Publicisztika

A belendülő választási kampány nagy ütközete a nyugdíjasok szívéért és lelkéért folytatott lesz. Pontosabban a hülye nyugdíjasok százezres, ha nem milliós tömegéért, mely fantomcsoportozat hasonló szereplője a választási okoskodásoknak, mint a "hatszázezer rejtőzködő kisgazda" volt, vagy a "liberális elveket valló 25 százalék, aki pártot keres magának". Hülye, finomabban fogalmazva elnehezült felfogású, belassult nyugdíjast bárki el tud képzelni, arról ismerszik meg, hogy a postás távozása után csak áll a konyhában, virágmintás slafrokban, tanácstalanul bogarássza a nyugdíjszelvényét ("hová tettem a szemüvegem?"), és nem érti, hogy mi mennyi rajta, és miért annyi. Ha felhívja a fiát vagy a vejét vagy a menyét, avval sincs kisegítve, "mama, ezer dolgom van, tessék már evvel békén hagyni". Kézenfekvő, hogy a sarokból ilyenkor előugrik egy jótét lélek, egy kis fideszes vagy emeszpés dzsinn, aki elmagyarázza a bácsinak. Még annyit érdemes tudni erről a nyugdíjasról, hogy nem csak gyagya kissé, de szavazáskor más nem érdekli, mint hogy mennyi lesz az annyi, minden másra, ha nehezen is, de szarik.

A szocialista párt tavaly év végén újabb pedagógusboldogító javaslattal állt elő, amit az Országgyűlés december 14-én el is fogadott. A közoktatási törvény szóban forgó módosítása - melyet Sólyom László nem írt alá, viszont az Alkotmánybíróságtól (AB) a felülvizsgálatát kérte - az iskolaigazgató-választást kívánná lényegében a tanárok kezébe adni. Ha a módosítás nem akad fenn az AB-n, a tanárok ezentúl komoly beleszólást kapnak abba, hogy ki legyen a saját főnökük. Igazgatói kinevezés ugyanis csak annak lenne adható, akit titkos szavazással a nevelőtestület tagjainak legalább 40 százaléka támogat.

Rabláncra fűzve vezették el a minap otthonából Sz.-né Sz. E.-t, a neves humánerőforrás-menedzsert, mert szertelen végkielégítésben részesítette önmagát, miközben még fizetést is húzott a vállalattól, pedig már nem dolgozott ott (vagy igen), és mert más igazgatókat úgyszintén részesített. De ezeket is elviszik a rendőrök nemsokára, és ezek csatlakozni fognak, ha a szó fizikai értelmében nem is, de lelkileg és jogilag mindenképp, ahhoz a pár igazgatóhoz, akik dettó gyanúba keveredtek, és már előzetesben várják, hogy lesújtson rájuk a büntető igazságszolgáltatás haragja. A sorban utoljára nyilván azt az igazgatót fogják elvinni, akinek az lett volna a dolga, hogy a lopást megakadályozza, de sajnos ő lopta a legtöbbet. A BKV Zrt. exvezetésének ez a szériája kiváló alkalmat teremt arra, hogy a nézők, úgy is mint mi mindnyájan, az erkölcsi nemesülés útjára lépjünk, és e moralitásjáték közönségeként a lopást fennhangon elítéljük, olyan hangsorokat adva ki eközben, mint hogy "hú, mik vannak", meg hogy "a pofátlanságnak nincs határa", vagy hogy "a jó k*va anyjukat".

Mély csend övezi a tényt, hogy az Alkotmánybíróság a múlt év végén 2010. december 31-i hatállyal megsemmisítette a jogalkotásról szóló 1987/XI. törvényt, közkeletű nevén a Jat.-ot. Pedig páratlan dolog történt: bebizonyosodott, hogy a III. köztársaság eddigi jogalkotását egy alkotmányellenes törvény szabályozta. A december 14-i keltezésű határozat nemcsak jogtörténeti szempontból jelentős, de lesújtó minősítést is ad az elmúlt húsz év mindenkori jogalkotóiról, azaz pártjainkról, képviselőinkről, kormányainkról is. És senki ne nyugtassa avval magát, hogy itt egy 1987-es törvényről van szó, és hogy az AB csak a kádárizmus egy máig velünk élő maradványát hajította ki - a parlamentnek ugyanis húsz éve volt rá, hogy alkotmányos módon szabályozza a jogalkotási rendet. De nem tette.

A bíróság példátlanul szigorú ítéletet hozott Farkas Péter olimpiai bajnok ügyében: jogerősen 7 év szabadságvesztés büntetésre ítélte jelentős mennyiségű marihuána megtermesztéséhez szükséges anyagi eszközök szolgáltatásáért. A büntetést fegyházban kell letöltenie.

Kedves Olvasóink, akik a hírlapárustól vásárolják a Magyar Narancsot! Mint az mostanra bizonyára feltűnt önöknek, idei első, vagyis ezen számunktól közkedvelt periodikánk ára magasabb lett, mint tavaly volt. Higgyék el, nem jókedvünkben emeltünk (30 forintot): a helyzet, ami van, minket is nyom.

Semmi sem az, aminek - józan belátásunk, a bevett fogalmakon alapuló tudásunk szerint - hisszük. Ez most a BKV buszsofőrjeinek hétfőn elkezdett sztrájknak látszó nem sztrájkjáról jutott eszünkbe. Az illetékes szakszervezetek sajátos jogértelmezése folytán a fővárosi tömegközlekedés reggel, munkába menet idején egyszerűen összerogyott. Tömegek fagyoskodtak a megállókban, és vártak hiába.

A közkeletűen romagyilkosságok néven emlegetett bűncselekmény-sorozatot a Magyar Nemzet már a kipattanása óta követi, napi rendszerességgel ad számot fordulatairól. Az orgánum élénksége tavaly augusztusban, amikor a rendőrség letartóztatott négy gyanúsítottat, csak fokozódott, s az új évre már tetőzni is látszik - a napokban egymást érik a fogva tartott gyanúsítottak megszólalásai a lap hasábjain. Az egyik lehetséges gyilkos interjút ad, a másik - mert az ügyészség nem engedélyezte a beszélgetést - nyilatkozatot juttat el ügyvédjével a szerkesztőségbe. Mi jöhet még? Bármi, a konok tényfeltáró munka nem ismer akadályokat.

"Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." (Jn 12,24)

Készüljünk a legrosszabbra. Még van egy kis időnk, jön a karácsony meg a szilveszter, de utána valószínűleg a rendszerváltás utáni legcudarabb választási kampány következik. A 2010-es kampány legalább olyan durva vagy még durvább lesz, mint amilyenek a korábbiak voltak, ráadásul még unalmas is. Négy éve ilyenkor már javában kampányoltak a pártok, az ország tele volt piros négyzetekkel és narancssárga körökkel, volt egy újonnan választott agilis szocialista miniszterelnök, és Orbán Viktornak is új frizurája volt. Nem mondom, hogy nagyon felemelő volt magyar választópolgárnak lenni, de az emberek többsége nem gondolta azt, hogy minden mindegy. Voltak ígéretek - hajaj, de még milyenek -, volt küzdelem, volt tétje a dolognak. Most nincs semmi ilyen. Nincs tét, mindenki a Fidesz fölényes győzelmével számol. Nincsenek és feltehetően nem is nagyon lesznek ígéretek, mindenki tudja, hogy az államkassza üres, és a Fidesz is csak veszíthet azzal, ha bármit mond - túl azon, hogy elszámoltatja a kormányon lévőket. Pedig ha jobban megnézzük, a 2010-es választás tétje akár nagyobb is lehet, mint amekkora a négy évvel ezelőttié volt. A 2006-os választás "csak" arról szólt, hogy ki alapíthat kormányt, a mostani viszont arról fog dönteni, milyen lesz a magyar demokrácia következő fejezete.

Vitatott írásomban (Csúnya matek, Magyar Narancs, 2009. november 26.) eljátszottam a gondolattal, hogy ugyanazokból a tényadatokból esetleg egészen más következtetést is le lehet vonni, mint amire a szerzők jutottak. Ebből vitapartnereim rögtön társadalmi felelőtlenségre, rasszizmusra következtettek. (A válaszokat lásd: Olvasói levelek, Magyar Narancs, december 3. és december 10., valamint: Kertesi Gábor: Az etnikai profilalkotásról, december 10.) Ha ennek vállalása kell ahhoz, hogy következetesen, előítéletektől (adott esetben: szélsőségesen antirasszista előítéletektől) mentesen gondolkodhassunk, hát vállalom, és ezekkel a címkékkel nem vitatkozom. Készségesen elismerem, hogy a hitvita műfajában vitapartnereim az erősebbek. Ami engem érdekel a dologból, az a tudományos tények különféle lehetséges interpretációi, az egymásnak esetleg ellentmondó, de egyaránt logikus értelmezések.

A cím ránk vonatkozik, színházi szakmai emberekre, talpasokra és főnökökre, kiszolgáltatottakra és kiszolgálókra, jobbosokra és balosokra - mert mind együtt húzzuk a rövidebbet már megint.

A Nemzeti Sporttanács (NST) még az idén nyilvánosságra hozza a sportfinanszírozási modelljét, amelyet egy év alatt alkotott meg, nagy munkával és kellően sokirányú érdekegyeztetéssel. Kezdettől világos volt, hogy a javaslat már a jövő évben hivatalba lépő új kormánynak szól. Ha viszont az köszöni, de nem kéri, akkor elmondhatjuk: túljutottunk a magyar sport körül a rendszerváltás óta zajló pótcselekvés-sorozat újabb állomásán.