Elfolyó áron

  • A szerk.
  • 2008.01.17 00:00

Publicisztika

A kormányzati negyedért vérzik a szívünk, kizárólagos vigaszunk, hogy egyetlen kapavágás nem történt még, a kár csekély, csak annyi, amennyi az előkészítésére elment, az a bagatell 650 vagy 700 millió.

A kormányzati negyedért vérzik a szívünk, kizárólagos vigaszunk, hogy egyetlen kapavágás nem történt még, a kár csekély, csak annyi, amennyi az előkészítésére elment, az a bagatell 650 vagy 700 millió.

A 4-es metró ennél súlyosabb eset. Arról, hogy a földalatti ára mennyiről ment fel mennyire, részletes elemzést olvashatnak lapunkban. Nem akarjuk lelőni a poént, de sokra, és a vége se igen látszik, sőt, nemcsak azt nem tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni, de azt se, hogy mi kerül annyiba. A főváros természetes törekvése, hogy a legendás "kapcsolódó beruházásokat" a metró örve alatt számoltassa el: azaz olyan városfejlesztési projekteket is ebből a keretből finanszíroztasson, amelyek nélkül a szerelvények még vígan elközlekednének. A budapestiek akár hálásak is lehetnek szeretett városuk vezetőinek, hogy építtetnek nekik még ezt-azt a metrón kívül is, talán kicsit korán felejtettük el az olyan szavakat, mint "tervalku" meg "puha költségvetési korlát". A kormánynak meg nehéz nemet mondania olyan fejlesztésekre, amelyeket önpártjainak tagjai forszíroznak, és amelyekkel leghűségesebb választóit jutalmazza. De ez csak az egyik része lenne a dolognak. Hisz korántsem biztos, hogy a - mindinkább indokolatlanul - csillagászatinak tűnő végösszeg a főváros jó érdekérvényesítő képességének tudható be.

Itt mintha mindenki jól akart volna járni. Egy kicsit túl jól is. Ha a főváros természetes törekvése sok mindent rápakolni erre a beruházásra, úgy a kivitelezők épp ilyen természetesen nem a költségek - a honoráriumuk - leszorításában érdekeltek. És eleve nincsenek rossz pozícióban, ha ez irányú érdekeik érvényesítéséről lenne szó. Például öszszehasonlíthatatlanul több szakértelemmel rendelkeznek a mélyépítésben meg az alagútfúrásban, mint a megbízójuk. A szerződésekből - illetve a 4-es metró honlapján látható, erősen szűrt változatukból - az bogarászható ki, hogy a váratlan technológiai, geológiai problémákból fakadó kockázaton a felek osztoznak; a kivitelezőnek felróható okokból bekövetkező csúszásokért ő, a beruházó hibájából adódó késésekért pedig a beruházó áll helyt. Ám a Fővám téri állomás körüli vita, meg a túlköltekezés egyéb momentumai azt mutatják, ezek az esetek nem mindig egyértelműek. És szögezzük le azt is, hogy igenis van egy olyan összeg, ami előtt még a 4-es metró legelszántabb barátai is visszahőkölnének. Ja, megér 300-at, 400-at is, sőt, legyen 500 - de afölött?

Abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy akár fikarcnyi értelme is lenne ezt a kérdést ma, 2008 elején feltennünk. Vártunk már negyedórát a buszra, inkább várunk még ki tudja, mennyit, egyrészt mert hátha mindjárt jön, másrészt meg mert pocsékba menne a negyedóránk. Benne van a cuccban mondjuk 250 milliárd (vasban, betonban, munkában, kötelezettségvállalásban), és ez az összeg napról napra nő - ezt kéne betemetni most azért, hogy ne építhessünk metrót. Meg még - vélhetően - azt az ismeretlen nagyságú pénzeszközt, amit az alvállalkozói szerződések a beruházás teljes leállítása esetére kártérítésként előirányoznak. Ez a 250 + iksz milliárd nem a kormánynegyed 700 millió forintja lenne, hanem biztos bukás, a koalíció politikai katasztrófája, a síron túli élet lehetősége nélkül. (Lehet persze Orbánt okolni azért, mert nincs 4-es metró, és ebben lenne is igazság: csak éppen napról napra kevesebb.) E katasztrófa előhangja lenne az a katasztrófa, ha az unió mégsem fogadja be a metrópályázatot, és a kieső majd' 300 milliárdot a költségvetésnek kéne pótolnia (minő szerencse, hogy ez nem fog megtörténni). Az viszont, hogy a kormány nem szállhat ki, az alvállalkozók pozícióit erősíti; és milyen jó lenne biztosnak lennünk abban, hogy a velük kötött pontos, körültekintő, az európai adófizetők érdekeit elszántan védő szerződések elképzelhetetlenné teszik számukra a tétek emelését.

Hisz nem csak holmi százmilliárdokról van immár szó. Hanem arról is, hogy a magyar állam intézményei - törvényei, kormánya, fővárosának önkormányzatai, a nevében eljáró megbízottai - képesek-e legalább viszonylag tisztességesen lebonyolítani egy (európai léptékkel mérve nem túl nagy) nagyberuházást. Vagy minden eltűnik a slendriánul összefércelt törvények, a lompos hivatalok, a joghézagok, az összeférhetetlenségek, a közfelelőtlenség, a becstelenség meg a korrupció mocsarában. Már rég eltűnt, csak még nem vettük észre.

Ide, a végére most nyilván az alagútról meg a fényről kéne valami biztató mondatot írni.

Neked ajánljuk