Publicisztika

A múlt kedden Orbán a Vigadóban megszokott közönsége előtt játszhatott, és ez a közönség már régóta nem kérdez vissza. A miniszterelnök országértékelő beszéde ennélfogva egy pillanatra sem tudott kiszabadulni abból a referenciakeretből, aminek sokkal több köze van saját magához, mint a magyar valóság bármely szegletéhez. A kommunikáció - egyébként egy az egyben a Kádár-korszakot idéző - egyirányúsításával a jelek szerint nem lehet büntetlenül szórakozni. Az ország legnagyobb hatalmú embere immár két és fél éve menekül azokból a helyzetekből, amikor szembesülnie kellene akár megalapozott, akár igaztalan kritikai észrevételekkel, és az ebből fakadó szellemi eltunyulás szinte törvényszerűen vezet egyrészt a stilisztikai romláshoz, másrészt a valóságtól való eltávolodáshoz.

Amagyar politológusok nagy része a ´98-as választás és az azt követő másfél év közvélemény-kutatási adatai alapján a kétpólusú politikai rendszer megszületéséről beszélt. A nem túl eredeti gondolatok a kisebb pártok beolvadásával, eltűnésével számoltak, összhangban a hivatalos kormánypárti vélekedéssel. A politikai helyzetről születtek azonban fajsúlyos analízisek is: ezek közül kettőt emelnék ki.

Az oroszok, hogy egy rég elhunyt klasszikust, Dobozy Imrét idézzünk, már megint a spejzban vannak.

"Be kéne tiltani a rohadt dögöket, embert esznek, teleszarják az utcát" - egyfelől.

és lélektömeg

Sajnos, kezd elmenni a humorunk. Az utolsó csepp a pohárban nem is a chilei cseresznye meg a kolumbiai "kábítószeripar" magyarkertészek általi felszámolása volt, ami egyébként földrajzilag és elmekórtanilag szinte logikusan következett a Japánnak felajánlott friss magyar zöldségből, a malájoknak kínált magyar biodízelből, valamint a magyar-albán közös csöpögtetőprogramból: megesik, hogy az emberhez néha bekopognak, hogy nem akar-e venni néhány olyan dolgot, amire nem hogy nincs szüksége, de maguk a kínált dolgok sincsenek; ilyenkor az ember a vigécet szelíden kitessékeli a küszöbről a gangra, és elmélázik azon, hogy milyen megalázó és méltatlan módon kényszerülnek egyesek a kenyerüket megkeresni.

Januárban négy verzióban ment Budapesten Az ember tragédiája: a Bábszínházban (r.: Garas Dezső), a Merlinben (Jordán Tamás), a Madáchban (Kerényi Imre) és a Várszínházban (Iglódi István); nemzeti klasszikusunk hanyagolása miatt ne tessék panaszkodni most, a magyar kultúra napja körül.

Arégi rómaiaknak augurjaik és haruspexeik voltak, akik a madarak hangjából és röptéből, illetve az áldozati állatok beléből jósolták meg a jövendőt. A mi jósaink politológusoknak nevezik magukat. A madarakhoz és az állati belekhez nem értenek, így hát nincsenek rég kipróbált tudományos kritériumaik. Megpróbálnak közvetlenül a politikusok röptéből következtetéseket levonni, néhányan - nem mind! - közvetlen közelből tanulmányozzák a bélműködésüket is. Ezek olykor a politológusi méltóságot tanácsadói címmel tetézik. Jövendöléseiket az jellemzi, hogy a feszült figyelemmel ellesett hangokat artikulálják. A többiek - madárlesen - arra törekszenek, hogy közönségük várakozását néhány meghökkentő feltételezéssel fűszerezve tálalják fel jóslat gyanánt.

Van néhány nagyon okos barátom, aki eltökélten távol tartja magát a politikától. Nem olvassák a napilapokat, nem néznek tévét, nem követik a híreket. Gyakran vitatkozunk viszont arról, hogy jól van-e ez így? Szerintük a politika jobb esetben érdektelen, gyakrabban mocskos és lehangoló, míg ezzel szemben én azt bizonygatom, hogy bár alanyban és állítmányban gondolkozunk, de ettől még a nép s a nemzet boldogulása, valamint a Ráckert nyitva tartása értelmesen definiálja a közjó fogalmát, amelyért annak a furcsa lénynek, ki értelmiségiként határozza meg magát, illik tennie, vagy legalább aggódnia miatta.

Elképzelhetőnek tartunk-e egy kis, sárga egyházat (vallást) nagy pápaszemmel és lila farokkal?

Hogyhogy mér´ Thaiföldre, mer´ benne a föld, nem látod, azt művelni kell - ez is lehetséges értelmezés, csak fölösleges. Nem kell más, csupán az a pár szikár tény, ami van.

Vajon jobban szeretik-e, mint a magyarok? Eddig nem volt okunk azt hinni, hogy azon a bizonyos Nyugat-Kelet lejtőn mi Csehországnál lejjebb vagyunk, elcsúszva Oroszország irányába. Abban a tudatban éltünk, hogy itt Közép- vagy Komp-Európában van egy közös, közepes k-európai minőség. Mi elismertük, hogy ebbe beletartozunk, a csehek pedig néha kivonták magukat belőle - innen tudtuk, hogy ők is beletartoznak.

Bár a napilapoknak név nélkül nyilatkozgató fideszes források nemhogy a kezüket, de még a lábukat is mossák, ha a legnagyobb kormánypárt szerepe kerül szóba az FKGP-n belüli pártütésben, nagy marhának kéne lennünk ahhoz, hogy azt higgyük: a Torgyán-ellenes általános összeesküvés szellemét nem a Lendvay utcában eresztették ki a zokniból. Torgyán hanyatlása tavaly nyáron kezdődött, amikor megtudta, hogy Mádl Ferencet szeretné köztársasági elnöknek; a következő állomás a lejtőn az lehetett, amikor Kövér László - ha jobban belegondolunk, teljességgel szezonon kívül - leült vele úgymond egyeztetni a 2002-es közös jelöltekről. Hogy mit mondott és mond azóta is Kövér Torgyánnak e megbeszéléseken, nem fogjuk megtudni: feltehetőleg elég csak annyit közölnie a kisgazda pártelnökkel, hogy kiket támogatna és kiket nem a Fidesz az egyéni körzetekben. Ha Kövér semmi mást nem tett, mint - egyébiránt teljességgel megőrizve a jóhiszeműség látszatát - segített Torgyánnak a lista megírásában, különös tekintettel az írott nagybetűkre, az már elég lehetett az FKGP-elnök ellehetetlenítéséhez a párton belül: mindenesetre gyanús, hogy a kisgazda-belbalhék az első ilyen találkozó után törtek ki. Azóta a Fidesz az EU-csatlakozáshoz szükséges törvénykezés ügyében tárgyalásokat ajánlott az MSZP-nek (amelynek Fidesz-kompatibilis szárnya Jánosi György és Nagy Sándor pozíciónyerésével amúgy is megerősödött), jelezve, hogy a kisgazdákon kívül más pártok is vannak a parlamentben; de Lányi Zsolt személyében (akit lapzártánk napján fogadott maga a miniszterelnök is, és mint a honvédelmi bizottság elnökét saját szájával tájékoztatta a magyar NATO-katonák egészségéről) alkalmas elnökjelöltet is kinézett magának (mellékszál, de ha katonákról van szó, a miniszterelnök megvadul: a nyelvvizsgáztatás után most diagnosztizálja is honvédeinket, várjuk a jelentéseket az első általa celebrált tábori miséről); és úgyszólván tegnapi hír az is, hogy a BAZ megyei rendőrkapitányság nyomozást indított Dobos Ferenc, Torgyán József észak-magyarországi tömbbizalmijának és regionális csókosának gazdasági érdekeltségei ellen.

A Belgrádban lényegében házi őrizetben tartott Slobodan Milosevic körül szorul a hurok: ha nem Hágában, úgy odahaza fogják a vádlottak padjához bilincselni. (Ha Hágába kerül, még az is megtörténhet, hogy délelőtt őt egzecíroztatják majd, délután meg magát a NATO-t. Florence Hartmann, a hágai törvényszék főügyészének szóvivője ugyanis hétfőn közölte, megtörténhet, hogy vizsgálatot indítanak a NATO ellen a gyengített uránium használata miatt, ha úgy látják, a katonai szövetség megsértette a genfi egyezményt.)