Polyák Gábor

Víziók és televíziók

Válasz Koltay Andrásnak

  • Polyák Gábor
  • 2012. július 14.

Publicisztika

Magamhoz képest visszafogott írásként indult - mostanra egész hónapnyi üzenetváltás lett. Nem akarom untatni a Narancs olvasóit - de Koltay András második cikke mégis választ igényel.

Abban a kérdésben, hogy a jogrendszer általános szabályai mellett szükség van-e a médiatartalmak médiahatósági ellenőrzésére, értelmes vita folyik köztünk - és engem egyáltalán nem zavar, hogy a véleményünk mit sem közeledett az elmúlt két évben. Ő nem győzött meg engem, én nem győztem meg őt, egy szakmai vitának ez teljesen megfelelő kimenetele. Az persze kicsit zavar, hogy Koltay András minden írása és előadása ugyanazt az egy, illetve most már két példát hozza fel a szabályozás igazolásaként, és ebből jut el addig az általános következtetésig, hogy a média működése 2010 előtt nem volt elég korlátozott. Ráadásul az én értelmezésemben a kegyeleti jog mind polgári jogi, mind büntetőjogi eszközöket rendelkezésre bocsátott ezen esetek kezelésére.

A gyorsan klasszikussá vált Cohn-Bendit- és Lomnici-ügy számomra éppen annak a bizonyítéka, hogy a médiajogi rendelkezések képlékenysége lehetetlenné teszi a következetes joggyakorlat kialakítását. Mindkét esetben olyan otromba újságírói manipuláció történt, aminek a jelentősége messze túlmutat a sértettek egyéni jogsérelmein. Az elsőben a kérdésre adott választ kifordítva hírt hamisított, a másodikban arcokat takart ki a köztévé: mi ez, ha nem az emberi méltóságot - az Alkotmánybíróság szavaival - jellegével, nézőpontjával sértő műsorkészítési gyakorlat? Ráadásul éppen a közszolgálati médiában történt mindez, amelynek legfőbb legitimációs alapja a hitelesség. De még egyszer: összességében helyesnek tartom a Médiatanács megszorító jogértelmezését.

Azt, hogy a forrásvédelem szabályozása - amiről elismertem, hogy előrelépés a korábbi helyzethez képest, és a mostani módosítással nekem nincs is több kifogásom - mennyire biztosított kiszámítható feltételeket, a Bodoky-ügy mutatta meg. (Miután kollégánk, az atlatszo.hu főszerkesztője közzétett egy hírt a Brókernet informatikai rendszerének feltöréséről, a rendőrség kétszer is tanúként idézte be, és avval fenyegette, hogy ha nem adja ki a forrást, hamis tanúzás miatt eljárást indít ellene. Erre végül is nem került sor - a szerk.) Én is azt gondolom, hogy ez a vegzatúra téves jogértelmezés eredménye - de a szabályozás lehetővé tette ezt a jogértelmezést. És az esettől függetlenül is: vajon mennyire (volt) kiszámítható az a szabályozás, ami alapján az újságírónak kellett volna igazolnia, hogy a tevékenysége közérdeket szolgál, a nyomozó hatóság viszont a közrendre hivatkozva előírhatta volna a forrás felfedését? Az Alkotmánybíróság szerint kevéssé.

*

A Klubrádió pályázatainak történetét a Narancsban nem, de néhány hete a Mérték Médiaelemző blogjában kifejtettem, és nem titkoltam, hogy a 92,9 frekvenciára kiírt ORTT-pályázattal eredetileg is voltak gondok. Ám ezek orvoslása nem az lett volna, hogy Szalai Annamária nem írja alá a nyertes pályázat alapján megkötendő szerződést, hanem az, hogy a vesztes pályázók bírósághoz fordulnak az ORTT döntésével szemben.

De a lényeg most nem is ez: hanem az, hogy a médiahatóság, illetve a törvényhozó akár a bírósági döntések törvényi felülírásával is megakadályozni törekszik egy ellenzéki hangvételű rádió piacon maradását. Hagyjuk azt a kifogást, hogy a hatóság csak végrehajtja, és nem alkotja a törvényt! A lex Klubrádiókat - ahogy a törvénymódosítás néhány további elemét is - csak a hatóságnál írhatták: a módosító javaslatok ugyanis a pályáztatási gyakorlat és a folyamatban lévő ügy olyan pontos ismeretét feltételezik, amivel kizárólag az eljáró hatóság munkatársai rendelkeznek (a módosítókat beterjesztő Menczer Erzsébet és Szabó Csaba képviselők, sőt L. Simon László anélkül folytak bele ebbe a játszmába, hogy halvány elképzelésük lett volna az előterjesztett szövegek jelentőségéről). A történet nemcsak a Klubrádióról szól, hanem arról is, hogy a médiarendszer alakítása közben születhetnek-e tisztességes, átlátható, esélyegyenlőséget biztosító, a sokszínűséget valóban szolgáló pályázati döntések.

Ami a Lánchíd Rádiót illeti: valóban publicisztikai egyszerűsítés volt részemről azt állítani, hogy mindenhol nyert, ahol indult. Volt ugyanis érvénytelen és visszavont pályázata is, leginkább azért, mert a törvény korlátozza az egy vállalkozás által megszerezhető rádiós jogosultságok számát. Éppen e korlátok miatt kellett a vételkörzet-bővítéssel csökkenteni a Lánchíd által elnyert jogosultságok számát, és három helyi jogosultságot a budapesti körzeti jogosultsággal összeolvasztani. Azzal sincs minden rendben, hogy Koltay szerint a Lánchíd azóta is mindenhol a helyi tartalmat adja. A törvény tudniillik úgy rendelkezik, hogy a vételkörzet-bővítés után "a médiaszolgáltatónak a teljes vételkörzetben ugyanazt a műsort kell sugároznia a teljes műsoridőben." Most akkor szerződést vagy törvényt sért a rádió?

Az országos televíziók díjcsökkentéséről úgyszintén világos az álláspontom: nem a díjcsökkentés, hanem annak eltitkolása kifogásolható - erre Koltay nem reagál, ha jól értem -; az a működési mód, ahogy a hatóság a szerződésmódosítást, illetve az azóta érkezett közérdekű adatigényléseket kezeli. A frekvenciákkal mint kizárólagos állami tulajdonban lévő, közvagyonnak minősülő jószágokkal való gazdálkodás adatai, mint amilyen a médiaszolgáltatási díj, közérdekű adatok. És rendben, tekintsük az országos televíziók konfliktuskerülő magatartását kellemes mellékhatásnak - de akkor hogy lett a HírTV korábbi szerkesztője a TV2 hírpolitikai tanácsadója?

Az országos rádiók helyzete azonban egészen más. Aki a nevét adja a hazai médiajog egyébként meglehetősen zűrös történetének legdurvább, a nyers politikai érdekeket minden jogi határon túl érvényesítő csalásának beteljesítéséhez, és szó nélkül megszavazza az országos rádiók díjcsökkentését, az már nem csak a szakmai hitelességét kockáztatja. Koltay András is nyilván tudja, hogy az országos médiaszolgáltatók díjai nem a helyi és körzeti médiumok díjképletéhez kötöttek, piaci helyzetük is egészen más, és e piaci helyzet az országos rádiók működésének első két évében semmit nem változott.

Mindezek után mégis hadd higgyek inkább az európai elvárásokban és kritikákban, mint a kormány és mindenhova szétszórt mamelukjai forradalmi vízióiban. (A "kettős mérce" retorikai fordulat, a kormányzat eme legnyűttebb közhelyének használata pedig igazán méltatlan a vitához.) És végül: a világért sem akartam azt a látszatot kelteni, hogy Koltay András szerint a kormány ostoba. Legfeljebb kreatívan használtam a szövegét saját álláspontom kifejtésére.

Neked ajánljuk