Merre a kijárat?

  • 2004. szeptember 9.

Publicisztika

Hétfõn megkezdõdött az Országgyûlés õszi ülésszaka, ami a kormányfõ elhajtása, a miniszterelnök-jelölt kongresszusi megválasztása és az MDF-es belgyomrozás miatt a megszokottnál érdekesebbnek ígérkezett. A várakozásoknak az elsõ nap összességében nem felelt meg, mivel egyelõre mindenki a régi formáját hozta.

A kijelölésére váró kormányfõaspiráns például beleszaladt az ostoba - és fõképpen életképtelen, lásd az EP-választás végeredményét - szocialista retorika csapdájába, amikor azt bírta mondani, hogy "stabil és nagy a jólét". Ez már nagyon régóta nem jön be, és ezzel az értelmesebbek (például Gyurcsány, akirõl még ellenfelei sem állítják, hogy ne látna az orrán túl) nyilván tisztában vannak az MSZP-ben is. A sportminiszter viszontválaszában aztán árnyalta mondandóját, ezzel együtt a probléma lényege változatlan. Az MSZP ha "eredményekkel" akar dicsekedni, minduntalan a ciklus eleji osztogatást emlegeti. Azt, ami mind politikailag, mind gazdaságilag tökéletesen elhibázott lépés volt: egyrészt ma már az érintettek sem emlékeznek rá (a szakszervezetek már 2003 januárjában újabb emelésért hisztiztek), másrészt a koalíció elvágta a további, mondjuk, ciklus végi közérzetjavító intézkedések lehetõségét. Ennek a panelnek tehát az égvilágon semmi politikai hozadéka sincs: ezt kellene végre felismerni valakinek.

Pontosabban: a szocialisták ragaszkodása a száz nap népboldogító emlékéhez egyvalakinek jön csak jól rövid távon, mégpedig legnagyobb politikai riválisuknak. Orbánék minduntalan az MSZP ígéreteit kérik számon a kormányon - a száz napot annak idején õk is megszavazták -, mi több, Medgyessy 2002-es vállalásainak a teljesítésében partnerek lesznek ezután is. E téren sincs tehát változás: a Fidesz kizárólag a nép javáért hajt, mindegy is nekik, hogyan hívják éppen a kormányfõt. Valaki észrevehetné már a Köztársaság téren: az ellenzék egyik fõ kampány-fogása az, hogy olyan ígérgetési versenybe hajszolják a szocialistákat, amelyben a kezdõ tét mindig az övé. Ebbõl eddig csak jól jöttek ki: ha a baloldal nem vette föl a kesztyût (mint Hornék), akkor azért, mert egyedüliként maradtak a porondon, azt a látszatot keltve, hogy õk legalább akarnak "valami nagyot". (Hétszázalékos növekedés, az egészségügyben dolgozók 400 százalékos béremelése - emlékszik még ezekre valaki?) Ha viszont a szocialisták ráígérnek a fideszes hazugságokra, mint 2002-ben, abból szükségképpen még nagyobb hazugságok jöhettek csak ki - ezeket aztán aggódó arccal és felháborodott hanghordozással lehet számon kérni.

Kérdés, Gyurcsánynak lesz-e ereje kilépni ebbõl. Többen állítják: hívei körében egyfajta csodavárás övezi felléptét. A saját mozgásterét szûkíti le végzetesen, ha azt a tévhitet kelti a benne egyelõre még hinni akarókban, hogy "dinamikusabb", "határozottabb" személyisége okán õ majd elõdjénél dinamikusabban és határozottabban valósítja meg a remélt, ám elmaradt száz napokat. A kormányfõjelöltnek - éppen az MSZP-n belüli kiszámíthatatlan viszonyok miatt - persze óvatosan kell fogalmazni egyelõre, lehetõleg úgy, hogy mindenki azt hallja ki mondataiból, amit akar. Hétfõn például nemcsak nagy jólétrõl beszélt, hanem - e kijelentés korrekciójában - a pénztárcához igazított kiadások szükségességérõl is. (És nem véletlen az sem, hogy miniszterelnöksége országgyûlési megerõsítéséig semmiféle személyi kombinációra nem hajlandó a nyilvánosság elõtt; minek halálos ellenségeket szerezni idõnek elõtte?) De a tiszta beszédet sokáig nem halogathatja, legfõképpen azért, mert az MSZP-nek más esélye nincs már.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.