Mocsárcsinálás

  • 1997. február 20.

Publicisztika

Azok, akik kis országunkban káoszban utaznak, a múlt héten csettinthettek. A vezető fővárosi napilapban megszólal a sikerdíjas ügyvédnő, és a lap vidéki kiadásában arra céloz, hogy a Fidesz székházeladásában is ő közreműködött, vagy valaki más, akit ő ismer, és Simicska Lajos így meg Pest Megyei Iparkamara úgy, talán csőszkunyhó is volt, meg kő alá rejtett mikrofilm, hogy pontosan mi, azt nem tudjuk, mert a szerkesztőségünk sajnos Pesten van, és oda nem jár a vidéki kiadás. A rágalom, írta valahol egy jelentős ká-európai szerző, olyan, mint a tábortűz: ha elöl melegszel, a hátadat dermeszti a fagy, ha meg a hátadat melegíted, akkor elölről fázol. Ha védekezik a rágalmazott, akkor azért bűnös ("magyarázkodik a szemét"), ha meg nem reagál, akkor azért ("kussol, mert vaj van a füle mögött"). Ám a dolog mégsem ezért érdekes: az állítólagos ügyvédnő állítólagos interjúja után végképp relativizálódik minden: a parlamenti bizottság vezetője ugyanannak a bandának a tagja, csak eddig titkolta; majd pont ő fogja kideríteni az igazságot, naná. (Arról már nem is beszélve, hogy a rágalmat követően az értelmes tekintetű Homoki kisgazda - a Homoki Halálfejes Asztali Fehér névadója - némi joggal mondhatta azt, hogy Deutsch nem maradhat a bizottság elnöke, ha egyszer a pártja pert fontolgat a jogásznővel szemben.) Igazság nem lesz, hisz nem lehet, lesz ellenben valami, amit a választók féligazságokból, aljas hazugságokból és a saját rémképeikből a fejükben összeraknak, és ami sokkal rosszabb lesz még a valóságnál is.

Azt ugyanis soha senki nem fogja tudni velük elhitetni, hogy a Szokai-botrányból származó pénzeket nem a pártkasszáknak szánták. Akármit is állapít majd meg a parlamenti vizsgálóbizottság, a tisztelt közvélemény szemében az ügyben érintettek többé-kevésbé kivétel nélkül tolvajok lesznek, és lesznek politikus megbízóik is, és róluk is csupa rosszat fog mindenki tudni, többek között azt, hogy a vizsgálat során a lehető legkevésbé sem az igazság feltárására törekedtek.

Addig meg figyelmező szemünket Tóth Bélára vessük, mert parlamenti körökből az terjed, hogy székházügyileg hamarosan zsírján sütik le a testes egykori Fidesz-gazdászt.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.