„(…) ma gondot okoz, hogy az ország nem elég gazdag, a közepesen fejlett országok közé tartozik, az Unió átlagának 80 százalékát teljesíti a hazai gazdaság. Ezen úgy változtatunk, ha bizonyos ágazatokban erősítjük a szuverenitást. Erről szól az állami beruházások rendjét szabályozó törvény, amely már hatályba is lépett, illetve a december 12-én a parlamentben megszavazandó építészeti törvény is. Mindkét jogszabály célja, hogy a magyarok munkájából magyarok haszna legyen. 2010 és 2023 között az állam 28 ezer milliárd értékű megrendeléssel járult hozzá a gazdaság fejlődéséhez, ennek a pénznek csaknem a fele külföldre vándorolt, hiszen szép számmal akadnak külföldi építőanyagot importáló cégek és itt dolgozó külföldi érdekeltségű kivitelezők hazánkban. Ha ezt a folyamatot megfordítjuk, az állami beruházásokat magyar cégek, magyar építőanyagokból valósítják meg, akkor gazdagabb lesz az ország” – mondta egyebek között Lázár János építési és közlekedési miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) múlt heti konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón.
Majd még egyértelműbbé tette szavait, amikor arról beszélt: „Tudomásul kell vennie Nyugat-Európának, a német, francia és osztrák cégeknek, hogy az építőipar piacát Magyarországnak vissza kell foglalnia.” Lázár szerint hazánk „építőipari megszállás elszenvedője”, de lejárt a külföldiek ideje,
„felesleges a külföldi építőipari cégeknek politikusoknál, üzletembereknél kilincselnie, egyszerűbb, ha leteszik a lantot, és eladják cégeiket a magyar államnak, vagy magyar vállalkozóknak”.
Végül meggyanúsított egy külföldi céget, hogy egy egyébként nagy múltú német hírmagazinban Magyarországot lejáró cikket íratott.
A magát roppant okosnak gondoló, éppen ezért rendkívüli magabiztossággal nyilatkozó Lázár ezúttal is éktelen marhaságokat hordott össze. A fenti ellentmondáshalmaz minden ágára és bogára nem térünk ki. Hogy elsőként a legfontosabbat, a közepesen fejlett országok igen komplex csapdáját vegyük, szögezzük le, hogy ezzel a helyzettel a világ kétszáz országának több mint harmada küszködik. Nagyobb részük, köztük Magyarország is, meglehetősen sikertelenül. A problémaegyüttes lényege, hogy ezek az országok már elértek egyfajta fejlettségi szintet alapoktatásban, közegészségügyben, közúthálózatban, infrastruktúrában, intézményrendszerben, az egy főre jutó nemzeti jövedelemben, ekként messze meghaladják a legelmaradottabb országokat. Abban bíztak, hogy innen gyorsan tovább fejlődnek, de nem így történik. Az a jellemző, hogy a fejlődés és a felzárkózás egy ideig viszonylag gyorsan történik, azonban ez egy szinten megakad és nem közelednek a legfejlettebbekhez, Németországhoz, az Egyesült Államokhoz, Hollandiához, Norvégiához vagy Svájchoz egy tapodtat sem, ahogy erről a Magyar Narancsnak korábban beszélt Lengyel Imre, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi tanára. Nagyon kevés ország tudott ebből a bűvkörből kitörni az elmúlt időszakban; közéjük tartozik Finnország, Tajvan, Dél-Korea, Írország és Szingapúr, ahol nagyon mélyreható, de egyben sikeres oktatási, kulturális, gazdasági, társadalmi és versenyjogi törvényi változások együtt és egyszerre történtek meg. Egy jól végig gondolt, több évtizedes stratégia mentén.
Nem akarom felmondani a leckét, de riasztó, ha a magyar építési és közlekedési miniszter azt hiszi, sőt meggyőződéssel hangsúlyozza, hogy akkor lesz majd gazdag és fejlett az ország, ha az építőiparban és építőanyaggyártó-iparban kizárólagosan vagy legalábbis döntő módon magyar tulajdon lesz. A magyar gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés megrekedésének és az ország dél-amerikásodásának legfőbb oka a NER és ennek elengedhetetlen tartozéka, az Orbán-féle hűbéri rendszer, amit többen hibásan oligarchikusnak neveznek. Itt a kevés kiválasztott, de a hatalomtól abszolút függő hűbéres kapja a busás és túlárazott megrendeléseket, gyakorlatilag verseny nélkül.
A kedvezményezettek degeszre keresik magukat, ám mindez megöli az innovációt, a kreativitást, ellene van a versengő piacgazdaság minden ismérvének.
Ennek eredményét már látjuk: Orbán strómanja, egy buta, de külsőleg már kikupált falusi gázszerelő lett az ország leggazdagabb embere. Ennek is az eredménye, hogy Magyarország a rendszerváltás startjánál hiába volt viszonylagosan jó pozícióban, mindezt eltékozolta. Az EU-ba felvett volt szocialista országok közül, Bulgária kivételével, mindenki megelőzte. Igen, a korábban lesajnált Románia is. Aki az utóbbi időben járt Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban vagy Temesváron, nem csodálkozik ezen.
Arról nem is beszélve, hogy egy egységes belső piacon – ahol EU-s alapvetésként az áruk, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása zajlik – nem lehet teljes ágazatokat nem piaci alapon visszaszereznie a magyar államnak és a magyar vállalkozóknak. Főként úgy, hogy a lehető legalpáribb módon megfenyegeti és zsarolja a szabályokat betartó és azokat komolyan vevő gazdasági szereplőket egy magyar miniszter. Olyan ez, mintha az elegáns tárgyalás közepette az illusztris vendégek között valaki minden előzmény nélkül az asztal közepére köpne. Mindaz, amit Lázár mond egyszerre voluntarizmus, bődületes demagógia és szakszerűtlenség a köbön. Miközben ne feledjük, állítólag ő (is) a Fidesz európaibb arcainak egyike, Orbán lehetséges utóda. Ami távlatnak is rémisztő.
Lázár azon is búsong, hogy magyar piacon ténykedő külföldi cégek kiviszik a hasznukat az országból. A teljes képhez hozzátartozik: előbb ezek a cégek igen-igen sokat befektettek azért, hogy létrehozzák magyar cégeiket, amelyek magyar alkalmazottakat foglalkoztatnak, méghozzá az esetek döntő többségében a magyar átlagjövedelem feletti juttatást biztosítva nekik. Egyben nem kis mértékben hozzájárulnak a nemzetgazdaság összteljesítményéhez, nem kevés adót fizetve az államnak és a területileg illetékes önkormányzatoknak. E cégek soha nem állították magukról, hogy jótékonysági intézmények volnának, miközben messze a magyar átlag feletti a társadalmi szerepvállalásuk. Ám tény, profitjukat kiviszik. Milyen érdekes, ennek fordított esete nem zavarja a magabiztosan nagy marhaságokat mondó Lázárt! A három magyar közép-európai multiról beszélek: a MOL-ról, az OTP Bankról és a Richterről. Ezek közül a legnagyobb honi pénzintézet forgalmának meghatározó és nyereségének nagyobb részét már külföldi leánybankjaiban éri el, és ugyanúgy hazahozza a nyereséget, ahogy a külföldi multi innen saját hazájába utalja.
S végül a sajtóról. Lázár János alighanem magából és térsége nem éppen szabad médiaviszonyaiból indul ki, amikor arról beszél – mindenfajta bizonyíték nélkül –, hogy az egyik nagy német építőipari cég az elfogadott és belebegtetett törvényi változások nyomán a hamburgi Der Spiegelbe íratott egy Magyarországot lejáró cikket. A legnagyobb Hansa-város, valamint Németország demokratikus viszonyait és sajtókultúráját nem célszerű összekeverni a minisztert kiszolgáló helyi propagandagépezettel, a hódmezővásárhelyi Promenád24-gyel, vagy a makói városi televízióval. Lázár ebbéli itteni működése és ennek kivetítése a német viszonyokra pontosan mutatja, mit gondol a sajtóról, s arról, hogy annak valós szerepét mennyire nem érti és nem ismeri.
(Címlapképünkön: Lázár János építési és közlekedési miniszter az Építési és Közlekedési Minisztérium és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége közös sajtótájékoztatóján a Mercure Buda Castle Hill Hotelben 2023. november 23-án. Fotó: MTI/Lakatos Péter)
