n Nyolc zámolyi roma egy héttel ezelőtt menekültstátust kapott Franciaországtól. A lépést nyugati emberjogi szervezetek történelmi jelentőségűnek nevezték, mivel szerintük az Európai Unió egyik csúcsállama ezzel hivatalosan is elismerte azt, hogy a csatlakozásra legesélyesebbek közé sorolt Magyarország nem képes garantálni valamennyi állampolgárának a biztonságát. Vagyis hogy a helyzet még ennél is súlyosabb: a magyar állam nem képes szavatolni maradéktalanul egy etnikai kisebbség tagjainak a biztonságát.
Mi tagadás, valóban ez a lényeg. És ezzel kellene hideg fejjel szembenézni: a ténnyel, hogy több tucat magyar állampolgár képtelen volt biztonságos lakóhelyet találni magának a hazájában; házaikat felgyújtották vagy lebontották, aláírásokat gyűjtöttek szomszédságuk ellen, életveszélyesen megfenyegették őket. Ezek az emberek mindössze félelem nélkül akartak élni és lakni, de ebben az országban ilyen helyet nem találtak; mindenekelőtt azért nem, mert cigányok.
Ennyi a történet, nem több.
A többi: a kivándorlást szervező Krasznai József módszeres lejáratása (csalt, lopott, hazudott, bútort vitt haza, mint afféle büdös cigány - ha valaki a részletekre is kíváncsi, lapozza fel a kormánylap vonatkozó tényfeltárásait); a titkosszolgálati akciókra meg a "hazai szélsőséges elemek akcióira" való hivatkozás, hogy ti. ezekkel magyarázható a zámolyiak külföldre menekülése; a különféle összeesküvés-elméletek, melyek szerint ez az egész felhajtás nem más, mint a végletekig liberális Magyarország tervszerű lejáratása; a hivatásos cigányvezetők zámolyiakat elítélő dörgedelmei; a felelős hivatalnokok hirtelen támadt aggodalma, haza hívó szózata, mind-mind üres duma.
Abban, ahogyan a kormányzat a zámolyiak ügyét kezelte - illetve, pontosítsunk: kommentálta -, mindvégig volt egyfajta gőg és sértődöttség: hogyan jönnek ezek ahhoz, hogy külföldön magyarázkodni kelljen miattuk? Mutatja ezt az is, hogy a magyar notabilitások akkor kezdtek kénytelen-kelletlen foglalkozni a dologgal, amikor néhány hónapja először röppent föl a hír, hogy Franciaország hajlandó megadni a menedékjogot a romáknak. (Persze ne legyünk igazságtalanok a végrehajtó hatalommal: a zámolyiakról kussolt az ellenzék is, na ja, majd hülyék lesznek szavazatokat veszíteni cigányok miatt; Fodor Gábor parlamenti felszólalásának tartalma tisztességes volt, de némileg megkésett az is.)
A mellébeszélés változatlanul tart: az ugyanis, hogy egy angol szaklap milyen megfontolásból és mit írt az ügyről, az egyrészt legyen az ő meg a nemzetközi diplomácia dolga, másrészt a romák hazai helyzetéhez az ott közölteknek az égvilágon semmi közük sincs. Aligha hihető, hogy a hazai cigányokat rendre megalázó erőszakszervezetek tagjai, illetve a lépten-nyomon mocskoscigányozó polgárok kivétel nélkül beépített KGB- vagy Moszad-ügynökök lennének; márpedig ha a francia döntés ürügyén folytatott diskurzusra figyelünk, túlzás nélkül támadhat akár ilyen érzésünk is.
Krasznai József tavaly szeptemberben arról beszélt fiatal roma értelmiségieknek Balatonszemesen, hogy abban bízik: Európa "térdre kényszeríti" Magyarországot cigányügyben; ha ők megkapják a menedékjogot, azután nem lehet maradéktalanul teljesülő kisebbségi jogokról meg "egyedülálló" kisebbségi önkormányzati modellről szavalni Nyugaton. Vagy csak akkor, ha mögötte valódi tartalom van. A tízéves magyar demokrácia egy kegyes öncsalásáról néhány hazátlan cigány lerántotta a leplet.
Nem is bocsátja ezt meg nekik Magyarország, nem, nem, soha.
