Hétfői "országértékelő" beszédében Orbán, mit ad isten, megint csak nem az "igazi" gazdaságpolitikáját ismertette. (Az évek óta várt Nagy Bejelentés új időpontja és helyszíne: február 14., Országház.) E semmitmondó, kínosan szellemeskedő szózuhatagnál ugyanakkor fontosabb fejlemény Selmeczi Gabriella "nyugdíjvédelmi biztos" minap kilátásba helyezett törvénymódosító javaslata, ami lényegében korlátlan felruházást adna a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) arra, hogy a magán-nyugdíjpénztári gazdálkodás visszamenőleges ellenőrzésével magánszemélyek és pénzügyi szolgáltató magáncégek bármely adatához hozzájusson. Ezt jól kontrázza Orbán múlt heti ingerült megjegyzése, miszerint a nyugdíjrendszerről ő többet nem vitatkozik, mert ez a vita egyszer s mindenkorra eldőlt.
Csakhogy ez a vita még egyáltalán nem dőlt el: ezért is kapta el az ideg Orbán Viktort (és módosítana Selmeczi). A magán-nyugdíjpénztári rendszer a kormány várakozásai ellenére nem omlott össze; az ott maradt csaknem százezer tag - az első hevenyészett szektoriális becslések szerint - úgy 350-400 milliárdnyi vagyont tartott bent. Hiába volt az összkormányzati hazugságözön és agymosás (a pénztárak eltőzsdézik a pénzt!), hiába a zsarolás (ha nem térsz vissza az állami nyugdíjhoz, a további befizetéseidből nem kapsz vissza semmit az államtól!), hiába hirdették "szabad választásként" a kényszerítést - az emberek számolni és mérlegelni kezdtek. És miközben számos pénztártag döntését a dac is motiválta, a komolyabb összegeket megtakarító - tehát magas keresetű - tagok számára a józan megfontolás is egyértelműen a második pillér mellett szólt. Akinek a magánnyugdíj-pénztárba utalandó pár százaléknyi járuléka magasabb nyugdíjat ígér, mint amekkorát az állam valaha adhat, az maradt. (És ők alighanem higgadtan végiggondolták azt is, hogy Orbán csupán blöfföl, mivel az állami befizetésekért muszáj lesz az államnak nyugdíjat szolgáltatni - ellenkező esetben Magyarország aligha maradhat az unió tagja.)
A kormány számára ily módon elérhetetlen maradt vagyontömeg pokolian hiányzik az Orbán-Matolcsy-féle fantazmagóriák fenntartásához. Ezért van, hogy Orbán azonnal kijelölte a maradék pénztártagok új státusát a fideszmagyar univerzumban ("a gazdagok"), és egyúttal el is indította a hecckampányt ellenük. A Selmeczi-féle módosítás e dühreakció újabb, ezúttal intézményesült formája. (A közpénzköltés ellenőrzésére létrehozott Kehinek amúgy semmi köze nem lehetne magánszerződések alapján létrejött pénzügyekhez; a hivatal olyan ügyleteket vizsgálhat, mint amilyen például hajdanán az állami vagyonból kiutalt Fidesz-székház rapid értékesítéséből befolyt pénz szétterítése volt. A pénzügyi szolgáltatást nyújtó magáncégek felügyeletét a PSZÁF látja el - amelynek egyébként minden olyan adat megvan, amikben most a kormány is kutatna egy kicsit.)
A hatalmi pozícióból való fenyegetés, és ezzel párhuzamosan a megfenyegetettek célponttá kijelölése az orbáni politika lényege. Rendben, nem engedelmeskedtél, maradtál a pénztárakban - de ne hidd, hogy ott nem találunk meg, és ha akarjuk, nem vehetjük el a pénzed. Ugyanez a mechanizmus működött a "balliberális" filozófusok ügyében, ugyanez a legtöbb "elszámoltatási" ügyben, mint ahogyan ez működik a Fideszben és a "polgári" oldalon két évtizede a "belső ellenség" megleckéztetésekor is.
Orbán úgy akar újjáépíteni, hogy a mástól elvehető pénzekből beindítja a növekedést, ami aztán mindenre gyógyír lesz. Ám ahogyan mind nyilvánvalóbb lesz e politika képtelensége, úgy nő a kipécézett, megfenyegetett társadalmi csoportok száma. A gazdaságot talpra állító csodaszerről hétfőn sem tudtunk meg semmit - azzal viszont segített a beszéd tisztába jönnünk, hogy a filozófusokon, a "gazdag" pénztártagokon, a "balliberálisokon" (minek szemérmeskedni: a "zsidókon") kívül a szegények, a tyúktolvajok (minek szemérmeskedni: a "cigányok") az okai nemcsak annak, ahol most tartunk, de annak is, ahol tartani fogunk akkor, ha a nemzetellenes erők és a külföld (az "idegenek") összjátéka miatt az orbáni újjáépítés netán kudarcba fullad. Az ilyesfajta egyszerű világkép persze mindig eladható - csak éppen az ilyesfajta politika vége soha nem lehet más, mint katasztrófa. Amit mindannyian meg fogunk szenvedni.
