Publicisztika

A szlovákiai területi reform sorsa korántsem dőlt el azzal, hogy a kormány jóváhagyta az úgynevezett 12-es modellt. A Dzurinda-kabinet vasárnapi rendkívüli ülésén megerősítették az egyszer már elfogadott elképzelést, ám most sem volt teljes egyetértés. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) három miniszterén múlott minden, a kilenc jobboldali tárcavezér mellett ők támogatták a tizenkettest, míg a nyolc balos a még 1996-ban Meciarék által kreált nyolcmegyés változatot nyomta. E szavazást megelőzte egy másik: egy nappal korábban az MKP Országos Tanácsa arányaiban még ennél is szorosabb eredményt produkált, amikor kötelezte minisztereit a 12 megyés koncepció támogatására, és ezzel lemondott a magyar többségű Komárom megyéről.

A szerző hobbisportoló, gyakorló ifjú.

Jánosi György a múlt héten teliszítta tüdejét levegővel, és egy nagyot köpött a leves feltételezett tartózkodási helyének általános irányába. Az MSZP választmányának elnöke azt állította, hogy a legnagyobb kormánypárt előrehozott választásokra készül.

Hiába jegelte az osztrák kormány a spicli-balhét (egyes rendőrök bizalmas adatokat adtak át Jörg Haidernek, aki ezeket fel is használta politikai ellenfelei lejáratására); hiába mobilizálták a szabadságpártiak Haidert, hogy ezüstkabátban ufóként virítson a rasszista plakátokon bazsalygó főpolgármester-jelöltjük, Partik-Pablé asszony oldalán ("Külföldiek! Én megértem a bécsiek aggodalmait!"), és hogy legfrissebb célpontját, a zsidó hitközség világi elöljáróját, Ariel Muzicantot nevéhez "méltatlan" foltokkal szimbolizálja, amúgy antiszemitásan, ahogyan azt a medvevölgyi Führer szokta (hogy ti. egy Ariel nevű embernek hogyan lehet piszkos a keze; jaj, de szellemes); hiába volt rokonszenves a korábbi néppárti alpolgármester és szerte a világon elismert az ő tanácsosa, Peter Marboe - a szocdemek lemostak mindenkit. Történeti távlatokból ez nem is volna oly meglepő, hiszen Bécsben 1945 óta ők vannak hatalmon; 1996-ban elrabolt ugyan tőlük legalább hétszázaléknyi szavazatot a Szabadságpárt (FPÖ), de ezt most visszaszerezték, s ennek jelentőségét az sem csökkenti, hogy mostanában trend a szocdem előretörés a német nyelvterületen: Burgenland és Stájerország után nemrégiben a németországi Rajna-Pfalzban és Baden-Würtenbergben is a vörösök ünnepeltek.

Az Alkotmánybíróság (AB) legutóbbi, március 13-i határozata a magyar közjogi berendezkedés egyik fontos, a fékek és ellensúlyok szerepét betöltő intézményének, az ombudsmanoknak fűtött be kissé. A döntés nyomán az Országgyűlés vagy módosítja az ombudsmanokról szóló törvényt, vagy nem: ha nem, úgy a törvény 2001. december 15-től automatikusan az AB-határozat szerinti változatban válik érvényessé.

Az ország politikusainak és választóinak önromboló szerencsétlenkedése folytán ütemesen izmosodik a magyar politika és közélet terrénumán a náci-fasiszta időket evokáló tömörülés, a MIÉP. A társaság szellemi kalandorai tanultak rokon világszemléletű elődeik hibáiból. Mozgósító retorikájukban nemcsak kerülni igyekeznek az újsütetű, kipróbálatlan szólamokat (már ti. azok kontraproduktív mértékű forgalmazását), de egyenesen arra vettek irányt, hogy a világlátásuk szerves elemét képező, tőrőlmetszett pogányságot és törzsi barbáregoizmust a tradicionális keresztény kultúra verbálkenetével bevonva prelegálják. (Felismerésük több persze, mint egyedi teljesítmény. A kormányrudat ma kézben tartó koalíció "nyelvpolitikai" zsonglőrködése ugyanezt a szakrállegitimációs gyakorlatot követi. Valljuk be, nem minden siker nélkül.) Keresztény csuklyába bújtatva hirdetik hát a Magyar Istentelenség és Pogányság MIÉP-pártjának hívei nap mint nap, óráról órára egyetlen gondolati tömbre hajazó eszméiket (soraikban és holdudvarukban egyébként néhány kunpáteri örökséggel büszkélkedhető klerikussal, köztük egy református püspökkel és Budapest egyik legjelentősebb gyülekezetének papjává avanzsált református lelkésszel), a kereszténység alapelveit megcsúfoló xenofóbiát, xenonárcizmust és eugenikát, s mindenekelőtt az ezek fókuszában álló istentelen zsidógyűlöletet.

Ha lenne kedvünk mosolyogni, akár a sors iróniájaként is felfoghatnánk, hogy a harmadik, legutóbbi Balkán-háború utolsó felvonásaként a történelem most visszakanyarodott oda, ahonnan a múlt század elején, az első és második Balkán-háborúk idején elindult, és ahová a 80-as évek végén, a 90-es évek elején sokan az épp soron következő konfliktus gócpontját vizionálták. Macedónia e hely, ahol most éppen háború van, olyan furcsa háború, amilyenhez az elmúlt tíz év során a Balkánt figyelve akár hozzá is szokhattunk, és amelyben pár száz, jobbára kézifegyverekkel operáló harcos egy egész állam létét képes kétségessé tenni.

A jövőre esedékes országgyűlési választások előtti utolsó időközi választás első fordulójára kerül sor vasárnap Dabason. (A törvény szerint ugyanis a következő választásokat megelőző egy éven belül nem lehet már időközit tartani.) Bár egy ilyes választás eredményeiből csak mértéktartással célszerű messzemenő következtetéseket levonni, az biztos, hogy Dabas és környéke, a 14. számú körzet 1998-ban és 1994-ben is együtt lélegzett az országgal, amennyiben ´94-ben nagy fölénnyel szocialista jelöltet juttatott a parlamentbe (második helyen az akkori és mostani SZDSZ-es jelölt ért célba), és a szétforgácsolt jobboldal alapos verést kapott. 1998-ban pedig - bár az első forduló után még a szocialista jelölt vezetett - a fideszes Buza Attila nyert. Mégpedig úgy, hogy a kisgazda induló vissza se lépett a kedvéért: Dabas és vonzáskörzetének keresztény és konzervatív érzelmű lakói e nélkül is tudták, kire nem pazarolják el szavazataikat. (A dabasi tutisták csak 1990-ben nyúltak kissé mellé, amikor Fodor István ex-MSZMP-s, akkor független jelöltbe helyezték bizalmukat.)

Képzeljük el, hogy a közepesnél valamivel jobb jövedelmi viszonyok között élő brit állampolgárok vagyunk, bizonyos törvényi keretek között arra költhetjük a pénzünket, amire csak akarjuk.

Nyolc zámolyi roma egy héttel ezelőtt menekültstátust kapott Franciaországtól. A lépést nyugati emberjogi szervezetek történelmi jelentőségűnek nevezték, mivel szerintük az Európai Unió egyik csúcsállama ezzel hivatalosan is elismerte azt, hogy a csatlakozásra legesélyesebbek közé sorolt Magyarország nem képes garantálni valamennyi állampolgárának a biztonságát. Vagyis hogy a helyzet még ennél is súlyosabb: a magyar állam nem képes szavatolni maradéktalanul egy etnikai kisebbség tagjainak a biztonságát.

Mára elég nyilvánvaló lett, hogy sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió nem fog arcoskodni a világ legnagyobb piacával és termelőjével, hogy ugyan vonuljon már ki Tibetből, mert különben visszafordítják a tornacipő-szállítmányokat, és direkt magyar éttermekbe fognak járni Thaiföldön, amíg a dalai lámát vissza nem helyezik hivatalába.

Megbízható magyar hírszerző forrásokból úgy tudni, hogy az angliai száj- és körömfájás mögött az oroszországi titkosszolgálatok állnak. Minden valószínűség szerint ők bátorították föl a brit marhákat, hogy EU-szervek előtt azt állítsák: kitört rajtuk a marhavész. Teljességgel kizárt, hogy ez az igen jól előkészített, szervezett marha-akció egyedül a marhák műve legyen! A marhák mögött - a magyar Katonai Felderítő Hivatal elmeosztályának egykori vezetője szerint - Putyin emberei állnak. A magyar titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, de egy vezető budapesti napilap köntörfalazás nélkül megírta: "Az orosz szövetség pénzügyileg ugyan a padlón hever, ám mindent megtesz, akár törvénybe ütközően is (sic!), hogy visszaállítsa a régi prioritásokat." És mik voltak a régi prioritások? Jól tudjuk, mik: orosz marha legelső a világon!

Nincs könnyű helyzetben a piacpárti közgazdász, amikor az áramszolgáltatókkal kapcsolatos polgárháborúban próbál állást foglalni. A magamfajta ugyanis az Adam Smithtől Hayekig terjedő tradíció híveként hisz abban, hogy a versenypiacok működése biztosít maximális jólétet a társadalom számára, s ezt a jólétet a monopóliumok éppen úgy rombolják, mint az etatista ideológiából származó állami beavatkozás. És ha még abban is hisz az ember, hogy e két dolog nem független egymástól, és a monopólium sokkal gyakrabban eredménye politikai lobbierőnek, mint természetes gazdasági folyamatoknak, ugyancsak magányosnak érezheti magát.

Macedóniai albán fegyveresek a Kosovót és Macedóniát elválasztó határvonalra járnak macedón parasztot meg katonát lőni. A szűkebb Szerbia és Kosovo formálisan Szerbiához tartozó határsávjában lényegében háborús állapotok uralkodnak: ugyancsak albán gerillák KFOR-konvojban haladó, szerb civilekkel tömött autóbuszt robbantanak fel. Aztán. A múlt héten Kostunica jugoszláv elnök Banja Lukában, a Boszniai Szerb Köztársaság "fővárosában" együttműködési különmegállapodást ír alá Jugoszlávia és az említett fél-állam között; pár napra rá a boszniai horvát szavazók 90 százalékát legitim módon képviselő boszniai horvát pártszövetség egy faluban bejelenti, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a Daytonban öt és fél éve megálmodott Bosnyák-Horvát Föderáció intézményeiben, és csak azért nem kiáltják ki a saját köztársaságukat, mert ezek után minek. Az egyetlen közepesen releváns nemzetközi politikai intézmény a régióban, az EBESZ a fejét csóválja, majd megvonja a főmegbízott, Wolfgang Petritsch vállát. Ha nem, hát nem. Hisz ha eddig sem, akkor ezentúl miért igen? Minek ezt forszírozni?