Tamás Ervin

Precedens

Mihez kezd Orbán Viktor a maga alkotta szörnyeteggel?
szerző
Tamás Ervin
publikálva
2018/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Igen, folytatni fogják. Valószínűleg nagyobb lendülettel, keményebben. Továbbra is célkeresztben lesznek a civil szervezetek, a média és az igazságszolgáltatás, az önkormányzatok karcsúsításával, hatásköri szűkítésével egyetemben. A belengetett elégtétel is sokféle lehet, intézményes és személyes, a módja, az érintettek köre homályos, de a fenyegetettség még nyomasztóbbá válik.

Az elnök úrnak azonban 2018 tavasza egy másfajta tanulsággal is szolgál. Azt a korrupcióözönt, amelyet a Simicska utáni klientúra-építés előhívott, eufemisztikusan fogalmazva, fazoníroznia kell. Az egykapus hálózatépítésnek voltak előnyei. Simicska Lajos rendszer­építő-fegyelmező erényei máshová helyezték a források megszerzésének fókuszát, a függési láncolat kulcsfigurájaként eltakart minden más célpontot, s magát Orbán Viktort is tehermentesítette. Távoztával ez megszűnt. Még a hitoktatói buzgalmú szóvivők, propagandisták sem voltak képesek széles körben elhitetni, hogy a vagyonosodás nemzeti és nem rokoni, haveri méretű. Valóságos gátszakadás jellemzi a 2014 utáni kormányzati korrupciót. A szocialisták korábbi, „aki kapja, marja” típusú, teljességgel szabályozatlan szerzési útjai ellepték a Fidesz-hátország térképeit is – jogi-törvényi felhatalmazással kinyitva nagy- és kiskapukat, ösvények helyett sztrádákat építve a köz- és uniós pénzeknek. Tévedett, aki azt hitte, hogy a decentralizált hozzáférés csak a felkent, kinevezett mágusok számára biztosít majd villámgyors meggazdagodást, akik majd az utasításoknak megfelelően intézik a befektetéseket, terjeszkednek akár politikai, akár hobbimezők felé (média, futball), s precízen intézik a forrásmegosztást a párt és egyes preferált személyek, cégek között. Ám a birodalomépítők különlegesen sebes növekedése nem mehetett volna végbe komoly alvállalkozói csoportok, népes asszisztencia bevonása nélkül. A különböző normákat követő és különböző ambíciójú üzletemberek ugyan egykettőre kitapinthatták működésük határait, de sokan közülük magát a határtalanságot ismerték fel.

 

Levetett páncéllal

A hatalmi gúla tetején jó ideig csak annyi látszott, hogy az ország mohó birtokbavétele megy Simicska nélkül is, a klientúra egyre népesebb és engedelmesebb, a leleplezések nem érnek érzékeny testrészeket, a kormányzat által forgalomba helyezett témák foglalkoztatják inkább a közvéleményt. A médiumok gyarmatosítása is megnyugtathatta az elitet, hogy kézben tartja a nyilvánosság gyeplőjét, a körbekerített ellenzéki sajtó hatása csekély és lokalizálható. Elképzelhető, hogy Orbán Viktor szintén abban a hitben élt, hogy ezt a parádét is ő vezényli, kellő helyen és kellő pillanatban képes leverni a karókat, így nem szabadulhat el az a korrupciós lavina, amelyet már sem átlátni, sem mederben tartani nem képes, mert a kivételezett körök mögött, alatt gombamód szaporodnak már a kisebb sugarú körök.

A migráció felkeltette turbóveszélyérzet, a fenyegetettség eszkalációja hátrébb szoríthatta ezt a szutykos lápvilágot. Mellé persze kellettek Erzsébet-utalványok, út­átadások, pótlékok és könnyítések – de azok, akárcsak a javuló gazdasági mutatók nem bújtathatták volna el a pórusokba behatoló félfeudális viszonyokat. Az elit – még az ellenzéké is – megdöbbent, hogy félreismerte az országos helyzetet, a megnyerni kívánt alanyokat, amikor szembesült Hódmezővásárhellyel. A rezsim vezérlőtermében azonban nem módosítottak a kampány fő tézisén: csak ez a hatalom védhet meg a bevándorlóktól, mindenki más elárult titeket, szolgája az ENSZ-nek, az uniónak, Sorosnak. Mostanra kiderült, nincs az a hazugság, „túltolás”, amely ne volna hatásos. Bár ehhez kellett a komplett ellenzék is, mely, mint már annyiszor, ebben az ügyben is zavart, széttartó és meddő volt. Teljesen mindegy, hogy a naponta napvilágra került ügyek egyedül Simicska Lajos íróasztalában lapultak-e, vagy másokkal osztozott a „feldobásukban”. Abszurd, ahogyan a bennfentesek a régi partnertől várták az atombombát, amely végül inkább csillagszóróként működött, és még Kósa Lajost sem tudta kibillenteni helyé­ről. Az ex-moszadosok maszekja a civilek lépre csalására, a kopaszok kitárulkozásai, az offshore számlák, az uniós pénzen felhúzott vadászlakok, a pislákoló közvilágítás, a helikopteren utazó rénszarvas egytől egyig lepattantak a „Magyarország a magyaroké marad” kitinpáncéljáról.

 

Berkeken belüli félelem

Az elnök úr figyelmét azonban nem kerülheti el, hogy valahonnan, valahogyan, valakik kinyomtak sztorikat, papírokat, videó- és hangfelvételeket. Viszont nagyot hibázik, ha most, a totális győzelem után minden erejével a kiszivárogtatók után ered, a különböző fajsúlyú bosszúkra összpontosít, s nem néz szembe azzal, hogy a rendszer eresztékei lazultak, s amint bárhol továbbhasad, feltartóztathatatlanná válhat e bomlás – semmibe véve akár a választások eredményét is.

Természetesen szó se essék konszolidációról, különbékéről, ettől az illúziótól évről évre messzebb kerültem. Nem szűnnek meg, hanem erősödni fognak az irányzott támadások, nem fog változni sem a tartalom, sem a hangnem, még kíméletlenebb lesz a harcmodor. De most, a kampány végére túl sok jött össze abból, amiből tényleg túl sok van. Ritkítani kell. Fájdalmasan. Ha Simicska Lajost sikerült is különösebb politikai kár nélkül olyan szitkokkal elárasztani, amelyeknek nemrégiben még hasznát élvezte – előfordulhat ez nálánál jóval könnyebb fajsúlyú személyiségekkel is. Valakit (valakiket) arrébb kell tessékelni a kormányzat ismét nekirugaszkodó léggömbjéből, vagy az (azok) a magasból fog (fognak) alázuhanni. Hisz már a nimbusznak ártanak, márpedig az a legfőbb kincs. A bizalmasoknak persze nem kell félniük, de kétséges, hogy momentán ki is a bizalmas – a régi, oszlopos emberek, vagy az ide-oda helyezgetett mamelukok, akik pont azért szedték meg magukat, mert érezték, hogy fogytán a bizalmi tőke? Mivel járhat a berkeken belüli félelem, amely eddig sem lehetett ismeretlen, de a harci kedv folyamatos szítása talán takarékra tette? A körkörös riadalom bomlaszt-e vagy összeforraszt? Orbán Viktornak a közeljövőben sok ilyen és ehhez hasonló kérdésre kell választ adnia – és precedens, példastatuálás nélkül egyikre sem adhat. Súlyos döntés előtt áll: mit „engedhet el” és hogyan? És hiába a mai vastaps – a leleplezésnek soha nincs pátosza.

szerző
Tamás Ervin
publikálva
2018/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk