Interjú

„Közepes fejlettségi csapdában”

Lengyel Imre, az SZTE Gazdaságtudományi Karának egyetemi tanára a magyar felzárkózás esélyeiről

Belpol

Mi ez a csapda, amelybe sok más országgal együtt Magyarország is beleragadt? Hogyan állunk Ausztriához és az EU átlagához képest? Van-e valódi területfejlesztés? Miért probléma, hogy hazánk egyközpontú ország?

Magyar Narancs: A gazdaságfejlesztéssel foglalkozó szakirodalom egyik kedvelt és az utóbbi időben sokat publikált témája annak elemzése, hogy egy-egy nemzetgazdaság fejlődése bizonyos pontján beleragad a közepesen fejlett ország csapdájába. Mit jelent ez pontosan?

Lengyel Imre: Ez nem egzakt tudományos fogalom, másfél évtizede a Világbank és később más szervezetek jelentései révén került be a köztudatba. Voltaképpen egy gazdaságpolitikai kifejezés, arra a problémára próbál választ adni, hogy a legfejlettebb és kevésbé fejlett országok között megtörténik-e a kiegyenlítődés, a többiek utolérik-e az élen állókat. Az eredmény: alig. A fejlődésben elmaradt vagy kevésbé fejlett soktucatnyi országból évtizedekre visszamenően alig tíznek sikerült a legfejlettebbekhez való felzárkózás: Tajvannak, Finnországnak, Dél-Koreának, Írországnak és néhány városállamnak, így Szingapúrnak. A többieknél a felzárkózás egy bizonyos szintig megtörtént, majd jött – jön – a megtorpanás. Önmagához képest persze fejlődik, de a legfejlettebbeket nem éri be.

MN: A közbeszédben a kevés számú sikeresen felzárkózó országról hallani többet.

LI: A futballban sem a futottak még kategóriáját, hanem a bajnokokat emlegetjük többet.

MN: Ma hány ország küzd a közepesen fejlettség csapdájával?

LI: Legalább 80. Egy korábbi jelentés 101 országot sorolt ide, amelyek közül 15 tudott kitörni a csapdából. A világ országainak harmada, de területben és népességben ennél is meghatározóbbak. Ezek már elértek egyfajta fejlettségi szintet alapoktatásban, közegészségügyben, közúthálózatban, infrastruktúrában, intézményrendszerben, az egy főre jutó nemzeti jövedelemben, ekként messze meghaladják a legelmaradottabb országokat. Abban bíztak, hogy innen gyorsan tovább fejlődnek, de nem így történt. Az a jellemző, hogy a fejlődés és a felzárkózás egy ideig viszonylag gyorsan történik, különösen, amikor a termelés java része a természeti erőforrások kihasználásán alapul vagy a feldolgozóiparban zajlik, amikor a falvakból tömegesen költöznek az emberek a városokba, és kezd kialakulni egy modern szolgáltató ágazat is. Ilyen az utóbbi időben Thaiföld, Vietnam vagy Indonézia, s ekkor azt hihetik, gyorsan felzárkóznak.

MN: Mennyire jellemző ez Magyarországra? Néhány hónappal ezelőtt azt írta, a „magyar gazdaság felzárkózásáról, tartós növekedéséről eltérő vélemények olvashatók, a kincstári hurráoptimizmustól a leszakadás vizionálásáig”. Megkülönbözteti a fővárost és a magyar vidéket, és a vidéken belül is „dübörgő” térségekről ír és olyanokról, ahol balkáni állapotok vannak. Vagyis egy ilyen kis országon belül is nagy fejlettségbeli különbségek vannak. Mi következik ebből?

LI: A közepes fejlettség csapdája egy puha fogalom, az utóbbi időben nemcsak országokra, hanem régiókra is alkalmazzák. Ha belegondolunk, ez többé-kevésbé igaz Olaszországra, vagy annak egyes részeire is, például Calabria régió a magyar Dél-Alföldnek felel meg. De ugyanez megfigyelhető Dél-Portugáliában, Kelet-Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában, azaz messze nem magyar sajátosságról van szó. A gyorsan fejlődő országokban nőnek a területi különbségek, mert a jó vállalkozások, a tehetséges fiatalok a fejlettebb régiók nagyvárosaiba mennek, mivel ott jobban boldogulnak – vagy külföldön keresnek maguknak munkát. Magyar sajátosság viszont az egyközpontúság, Budapest abszolút meghatározó szerepe. Magyarországon hiányoznak a főváros mögül a második szintű városok. Az egészséges városszerkezet úgy nézne ki, hogy ha van egy 2 milliós nagyváros, akkor van két 1 milliós és négy-hat félmilliós, ami a városi szolgáltatások térbeli elérhetőségénél egészséges funkciómegosztást jelentene. Magyarországon történelmi okokból nincs így, mert Budapest városszerkezetének fejlődése még az Osztrák–Magyar Monarchia keretei között indult meg, és ezt nagyon felerősítette a centrális, sugárirányú közúti és vasúti hálózat. Ennek van egy elvonzó hatása, így az összes nagy szolgáltató cég központja a fővárosban van, vidéken a konkurencia leépült. A magyar településhálózat és infrastruktúra-fejlesztés pedig ezt a koncentrációt tovább erősíti. Olcsóbb és hatékonyabb az M0-s környékén az egész országot kiszolgáló raktárbázist vagy logisztikai központot létesíteni, mint másutt. A bankszektorban informatikust alig találunk vidéken, ezek a szakemberek a fővárosban vannak. Ezek szükségszerű és racionális üzleti döntések sorozatai miatt alakulnak, amelyek hatására jövedelem és képzett munkaerő koncentrálódik a fővárosban és agglomerációjában. Voltak törekvések egy egészségesebb városszerkezet kialakítására: ilyen volt a Pólus Program, de ebből szinte nem lett semmi. Az egycentrumúság azért is probléma, mert az új kutatások azt mutatják, hogy Európában a második szintű, de milliós városok a leginnovatívabbak: például nem Berlin, hanem München, Frankfurt, Hamburg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.