(Az persze nem merült fel, hogy esetleg az egyházakat is eltarthatnák a híveik - ha már a költségvetés szörnyű helyzetben van.) Kisvártatva megjelentek a "belső információkra", "meg nem nevezett kormánypárti forrásokra" hivatkozó cikkek is: "a Viktor csak szondáztatni akarja a népet"; "nem kell aggódni, ezt úgysem hagyjuk"; "innen indul a licit" és hasonlók. Azt viszont egyetlen elemzés sem taglalta, hogy az Alkotmánybíróság (AB) több alkalommal is kimondta a közpénzekből történő párt- és kampányfinanszírozás alkotmányos jelentőségét - úgy tűnik, hiányzott a bátorság a következtetés levonásához, miszerint az állami támogatás akár átmeneti felfüggesztése is a demokrácia súlyos csorbulását, a választási verseny jelentős torzulását eredményezné. Márpedig ha ez a helyzet, a demokratikus ellenzéknek fontolóra kell vennie: vajon érdemes-e, szabad-e egyáltalán bármilyen egyeztetésen való részvétellel legitimálni a kormányzati akarat későbbi törvénybe foglalását?
Levele a nemzetnek
A választási törvényt 2011 végén fogadta el a parlament - és nyilvánvaló, hogy ezt a 2002-es és a 2006-os vereség tanulságai alapján készítették elő. De hogy milyen körülmények között zajlik majd a 2014-es (?) parlamenti választás, az még mindig nem világos - nincs sem választási eljárási, sem párt- és kampányfinanszírozási törvény. E két jogszabály arra hivatott, hogy a választások lebonyolítását teljeskörűen, a szereplők számára azonos feltételeket garantálva biztosítsa. Ám nem a vélt közjó és a közérdek írja őket, hanem a politikai akarat - vagyis naivitás lenne azt gondolni, hogy a választási törvénnyel ellentétben itt majd nem lejt a pálya. Lejteni fog: s hogy semmilyen skrupulusa nincs a kormánypártnak, azt nemcsak a választókerületek kialakítása meg a "nem finanszírozási" javaslat támasztja alá, hanem az is, amely a "vadbarmoknak" vélt választói rétegeket az előzetes regisztrációval tartaná távol az urnáktól.
Azt, hogy mekkora lesz a pálya lejtésszöge, még csak sejteni lehet - de érdemes megnézni, miket mondott a Fidesz az elmúlt hetekben, hónapokban. Már csak azért is, mert e törvényjavaslatot az eddigi gyakorlatnak megfelelően nyilván egy alaposan felkészült, szakértő képviselő nyújtja majd be - azért, hogy a kormánynak véletlenül se kelljen előzetes szakmai-társadalmi vitát tartani róla.
A 2006-2007-ben az Eötvös Károly Intézet szervezésében (később a Nézőpont betársulásával) megtartott ötpárti egyeztetéseken a megegyezést az utolsó pillanatban megtorpedózva üzente Orbán, hogy az audiovizuális hirdetéseket teljes egészében tiltatni kéne, hisz ez drágítja meg a kampányt; és ez más európai országokban is működik. Tény, hogy így van ez például Nagy-Britanniában is, ám ott a BBC valódi vitaműsorokat sugároz a kampányban, és a sajtószabadság sem deficites - a köztévében nem retusálnak, egynapos álblogból nem lesz hír, egyáltalán, a közmédia nem kormánypárti kézi vezérléssel működik. Nem lenne hát meglepetés, ha a készülő törvényjavaslatban valami hasonló bukkanna fel - talán az indoklásba még azt is beleírják, hogy a független és közpénzekkel elszámolni nem köteles médiahatóság felügyeli majd a rendet, és biztosítja az objektív tájékoztatást, ahogy azt már az elmúlt két évben megszokhattuk. Azon viszont ne lepődjünk majd meg, ha az ugyancsak a Fidesztől - nevezetesen Nyitrai Zsolttól - származó 2007-es ötlet, hogy ti. a kormánypártok, szintén angol mintára, jóval kevesebb támogatást kapjanak, hiszen nekik ott a teljes kormányzati apparátus és nyilvánosságbeli jelenlét, nem lesz benne a javaslatban.
Fontos kérdés a költési plafon szabályozása. Ez rendszerint a kevesebb forrással rendelkező pártok fegyvere a gazdagabbakkal szemben. A jelöltenkénti egymilliós összeghatár eltörlése üdvözlendő, ezzel két évtizednyi hazudozásnak mondunk búcsút. De a költési plafon csak akkor ér valamit, ha lehetségessé válik a tényleges ellenőrzése. E hatáskör feltehetőleg marad az ÁSZ-nál - amelynek függetlenségében bízhatunk ugyan, de ha a költségvetési véleményezés és felügyelet elmúlt kétévi, a kormányzat iránt igencsak elfogult gyakorlatát nézzük, van okunk aggodalomra.
Kellemetlen előérzetünk akkor sem múlik el, ha a fenti - nyilván rosszindulatú - feltételezések helyett csak a tényeket szemléljük. Egy nemrég elfogadott törvénymódosítás értelmében a kormány ingyen és bérmentve juthat hozzá az állampolgárok címlistájához, és kezelheti adatainkat. Ez önmagában hatalmas előnyhöz juttatja a kormányon lévőket. Fontos rögzíteni: ez a törvénymódosítás már önmagában megszünteti az egyenlő pályák, egyenlő esélyek elvét, hiszen az ellenzéki pártoknak továbbra is fizetniük kell, ha a választókat levélben akarják megkeresni, míg a kormánynak ez ingyen és bérmentve áll a rendelkezésére. A Fidesznek formálisan persze nem - de senki nem gondolhatja, hogy a választások előtt Orbán Viktor ne szólna népéhez a postaládákon keresztül is. Egy jelentős kampánykiadási tétellel máris kevesebb a kormányoldalon.
Nemzeti fügefalevél
Hogyan viselkedjék az ellenzék ebben a helyzetben?
Néhány hónapja Lázár János jelentette be, hogy az összes parlamenti pártot bevonják a törvény-előkészítésbe, egyeztetni szeretnének, és megfontolják az ellenzék érveit. De nagyon erősen kéne gondolkodnunk, ha az elmúlt két évből akár egyetlen olyan jogszabályt akarnánk felidézni, amelynek megszületésekor a kormánytöbbség tekintettel volt az ellenzékre. (A Jobbik bizonyos értelemben kivétel: az ő programpontjai rendre kormányzati döntésként jelennek meg.) Tudjuk viszont, hogy az Európa Tanács Velencei Bizottsága - több más nemzetközi szereplővel együtt - feszülten figyeli a választási reformot: azaz a Fidesznek nagyon nem mindegy, milyen jogalkotási folyamatot képes prezentálni.
Ha az ellenzék tárgyalóasztalhoz ül, a kormánytöbbség akaratát legitimálja. Ha nem, akkor a Fidesz azt mondhatja: lám, az ellenzék nem érdekelt a megegyezésben.Mi jót akarunk, de nekik csak a pénz kell. Az elmúlt két évtized ugyanakkor ékesen bizonyítja, hogy a magyar választókat nem különösebben érdekli, miből és hogyan gazdálkodnak a pártok. Ami nem helyes - de ennek alapján okkal feltételezhetjük, hogy a távolmaradással a demokratikus ellenzék nem veszít semmit. Már csak azért sem, mert mind az LMP, mind az MSZP már többször benyújtotta saját kampányfinanszírozási javaslatát, amely tulajdonképpen azonos a Transparency International 2009-es tervezetével. A szakmai szervezetek, szakértők segítségével elő lehet készíteni egy 21. századi pártfinanszírozási tervezetet is. Ezt követően, s a már benyújtott kormánypárti javaslatokat ízekre szedve az ellenzéki pártok meggyőzően léphetnének fel: ha a Fidesz valóban a közérdeket és a tisztességes szabályozást tartja fontosnak, íme a megoldások, amelyek egyik pártnak sem biztosítanak előnyöket. Csak meg kell őket szavazni.
A cinikus, a demokrácia megvetéséről árulkodó, a zsigeri pártellenes indulatokra játszó orbáni javaslat önmagában lehetetlenné teszi az egyeztetést. Világossá vált, hogy érdemi alkura, kompromisszumra nincs lehetőség. A kormányoldal bedobja a nulla forint összegű állami támogatást, majd kegyesen megadja az idei összeg bizonyos százalékát: és verheti a mellét, lám, indokolatlan volt a balliberális ijesztgetés, működik a demokrácia! Valami hasonló történt 2010 májusában is, amikor szinte a teljes parlament támogatásával fogadták el a könnyített állampolgárság-szerzés lehetőségét, hogy "begyógyítsák a nemzet testén 2004-ben esett sebet". Ekkoriban Répássy Róbert igazságügyi államtitkár hangsúlyozta, hogy ez az állampolgárság nem jár szavazati joggal. Miután a törvény - nagy nemzeti egyetértésben - megszületett, a kormányoldal hirtelen rádöbbent, hogy állampolgár és állampolgár között nincs különbség, vagyis a választójog a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgároknak is jár. (Pedig ez nemzetközi kötelezettségeinkből sem következik, és a nemzetközi joggyakorlat szerint is elfogadható a választójog gyakorlásának a tényleges lakóhelyhez kötése.) E történet jól mutatja, hogy a döntéseket megelőző kormányzati ígéretek valójában mennyit érnek.
Akármit is kínál a párt- és kampányfinanszírozási jogszabály előkészítésekor a kormányoldal, az ellenzéki erőknek számolniuk kell azzal, hogy részvételükre kizárólag a nemzetközi érdeklődés megnyugtatására van szükség. Nem lennének több, mint a díszlet a kormánydemonstrációhoz: hisz ahogyan az alaptörvényhez, úgy ennek a törvénynek az elfogadásához sem lesz szükség rájuk. Az egyetlen ésszerű és helyeselhető magatartás ezért az, ha az ellenzék nem nyújt segítséget a pártok gazdálkodásáról és a kampányfinanszírozásról szóló sarkalatos törvény körüli színjátékhoz.
