van immár szó. Hanem arról is, hogy a magyar állam intézményei - törvényei, kormánya, fővárosának önkormányzatai, a nevében eljáró megbízottai - képesek-e legalább viszonylag tisztességesen lebonyolítani egy (európai léptékkel mérve nem túl nagy) nagyberuházást. Vagy minden eltűnik a slendriánul összefércelt törvények, a lompos hivatalok, a joghézagok, az összeférhetetlenségek, a közfelelőtlenség, a becstelenség meg a korrupció mocsarában. Már rég eltűnt, csak még nem vettük észre.

Ide, a végére most nyilván az alagútról meg a fényről kéne valami biztató mondatot írni.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.