A bank, amely március elején igazán közel állt a véghez, a hét végi közgyűléssel, mondják hozzáértők, lényegébentúljutott a válságon, a váci kofa jajszavának visszhangja elült, a, legalábbis bizonyos sejtetések szerint, politikai sandaságot sem nélkülöző pánikkeltési kísérlet visszaveretett, és Princz Gábor elnök-vezérigazgató - akiről a pánik napjaiban már-már nekrológok jelentek meg - ily szépen maradt, aki lesz. Ennek tulajdonképpen elsősorban örülni kellene, ha még emlékeznénk rá, hogy hogyan is kell az ilyesmit; egy bank, méghozzá egy igazi - tehát nem a korábbi botrányokból megszokott változat, mint például az Ybl Bank volt, amit hirtelen felindulásból alapít néhány tettestárs a végkielégítés reményében - nem arra való, hogy alulról jövő kezdeményezésekkel csak úgy le lehessen nullázni. Különben leshetjük a külföldi beruházókat: egy bank mégiscsak az illető ország gazdasági megbízhatóságának egyfajta fokmérője, egy bizonyos volumen után tehát, tetszik, nem tetszik, a miénk, és persze viszont.
Osztalék persze, tekintettel a történtekre, ez idén nem csurran-cseppen, a fődolog azonban a bizalom, amely helyreállt bank és pénzügyi kormányzat, továbbá bank és kisrészvényes, ergo pénzügyi kormányzat és kisrészvényes között. Az élet és a bank, amely igazán közel áll hozzánk, mennek tehát tovább, s mi meghatottan integetünk utánuk.
