Publicisztika

Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt fogalmazódott meg Pekingben az az önmegnyugtató elvárás, hogy a társadalom sajátos utat válasszon a globális erőtérben: legyen kevésbé individualista, mint a Nyugat, és kevésbé kollektivista, mint a Kelet - Oroszországot is beleértve. Volt ebben már némi megbékélési szándék a nyugatos tendenciákkal, de még a kommunista párt erőltetett központosító irányzatának szellemét idézte. Ám mindezt a történelem felülírta azóta: ma már nem születnek világrengető ideológiák, de országos fogadkozások sem. A társadalom megőrizte ugyan a kollektivizmus bizonyos jegyeit, de rég maga mögött hagyta a fenntartásait azzal az életformával szemben, amely szabad teret enged a vállalkozásoknak és kezdeményezéseknek.

A tanítás Magyarországon sosem tartozott a busásan fizetett értelmiségi munkák közé. Ám az elmúlt húsz évben oly mértékben romlott a tanárok és különösen a pályakezdő tanárok helyzete, hogy ezt a pályát már csak azok választják, akiknek nem sikerült máshol továbbtanulniuk, majd a végzés után máshol elhelyezkedniük (különösen, hogy a felsőoktatási expanzió nyomán kibővült a továbbtanulási lehetőségek köre).

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormánytisztviselők jogállásáról szóló, tavaly májusban elfogadott törvény ama rendelkezését, amely lehetővé tette az indoklás nélküli, azonnali elbocsátásukat. A törvény 8. § (1) bekezdés b) pontja az AB múlt heti határozata szerint egy rakás jogot sért, mégpedig olyanokat, melyekre okkal gondolunk mint köztársaságunk sarokköveire. Ilyen sértett a jogállamiság elve (mert az indoklás nélküli kirúgás veszélye akár a jogsértő utasítások végrehajtására is rábírhatja a kormánytisztviselőt, s ez veszélyezteti a közigazgatás törvény alá rendeltségének az elvét). Ilyen sértett a tisztességes jogorvoslathoz való jog is (mert ha nem kell indoklás, nincs mit perelni sem, ha a kirúgott munkavállaló netán sérelmezné az elbocsátását); a közhivatal vállalásához való jog; sőt, még az emberi méltósághoz való jog is (mert a jogszabály "az állami feladatmegoldás eszközeként", s nem bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal bíró emberi lényként tekintett a munkavállalóra). Ennyiben tehát a jogalkotónak címzett súlyos kritikaként is felfoghatjuk a határozatot - az indoklási szakasz a laikusoknak is szemet szúróan, iskolásan evidens. Pedig a jogszabályt feltehetően jogvégzett, nadrágos emberek írták, és nekik is tudniuk kellett, hogy amit művelnek, alkotmányellenes. Ez esetben a cinizmus vezette tollukat, netán a forradalmi hevület (és ez a kettő csak annyira elválasztható egymástól, mint a papírlap két oldala). Ha meg nem tudták, úgy alkalmatlan, sötét tuskók, akiket azonnal ki kéne rúgni, és még az indokláson sem kellene sokat gondolkodni.

"Ellenzékben, persze, megtehetnénk, hogy nem foglalkozunk a realitásokkal, és csak verjük az asztalt még több pénzért, és ha a kormány nem tudja az igényeket kielégíteni - persze, hogyan is tudná? -, akkor azonnal nemzethalált kiáltunk, és a kormány fejét követeljük. Bizony, így mentek nálunk ezek a dolgok az elmúlt húsz évben, igen, ezt tette velünk is a mai kormánypárt a megelőző nyolc évben" - mondta Gyurcsány Ferenc a Corinthia Grand Hotel Royal szállodában, a múlt héten.

"De ha nem is mondott semmit a miniszterelnök - a régi paradigma szerint, az azt jelentené, mintha semmit sem mondott volna?" - A Századvég Alapítvány legújabb elemzésének harmadik mondata ez, de már itt leizzadtunk. Főleg, hogy ekkor már másodszor kerül elő a "régi paradigma" (sőt: "paradigmák"!), aminek, mint kisvártatva kiderül, mindannyian foglyai azok (mi is), akik Orbán Viktor évértékelőjéből és parlamenti beszédéből a "konkétumokat" hiányolták. Annyit azért megjegyeznénk, hogy "konkrétumok" alatt mindenki a reformintézkedések többször megígért, ám mindannyiszor elhalasztott bejelentését értette. Hiszen Orbán egyre laposabb megszólalásaiból kiderült, hogy halvány elképzelése sincs arról, merre tovább a mások pénzének hatalmi kényszerrel kieszközölt elvétele után. Vagy ha van, akkor azzal kellene indítania, hogy 2002 utáni politikáját - ha nagyon engedékenyek vagyunk, akkor a 2008-as "szociális népszavazás" kampányával kezdett politikáját - megtagadja. Beleértve legújabb büszkeségét, az adótörvény módosítását is, ami kártékonyságában az MSZP legendás 2006-os áfacsökkentési akciójával vetekszik.

Ha a két kormánypárt mindenképpen a választási rendszer piszkálásával akarja a közfigyelmet elterelni a gazdaság dolgában tanúsított teljes tanácstalanságáról, a szülői extra szavazatnál izgalmasabb kérdéseket is találhattak volna. A levegőben lóg a választókerületek kialakításának kérdése, várat magára a gondnokság alatt élők meg a magyarországi lakhellyel nem rendelkezők (kettős állampolgárok) választójogának részletes szabályozása - ám Szájer József, a Fidesz EP-képviselője és a készülő Orbán-alkotmány legújabb szövegfelelőse mégis a gyermekes szülők választójogát sokszorozná meg. Javaslata szerint a 18 év alatti gyerekek után a családok felnőtt tagjai pluszszavazatot kapnának.

Izraelben néhány éve egy dokumentumfilmben feltették azt az abszurdnak tűnő kérdést, vajon mi történne a zsidó állammal, ha Amerika egyszer csak cserben hagyná - vagy mert egy új elnök egészen másként gondolkodna, mint elődei, vagy mert ismét győzne az izolacionizmus, és az amerikaiakat többé nem érdekelné a Közel-Kelet. A megkérdezett hírességek tanácstalanul hüledeztek, ám abban egyetértettek, hogy akkor bizony nehéz idők következnek errefelé. Fleischer Ferenc A szerző jogász, PhD-hallgató Izraelben.

"Lehet új alkotmányt létrehozni (...), tartalmilag azonban a jelenleginél európaibbat, a hazai szabadság fokának megfelelőbbet nem lehet alkotni" - mondta Sólyom László előző államfő az Egy elnökség lenyomata című kötetének bemutatóján tavaly novemberben, az Index tudósítása szerint. Arról nem szól a beszámoló, hogy Sólyom mit értett pontosan a kissé homályos jelentésű "szabadság foka" kifejezés alatt, de biztosra vehető, hogy nem a fogalom matematikai statisztikai jelentésére gondolt. Hanem valami olyasmire,

Egy debreceni ügyvéd irodája a Debreceni Televízió Kft. képviseletében követel helyreigazítást a stop.hu-tól, mondván, nem helytálló azon megállapításuk, miszerint a mondott tévé olyan beszámolót közölt egy helyi műkorcsolyaversenyről, melyben csak a polgármester, Kósa Lajos lánya és trénere szólal meg, majd miután az ügy átfordult kínosba, gyorsan felturbózták ugyanazt a tudósítást egy másik megszólaló gyerekversenyzővel.

A nyugati vitorlákat dagasztó keleti szélből az elmúlt pár hónap szívós gazdasági és diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően eddig arra futotta, hogy az oroszok a minap Fellegi Tamás fejlesztési miniszter értésére adták: 2014-ig nem óhajtanak a 2015 nyarán lejáró hosszú távú gázszállítási szerződés újrakötéséről tárgyalni. Legalábbis a magyar kormánnyal nem - hogy kivel fognak talán, arról mindjárt. Tisztázzuk: nem az oroszok szeretnének tőlünk gázt vásárolni, hanem mi őtőlük, és nem az orosz népesség energiafogyasztása függ 45 százalékban a magyar gáztól. Hanem fordítva, a magyar energiafelhasználás 45 százaléka gázalapú, és ennek a gáznak a 80 százaléka Oroszországból, a Gazpromtól érkezik. Ha tehát egy percig ég otthon az olvasólámpa, akkor abból 21,6 másodpercig orosz gázból ég, és ha rotyog az ebéd, alatta a gázrezsó egy percből 48 másodpercig orosz gázon melegít! Orosz gáz nélkül nemcsak nyersen ennénk a marhapörköltet, de napnyugta után a Magyar Nemzet Orbán Viktor jótéteményein zokogó cikkeinek még a kétharmadát sem bírnánk elolvasni! Ez pedig megengedhetetlen.

Hétfői "országértékelő" beszédében Orbán, mit ad isten, megint csak nem az "igazi" gazdaságpolitikáját ismertette. (Az évek óta várt Nagy Bejelentés új időpontja és helyszíne: február 14., Országház.) E semmitmondó, kínosan szellemeskedő szózuhatagnál ugyanakkor fontosabb fejlemény Selmeczi Gabriella "nyugdíjvédelmi biztos" minap kilátásba helyezett törvénymódosító javaslata, ami lényegében korlátlan felruházást adna a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) arra, hogy a magán-nyugdíjpénztári gazdálkodás visszamenőleges ellenőrzésével magánszemélyek és pénzügyi szolgáltató magáncégek bármely adatához hozzájusson. Ezt jól kontrázza Orbán múlt heti ingerült megjegyzése, miszerint a nyugdíjrendszerről ő többet nem vitatkozik, mert ez a vita egyszer s mindenkorra eldőlt.

A jobboldali spicli-, vamzer- és smasszersajtó immár hónapok óta terjeszt mindenféle sötét rágalmakat a magyarországi filozófusokról, persze főleg azokról, akiket politikai ellenfeleknek vél; de mivel a célba vett gondolkodók egy része se nem liberális, se nem baloldali - vagy alig lehet róla tudni, miféle -, világos, hogy a kissé megbuggyant völkisch propagandistáknak a filozófia mint olyan ellenszenves. Arról nem is szólva, hogy mindenki számára kiderült: a vádak tarthatatlan szamárságok. Nem meglepő, hogy az állam költ a kultúrára és a tudományra; ami történt, a szokásos állami mecenatúra, semmi egyéb. (A korábbi kifogások az MTA Filozófiai Kutatóintézetének néhány munkatársával szemben úgyszintén mondvacsináltak és ostobák voltak.) Itt a paranoid/denunciáns médiák (beleértem a blogoszférát és a közösségi portálokat is) láthatólag a filozófiára (nem az ókortudományra, nem a régészetre) gerjedtek. (B. Gy. kormánybiztosról, a telek- és a metafizikai spekuláció hivatalos üldözőjéről illemtani és népegészségügyi okokból nem értekezhetem.)

Kormánykörökben evidenciának számít, hogy a szigorú büntetőpolitika és a drogfogyasztási trendek alakulása között oksági kapcsolat áll fent - ha enyhítünk a szabályozáson, akkor nő a drogfogyasztás és a vele járó problémák, ha szigorítunk, akkor a fogyasztás csökken. A kormány ily módon elődje helytelen, "liberális" drogpolitikájának tudja be a kábítószerek kínálatának és keresletének bővülését - és ezzel indokolja a büntetőjogi szabályozás szigorításának tervét is.