Petõ Iván
S tumpf, Orbán személye körüli miniszter egy reggel felcsapta határidõnaplóját, s bejegyzésre bukkant: "Márc. 1-jén lejár!, Viktor beígérte: konfrontáció vége, egyensúlyteremtés évadja befejezve!" Mikor a miniszter érdeklõdött, mi a pillanatnyilag helyes álláspont az ügyben, illetékes helyen felvilágosították, hogy politológusként és a Fidesz (FMPP) minisztereként egyaránt tudnia illene: a magyar miniszterelnök ki- és bejelentéseit nem kell mindig úgy érteni. (És orientálása érdekében felhívták a figyelmét egyebek közt pártja programjára, valamint a Fideszt és különösen a sportminiszter anyukáját ´94 és ´98 között üldözõ titkosszolgálat leleplezésének tantörténetére.)
Azt a tanácsot kapta, ezúttal is kérdezze meg a polgárokat. Mire titkársága eljutott a telefonkönyv 2. kötetének 441. oldalán szereplõ Polgár Adrienntõl a 443. oldalon szereplõ Polgári Kézilõfegyver és Lõszervizsgáló Kft.-ig, kitûnt: releváns válasz ezúton sem nyerhetõ. Ilyen esetekre az amerikai politológia-tankönyvek azt javallják: mondj egy jól hangzó, kérdõ formában megfogalmazott, állító szentenciát, abból baj nem lehet, azt mindig lehet rugalmasan kezelni. A brainstormingból az jött ki: valahogy azt kellene egy nyilatkozatban elsütni, hogy "át tudunk-e térni a betartás demokráciájáról a kitartás demokráciájára". A kitartás kifejezést, nemkívánatos felhangja és a mondat kelleténél is homályosabb tartalma miatt végül is lecserélték az együttmûködés szóra. Február utolsó napján így nyilvánosságra kerülhetett Stumpf István szerteágazó tevékenységének eddigi legmaradandóbb mondata.
Az MSZP úgy tett, mintha komolyan venné a nyilatkozatot, és figyelemre méltónak nevezte. Jelezte: kész a párbeszédre, de ehhez a kormány - amelyrõl nem tudni, ott áll-e a kijelentés mögött - tettekkel is igazolja együttmûködési szándékát.
Az SZDSZ nem tett úgy, mintha õszintének gondolná Stumpfot, de a párbeszédet helyeselte, mondván ugyanakkor, hogy ennek intézményei ismertek, helyre kell állítani a parlament megszokott ülésrendjét, biztosítani kell a közszolgálati médiumok politikailag kiegyensúlyozott kuratóriumainak meg-, illetve visszaalakítását.
Az MSZP tehát elõzetes feltételeket fogalmazott meg, az SZDSZ viszont olyasmit mondott, amit a fideszes politikusok is szoktak, mióta kormányon vannak: egy konszolidált demokráciában a parlament és intézményei az ellenzék és kormánypártok közötti politikai párbeszéd színterei, és ezeket ma helyreállítani, mûködtetni kell.
Az SZDSZ frakcióvezetõje/elnöke nem ment el a nyilatkozatot követõ, Stumpf-féle "aktuálpolitikai" megbeszélésre (ellentétben Csurkával), és nem üzent, hogy menne, de nem jó csütörtök reggel fél 9-kor, csak pénteken egynegyed 10-kor (mint az MSZP, Kovács Lászlón keresztül).
Az SZDSZ-nek semmibe nem került nem elmenni, hisz nem hívták. Nem hívták, mondja Borókai kormányszóvivõ, mert elõzetes feltételeket támasztott. Nem könnyû elõzetes feltételeket szabni egy olyan találkozóval kapcsolatban - hívja segítségül a formállogikát Kuncze frakcióvezetõ -, amelyre nem hívják meg az embert. Csurka nemzeti-szocialista polgárral folytatott tárgyalása után Stumpf miniszter megismétli az indokot: Kunczét nem hívta, mert korábban feltételeket szabott.
Márpedig az SZDSZ nem szabott feltételeket: a mûfajt tartotta az adott körülmények közt komolytalannak. Elõzetes feltételeket az MSZP szabott, aztán elfelejtette, holott Kövér László kimentette a kormányt a kezdeményezésbõl. (Az FMPP-alelnök Kövérrõl van szó, aki nem összetévesztendõ a hasonnevû titkosszolgálati miniszterrel, már csak azért sem, mert elõbbi ott virított a magyar-magyar találkozón, viszont mit keresne ott éppen egy titkosszolga, hiszen még azt mondanák a szomszédok, hogy az ottani magyarok az itteniek ötödik hadoszlopa.) Kövér idõközben azt is tisztázta: Stumpf privatizál (nem úgy!), tudtak ugyan akciójáról a Fidesz meghatározó vezetõi, de vannak hangsúlybeli eltérések az ellenzékkel folytatandó párbeszéd szükségességének megítélésérõl. (Értsd: hangsúlytalanul egy mondat fideszmagyarul úgy hangzik: legyen valami párbeszédlátszat!, hangsúlyosan ugyanez: ne legyen!) Az bizonyos tehát, hogy az FMPP és a kormány nem áll e nagyszabású kezdeményezés mögött, de valószínûtlen az is, hogy Stumpf saját szakállára csinálna ilyesmit. Õ egyszerûen csak a rá osztott szerepet játssza.
A "párbeszéd" végül is bukolikus dekoráció lett a magyar politikán. Készült néhány szép közös kép Stumpfról és Csurkáról, ahol elõbbi kicsit feszeng saját szobájában, utóbbi otthonosabban kivillantja nadrágja és zoknija között lába fehérjét; a nemzeti-szocialista polgár újabb fórumon mondhatja, hogy az MNB elnökét ki kell rúgni, mert az õ fajtája a rákfene, de egyébként jól megvan a kormánnyal, a miniszter meg újra megvédheti Surányit, miközben felmutathatja: a MIÉP ellenzéki partnere a kormánynak. Aztán a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel is sikeredik egy randevú a kormány nevében, ahol már az is eredmény, amit eddig természetesnek tekintettek: leültek tárgyalni.
Az MSZP-nek újabb mézesmadzagot lök oda a kancelláriafõnök: a kormány nevében hívja, no nem konkrét témák (ahogy õ nevezi, szakpolitikai kérdések) megtárgyalására, hanem csak úgy, kvaterkára, de havonta. Mire az MSZP: oké, havonta, de konkrétumokról, és a miniszterelnök is legyen ott, ennek elõkészítésérõl tárgyaljunk.
A történet itt véget is érhetne, ha komolyan lehetne venni, hogy az SZDSZ kijöhet a büntibõl, ha majd nem lesznek feltételei, és vezetõi ezen az áron abban a megtiszteltetésben részesülhetnének, hogy magával Stumpffal beszélgethetnek.
De nem lehet.
Mint az MSZP esete is mutatja, az "elõzetes feltételek" körüli cécó csak ködevés. Nem ezért nem hívják az SZDSZ-t. A tényleges ok az FMPP stratégiája, amely arra épül: az SZDSZ-re nincs szükség a magyar politikában. Ha félretoljuk érzelmi motivációikat és paranoiájukat, racionális magyarázat is marad e törekvésre elég: az SZDSZ egyszerûen nem fér bele az FMPP jövõképébe.
Ahhoz, hogy a Fidesz ország-világ elõtt bizonyítsa képességét a párbeszédre, elég az MSZP. Ha kétharmados törvények ügyében akar alkut, ahhoz is. És persze jut szerep a MIÉP-nek is, bizonyos parlamenti szavazásoknál a biztos, az ORTT-ben a szimpla, a médiakuratóriumokban pedig a minõsített (jobboldali) többség érdekében.
Az FMPP hosszabb távú politikai céljai is azt diktálják: az SZDSZ-t ki kell iktatni. Az úgynevezett kétpólusú politikai rendszer értelme éppen az, hogy a jobboldalon egy olyan, a magyar hagyományokból ismerõs egységes párt jöjjön létre, amely abszolút többséget tud szerezni a következõ választás(ok)on. Erre akkor van esély, ha a kormányzással elégedetlen, FMPP-ben csalódott polgárok, egyebek közt a korábbi SZDSZ-szavazók többsége, csak az MSZP és a mai kormánypártok között választhatnak. Ekkor - spekulál az FMPP -, mivel a Fideszt tartják a kisebbik rossznak, inkább rá szavaznak majd. Az MSZP léte adottság, velük - okoskodik a mai kormány vezetõ ereje - együtt kell élni. Persze küzdeni kell ellenük, megalázni, gyalázni õket: de ettõl még lesznek. A MIÉP jól jöhet, nem csak ebben a ciklusban: csatornázza a jobboldali radikális szavazókat, begyûjti a Fideszt nem elfogadó, szocialistákhoz nem átpártoló kisgazdákat meg az egykori MDF jobbszélét, bizonyítja, hogy jobbról is határolt az FMPP; és kívülrõl még támogat is. A mainál jelentõsebb SZDSZ viszont csak zavart okozhat. Ha ugyanis megerõsödik az SZDSZ, a MIÉP-en és az MSZP-n kívül is lenne hova ábrándulni a mai kormányból a pártokhoz nem kötõdõ polgároknak (az összes választásra jogosultnak legalább a harmada). A mai kormánypártok és az MSZP között elhelyezkedõ SZDSZ 10 százalékos támogatás esetén már eldöntheti, melyik oldal alakít majd kormányt, és ha elindul felfelé, akkor könnyen 10 százalék fölé is kerülhet - véli, helyesen, a Fidesz. Ahhoz viszont, hogy az SZDSZ ne lehessen tényezõ, azzal járulhatunk hozzá, hogy nevét ki nem ejtjük, parlamenti megnyilatkozásaira nem reagálunk, vagy ha igen, legfeljebb Torgyánt uszítjuk rájuk, a tévében velük nem vitatkozunk, levegõhöz, komolyabb nyilvánossághoz nem engedjük õket, s persze a kötelezõ parlamenti gyakorlatokon kívül nem is tárgyalunk velük. Ez a hibernálás technikája.
Ebbõl persze nem az következik, hogy az SZDSZ-nek mindent abból az egyetlen szempontból kellene vizsgálnia, hogy mi teremt szereplési lehetõséget. Az FMPP nem hívja az SZDSZ-t a Stumpf-féle tárgyalásokra, de ha hívná, akkor is csak szigorú feltételek teljesítése esetén szabadna elmenni. A Fidesz nem tud és nem akar változtatni az elmúlt nyolc hónapban mutatott, de korábbról sem ismeretlen magatartásán. Meghatározó emberei számára a politikai praktikumon túlmenõ lelki kényszer az erõ felmutatása, a konfrontáció, miként annak is vannak pszichés okai, hogy a gyengeség jelének vélik az együttmûködés vagy a konszenzus demokráciáját. Olykor a magyar demokrácia alapvetõ szabályait sértik meg, más esetekben "pusztán" a többségi hatalomgyakorlás pimaszságáról, a polgárokra hivatkozók polgári ízlésének hiányáról, a demokratikus döntések pénz- és idõigényességére rájátszó populizmusról van szó.
Nincs helye politikai traccspartinak a MAHIR-hoz közelálló, a kuncsaftjai privatizációját APEH-riogatással elõmozdító, a nem láttam Clodót (ahogy e hasábokon jellemezték), a nem tudom, miért bántják Simicskát kormánnyal. Nem kell csak úgy tárgyalogni azokkal, akik infúzióval tartják életben a MIÉP parlamenti "frakcióját", hogy annak legyen joga tagot delegálni a médiakuratóriumokba, illetve hogy megakadályozhassa a tévékuratórium tényleges megalakulását. Nem legitimálható barátságos csevelyekkel az állami mindenhatóságra épülõ kultúrpolitika. Bármilyen jó filmek készülnének is a millenniumra elkülönített 800 millióból, azt már a Kádár-korszak nagyobb részében sem merték megtenni, hogy egy politikai államtitkár döntsön arról, ki csinálhat filmet. Tiszteletre méltó az Osiris Kiadó teljesítménye, de nem éppen polgári a megoldás, hogy pályázat nélkül jut a 150 kötetes, millenniumi állami támogatású könyvsorozat lehetõségéhez. Hogy a Nemzeti Színházról, a jog félresöprésére tartott kormánybiztosokról (az egyik a gyorsaság ürügyén nem akar pályázatot, a másik ideiglenesen összevonná az államot és egyházat), a "helyes" szemléletet képviselõ állami történetírói hivatal alapításáról szó se essék. Jó szándékú vaker nélkül, csak konkrét ügyekrõl érdemes beszélni avval a kormánnyal, amelyik elérte, hogy a jogtisztelõ ember az MLSZ-nek adjon bármiben is igazat. És nem szabad a betartást felváltó érdemi együttmûködésre számítani bárminemû tárgyalás következményeként azoktól, akik a politikában az aki nincs velünk, az ellenünk van elvén állnak (aki nem támogatja a kormányprogramot, nem szolgálja a magyarság érdekeit; aki nem támogatja a "maffiatörvényben" összelapátoltakat, az bûnözõpárti; aki nem fogadja el a drogfogyasztásért járó börtönbüntetés bevezetését, az drogbarát), akik a vidék-Budapest ellentétek erõsítésével operálnak.
Mindaddig, amíg a kormánypártok helyre nem állítják a parlament hetenkénti üléseit, az ellenzéket megilletõ parlamenti posztokra történõ szabad jelölés jogát (Eörsi- és Burány-ügy), a közszolgálati médiumok kuratóriumában a felrúgott szabályokat, addig konkrét témájú hatpárti egyeztetéseken sem érdemes részt venni. Így a médiatörvény módosításáról folyó, e héten kezdõdõ tárgyalásokba sem lehet bekapcsolódni, már csak azért sem, mert minek módosításokkal bíbelõdni, amíg a hatályos törvényt is megsértik.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy minden, a parlamenti házszabályban rögzített érintkezési formán túlmenõ tárgyalási lehetõséget be kell rekeszteni. És azt sem, hogy a politikai kapcsolatok valamelyes normalizálását - ha lenne az FMPP-ben õszinte hajlam rá - függõvé kellene tenni a liberális demokrácia normáinak kormány általi betartásától, az SZDSZ-nek nem tetszõ viselkedés általános megváltoztatásától. Más az SZDSZ és az FMPP felfogása a demokráciáról. Az SZDSZ a demokrácián liberális, más szóval polgári demokráciát ért, olyan politikai rendszert, amit nemcsak szabad és tiszta választások, a jogállami normák formális figyelembevétele jellemeznek, hanem ezeken túlmenõen a szokások betartása is. A kormány olykor szándékosan sért jogot, de többnyire tartja magát a polgári demokrácia törvényekben is biztosított olyan jellemzõihez, mint a hatalmi ágak szétválasztása, a gyülekezési, vélemény- és vallásszabadság, a tulajdonhoz való jog. Nem szereti viszont a politikai többség és a kisebbség együttélésének polgári demokráciákban honos illemeit, a - Liberális Internacionálé 1997-es oxfordi manifesztumában külön is kiemelt - kormánybefolyástól mentes szabad médiát és a kormány parlamenti ellenõrzését, a politika és a gazdaság szétválasztását, az ideológia- és ízléssemleges államot. Az FMPP a polgári demokrácia - az elmúlt tíz évben Magyarországon is többé-kevésbé mûködõ - szabályaitól következetesen és tudatosan távolodik el. Evvel a kormánnyal vannak együtt intézendõ ügyek, de összejárni vele nem kell.
A szerzõ az SZDSZ országgyûlési képviselõje.
