Káderpolitikai kérdések

Publicisztika

A kezét kéne letörni annak, aki az 1996. évi I. tv.-be, közkeletű nevén a médiatörvénybe ezt a civil kuratóriumosdit beleírta.
A kezét kéne letörni annak, aki az 1996. évi I. tv.-be, közkeletű nevén a médiatörvénybe ezt a civil kuratóriumosdit beleírta.

A szabályok szerint a közmédiumok elnökét együtt választja az ún. kuratórium, amibe az erre önként jelentkező civil szervezetek közül sorsolnak 21-et, meg a kuratórium elnöksége, amely tagjait a parlamenti pártok delegálják. Az elnökség előterjeszti a jelölte(ke)t, a kuratórium meg választ közülük, illetve megszavazza (vagy nem) azt az egyet. Így gyakorol ellenőrzést a gonosz, pártérdekektől vezérelt, minden párthájjal megkent pártkatonák pártcsatározása fölött a civil szféra. Az utca egyszerű embere.

Ahogy a kodifikátor Móricka kidugott nyelvvel, remegő kézzel az ellenőrzést meg az utca emberét elképzelte.

Amikor hétfőn Such Györgyöt, a Magyar Rádió elnökjelöltjét 13 civil szervezet kizeccölte a játékból, a felelősségnélküliség, a hozzá nem értés és a politikai manipuláció ülte torát. Such úgy nagyjából senkinek nem az embere (fúrta is rendesen mind a két B-közép), és szerintünk jó rádióelnök lett volna, annyira bizonyosan, hogy legalább megpróbálja érvényesíteni az intézményre vonatkozó elfogulatlansági és szakmai normákat. Mi persze nyilván részrehajlók vagyunk vele szemben, hisz ennél a lapnál (is) dolgozott. Ám hogy ez a rokonszenv nem minden megfontoláson túli, az is mutatja, hogy az elnökség kormánypárti és ellenzéki tagjai meg tudtak állapodni róla. Lehet, csak naivak voltak, lehet, már az elejétől színjáték volt az egész: mi mindenesetre fogjuk ezt fel a józanság - mint a későbbiek bebizonyították: nem túl messzire vezető - győzelmének. Ám közbelépett a "civil szféra"; pontosabban az a bornírt, magát jobboldalinak tekintő világlátás vagy kényszerképzethalmaz, ami leginkább a Magyar Nemzet, a Demokrata meg a hasonló kiadványok hasábjairól, a Fidesz jobbszéléről, a szószékekről, meg a politikai okkultizmus egyéb szeánszairól ismert. (A Magyar Nemzet amúgy szerfölött jól informált volt ebben az ügyben is: hétfő reggeli száma már megírta, hogy nincs egyetértés Such személyéről a kuratóriumban. Már csak a miheztartás végett is: ha valamelyik illetékes kurátor esetleg nem tudta volna, most megtudhatta.) Suchnak az orrára húzták, hogy csak "balliberális" lapokban publikált, hogy nincs is világnézete, hogy ő nem Kondor Katalin, de még csak nem is Siklósi Beatrix - épp csak a sátán famulusának nem nevezték. A prímet a Népszabadság tudósítása szerint egy Pós nevű illető vitte, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének képviseletében - mintha az allergia meg az asztma valami tipikusan jobboldali betegség lenne. (Pedig egyik sem az agyat támadja meg.) Az meg egyenesen sírnivaló, hogy olyan emberek gyakorolják a közmédiumok tulajdonosi jogait, akiket senki nem választ, akik döntéseikért senkinek felelősséggel nem tartoznak, semmilyen módon nem számonkérhetők, és az intézményekkel szemben támasztott közkeletű szakmai, politikai és gazdálkodási követelményekről lövésük sincsen.

Viszont kiválóan alkalmasak arra, hogy el lehessen bújni a hátuk mögé. A dolgok jelenlegi állása szerint Kondor júliusi távozása után Hollós János, az elnöknő szárnysegédje veszi át a rádió irányítását. Aki az elmúlt négy évben akár fél percre is belehallgatott a közrádió hírműsoraiba, tudja, hogy ez kinek kedvez. Pedig, ugyebár, Orbán, Kövér vagy Simicska a környéken sem volt.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.