Száll a sí

  • 2004. szeptember 9.

Publicisztika

Mérsékelt örömünkre máris médiasztár vált a lapunk által felfedezett Bácsfi Diánából, s immár a fõpolgármester, felkért történész szakértõk, a BRFK és a baloldali kereskedelmi rádió vállvetve rágódnak a jól megérdemelt feledésbõl feltámadt hungarista mozgalom ideológiai és szimbolikus finomságai felett.

Valóban, a hóhér keze között megboldogult nemzetvezetõ zagyvaságai (ahogy követõi fogalmaznak: filozófiája) a magyar eszmetörténet nehezen meghaladható (alulmúlható) extremitását alkotják, ha valaki kíváncsi lenne Szálasi meghökkentõ ideológiai és nyelvi innovációira, annak bízvást ajánlhatjuk a Hungarista naplót, vagy a Szálasi-per (a vádlott kommentárjaival kiegészített) jegyzõkönyvét - utóbbi a magyar igazságszolgáltatás történetének is páratlan dokumentuma. Tudjuk, az utóbbi tizenöt évben többen is próbálkoztak Szálasi eszméinek, a hungarista ideológiának a feltámasztásával. Szabó Albert például egész Leibstandartét gyûjtött legendás fogaskerekes zászlai alá, ám a mostani kísérlet kítûnik valamennyi elõdje közül a nyilas eszmék filológiai pontosságú rekonstrukciójával, aminek provokatív hatását nehezen lehet alábecsülni, elvégre a múlt század talán legbrutálisabb tömeggyilkosairól beszélünk. Az október 15-ére, a Terror Háza elé meghirdetett nyilas demonstráció tényleg túlmegy a pofátlanság határán, a Magyar Jövõ Csoport akciói akár durva politikai dadaizmusnak is tûnhetnének, ha nem tudnánk, mennyire virulens ma is a (csekély mértékben áramvonalasított) nemzetiszocialista ideológia a honi szélsõjobboldalon. Ehhez mérhetõ zavart is okozott a fejekben a zöld feltámadás - fõleg ami hatóságainkat illeti. A rendõrség meg az ügyészség például hetekig rá se bagózott a nyilas szimbolikát buzgón alkalmazó plakátokra - ehhez képest a legnagyobb komolysággal vizsgálódnak például a lapunkban mértékelésre használt piros csillagok ügyében. Ekkor jön polgármesterünk, és történész szakértõkkel vizsgáltatja be: vajon tényleg sikerült-e emlékezetbõl felskiccelnie neohungaristáinknak egy rendes nyilaskeresztet, vagy ezt is elcseszték. A várható válasz nyomán intézkedésre felkért rendõrség ezek után gondoskodik a plakátok eltávolításáról, majd egyeztetésre hívja be a nyilasok és az áldozatok emlékére demonstrálni kívánó Új Generáció képviselõit - ugyan, egyezzenek már meg, ami azért sajátos gondolkodásmódra vall. A helyi urban legend szerint a 40-es években az ávótól rettegõ megrögzött nyilasok még beérték egy sízõs kitûzõ alkalmazásával (megfejtés a címben), mai utódaik viszont pontosan érzékelik, hogy az utca immár régóta az üvöltve uszító szélsõjobbé, így hát elszemtelenednek. Lehet, hogy nem Bácsfi Diána honunk elsõ számú közellensége, s persze az is lehet, hogy például nem egy kereskedelmi rádiónak kéne gondoskodnia egy nyilas webszájt betiltásáról (ez egy kicsit azért snassz). Meglehet, az sem volna elég, ha a rendõrök szereznének érvényt a (bármily hülyén megfogalmazott) hatályos törvényeknek. A jó érzésû demokraták sem bújhatnak el örökké, ha úgy érzik, lassan betelt a pohár.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.