Ha a két kormánypárt mindenképpen a választási rendszer piszkálásával akarja a közfigyelmet elterelni a gazdaság dolgában tanúsított teljes tanácstalanságáról, a szülői extra szavazatnál izgalmasabb kérdéseket is találhattak volna. A levegőben lóg a választókerületek kialakításának kérdése, várat magára a gondnokság alatt élők meg a magyarországi lakhellyel nem rendelkezők (kettős állampolgárok) választójogának részletes szabályozása - ám Szájer József, a Fidesz EP-képviselője és a készülő Orbán-alkotmány legújabb szövegfelelőse mégis a gyermekes szülők választójogát sokszorozná meg. Javaslata szerint a 18 év alatti gyerekek után a családok felnőtt tagjai pluszszavazatot kapnának.
Az ötletet - a Nagycsaládosok Országos Egyesületének egyik régi vesszőparipáját - Révész Máriusz még 2007-ben, a Népszabadságban karolta fel, bár akkor, trükkösen, a gyerekek szavazati jogát hangsúlyozta. És jogszabálytervezetet ugyan még nem nyújtottak be e tárgyban, így csak a sajtóinformációkra hagyatkozhatunk, és a mondás maga is homályos, az már első ránézésre is látszik, hogy a terv nagy sebességgel megy szembe a modern demokráciák nem egy alapelvével.
Egy ember, egy szavazat
A demokrácia egyik alapvető, csorbíthatatlan tartalmi jellemzője az alkotmányban szavatolt általános és egyenlő választójog. Az általánosság értelmében és a népszuverenitás elve alapján az állampolgárok lehető legszélesebb körének biztosítani kell a legfontosabb politikai alapjog gyakorlását. A politikai döntéshozatalból korlátozásokkal, vagyis - vagyoni, műveltségi, nemi alapon meghatározott stb. - cenzusokkal senkit nem lehet kizárni. Nem lehet kizárni a családosokat és az egyedül élőket, nem lehet kizárni a nőket, nem lehet kizárni a csak nyolc vagy hat, vagy négy osztályt végzetteket, és azokat sem, akik életükben egy fillér adót sem fizettek. Ez az általánosság nem teljes körű, ám a nemzetközi normák és a szokásjog alapján a választójogot korlátozni csak a lehető legszükségesebb és legszűkebb körben lehet. A modern demokráciákban ennek megfelelően a legszélesebb körben egyetlen korlátozás maradt fenn: az életkori cenzus, amely a választójogosultságot a nagykorúsághoz köti. Ennek racionális magyarázata az, hogy a nagykorúság egyben a cselekvőképességet is jelenti: azt a polgári törvénykönyv által definiált jogi státuszt, amit elérve az állampolgár saját magára kötelezettségeket vállalhat, azaz képes megfontolás alapján, saját életéről önállóan döntést hozni. Magyarországon emellett létezik még a mentális és az erkölcsi cenzus. Az előbbi azokat sújtja, akik gondnokság alatt állnak (vagyis elveszítik cselekvőképes státuszukat), az utóbbi azokra a letöltendő szabadságvesztésre ítélt személyekre vonatkozik, akiket mellékbüntetésként eltiltanak a közügyek gyakorlásától is, mert cselekedetükkel méltatlanná váltak a részvételre a társadalom életét meghatározó alapvető döntésekben. (Éppenséggel e cenzusok is vitathatók - a mentális cenzus tarthatatlanságáról lásd korábbi cikkünket: Túl a peremen, Magyar Narancs, 2009. szeptember 24.)
Az állampolgárok jog előtti egyenlőségének elve és annak sérthetetlensége aligha szorul magyarázatra. Ez nyilvánul meg az Európa Tanács Velencei Bizottsága által közös európai választójogi örökségként definiált egyenlő választójogban is - abban a követelményben, hogy minden választásra jogosult állampolgárnak ugyanannyi szavazata kell, hogy legyen. Az egy választót megillető azonos menynyiségű szavazat, az egy ember, egy szavazat elve darabszámra teljes egészében érvényesítendő előírás - még akkor is, ha az egyes szavazatok egy-egy választás során sokszor eltérő súllyal esnek a latba. Például a választókerületek aránytalansága okán - a 60 ezer fős választókerületben a szavazatom többet fog érni, mint a 65 ezer lakosúban. Előfordulhat az is, hogy egyes nemzetiségek vagy történelmileg kialakult területi egységek lakosságarányukhoz képest nagyobb súllyal bírnak a választásokon. Ám ugyancsak a nemzetközi egyezmények és nem mellesleg az Alkotmánybíróság határozatai alapján törekedni kell arra, hogy ez az aránytalanság a lehető legkisebb, maximum 10-15 százalék legyen.
A gyermekek után járó extra szavazat mind az általánosság, mind az egyenlőség alapelvét súlyosan sérti. Megszűnik a szavazategyenlőség, ha az állampolgárok egy része több szavazattal rendelkezik. Ráadásul a választójog egyenlőségének követelménye egyben a hátrányos megkülönböztetés tilalmát is jelenti: márpedig a kormánypárti ötlet súlyosan diszkriminálja a gyermektelen állampolgárokat. (Ahogyan az Emberi Jogok Európai Bíróságának az ítélete szerint a mentális cenzus hazai alkalmazása is súlyosan diszkriminálja a gondnokság alatt élőket.) De csorbul az általánosság is, hiszen ezzel a megoldással a gyermekteleneket szavazatoktól fosztja meg a jogalkotó, egy új, családi cenzust vezetve be, ami aligha különbözik attól, mintha a vagyonnagysághoz vagy az iskolai végzettséghez kötnénk a választójogot. És bármilyen érv is szól a "családi cenzus" bevezetése mellett - a választójog egyenlőségét és általánosságát egyik sem írhatja felül. Bevezetése a jogegyenlőség alapelvét sértené, igazságtalan, és ezért elfogadhatatlan lenne.
Ki kapja?
Ám az ötlet nemcsak abszurd és antidemokratikus, de eljárási szempontból is kivitelezhetetlen. Jelen választási rendszerünk két szavazatot ad minden választónak - egy egyéni és egy listás voksot -, és ezen az új választási törvény már benyújtott tervezete sem változtat. Márpedig a végeredmény szempontjából nem mindegy, hogy melyik szavazatot duplázná meg a jogalkotó. Kérdés továbbá, hogy ezt a többletszavazatot megkapnák-e a nem Magyarországon élő, de állampolgársággal és így várhatóan választójoggal rendelkező személyek is. Tisztázni kellene azt is, hogy egy gyerek után csak egy, vagy mindkét szülő szavazhat-e. (A "családok felnőtt tagjai" kitétel a nagyszülőket vagy a nagykorú, de még szüleivel élő gyereket is jelentheti, de ez már tényleg szőrszálhasogatás.) Ha apu és anyu is szavaz a kis trónörökös után, egyem a szívét, akkor nem egy, hanem kettő pluszszavazat járna egy gyermekre - nem lenne ez már kicsit sok a jóból? Viszont ha csak az egyik szülő élhet a pluszszavazattal, az eljárás válik rendkívül bonyolulttá: a szavazóköri bizottságoknak kellene strigulázniuk, hogy kinek mennyi gyereke és hány szavazata van, és ezzel a család melyik tagja élt, és melyik nem. Hacsak be nem vezetik az előzetes regisztrációt, mely során a szülőknek - az adókedvezmény mintájára - nyilatkozniuk kell, ki fog élni a többletszavazatokkal. De mi történik akkor, ha a két szülő nem ugyanarra a pártra szavazna az ártatlan csöppség nevében? Lejátsszák egymás között?
És miért csak a már megszületett gyermek jogosítaná fel a szülőket e kiváltságra? Az alkotmányozók, mint arról e lapból is értesülünk, az emberi élet kezdetét a magzat fogantatásától fogják számítani - márpedig ebből logikusan következik az is, hogy a gyermeket váró párok vagy azok egyik tagja a terhesgondozási könyv birtokában ugyancsak jogosult lesz a többletszavazatra. De mi lesz azokkal a nőkkel, párokkal, akik a választás időpontjában még nem tudják, hogy gyermeket várnak? És mi lesz az állami gondozott gyermekek utáni szavazatokkal? A választójog általánosságának és egyenlőségének elvéből az is következik, hogy az ő nevükben is szavazhasson valaki - és mivel az elképzelés szerint a gyermek eltartójának jár a többletszavazat, legalább annyira logikusnak, mint hátborzongatónak tűnik az a megoldás, hogy ezt a felhatalmazást majd az állam gyakorolja. Azaz valaki az állam nevében. És mi lesz a fiatal- vagy kiskorú, választójoggal nem rendelkező édesanyákkal és édesapákkal?A gyermek gyermeke után ki kapja majd meg a többletszavazatot?
Odafigyelnének
A javaslattévők három érvvel indokolják indítványukat: a szülők nagyobb tehervállalásának kompenzációját, a gyermekek jogainak érvényesítését és a gyerekvállalás ösztönzését emlegetik. Az érvek mögötti célok tiszteletre méltók - ám ez az eszköz nemcsak alkotmányjogi szempontból elfogadhatatlan, de alkalmatlan is az elérésükre.
A gyermeket vállalók társadalmi felelősségének elismerésére nem a politikai alapjogokat lenne célszerű buherálni, hanem az adó- és szociális ellátórendszerben kell rá eszközöket találni. Állítólag erre szolgál a most bevezetett családi adókedvezmény is, melynek igazságosságáról azonban, minthogy az igen jómódú családokat segíti a legtöbbel, mégsem lehetünk meggyőződve. Lehetséges, hogy a többletszavazat ama családoknak lenne "kárpótlás", akik az adókedvezmény jótékony hatásaiból alacsony jövedelmük okán kevéssé részesülnek. De ha ez így van, akkor miért a választójoggal játszadozna a kormány, miért nem az adószabályokat gondolja újra?
Révész Máriusz 2007-es cikkében a gyermekek politikai képviseletét hiányolta - tarthatatlan, írta, hogy mintegy kétmillió állampolgárt kizárunk az általános választójog gyakorlásából. De ha a kormánytöbbségnek a gyermekek némasága fáj, miért a felnőtteknek adna többletszavazatot? Ausztriában például 16 év a választói jogosultság korhatára - a korhatárcsökkentés nálunk is megoldás lehetne. Igaz, hogy akkor nem a szülők, hanem a fiatalok maguk dönthetnének - és lehet, hogy ez már nem is annyira vonzó elképzelés. Vajon egy 16-17 éves fiatal biztosan arra szavazna, akire a szülei az ő révén szerzett többletvoksukat adnák? Majd apa meg anya szépen szavaz helyetted, te csak menjél játszódni a kis kukedliddal - a gyermekjogok kiterjesztésére hivatkozni e paternalista javaslat elővezetésekor színtiszta álszentség. S hogy mennyire nem a gyermekek jogkiterjesztéséről van szó - amikor a kormánypárt a szabálysértésekért járó elzárás szankcióját kiterjesztette a gyermekekre is, senkinek nem jutott eszébe, hogy ezt a választójog kiterjesztésével kompenzálja. Pedig ez logikus lépés lett volna: ha a nem felnőttekkel szemben érvényesíthetők a felnőttekkel szemben alkalmazott szankciók, akkor az azonos felelősség és kötelezettség mellé azonos jogok is járnak. Ám e döntéskor a kormánypárt sem aggódott a gyermekjogokért.
S nem kevésbé demagóg a demográfiai érvelés sem. Nincs olyan tudományos felmérés, ami a lanyha gyermekvállalási szándékot akár csekély mértékben is a többletszavazatok hiányának tudná be - csak azért, hogy négyévente többet szavazhasson, aligha adná bárki családalapításra a fejét. És elgondolkodtató az is, milyen családmodell lehet a fejében annak, és mit gondol a családi szeretetről az, aki ezt az "ösztönzőt" a gyermekvállalás melletti vonzó érvnek tartja.
Ilyen megoldás a demokratikus államok közösségében nem véletlenül nem létezik. Révész Máriusz 2007-es cikkét így zárja: "Újítsuk meg a választási rendszert Magyarországon! Az egész világon ismét odafigyelnének ránk." A zárómondattal nehezen tudnánk vitatkozni - az abszurd is lehet látványos, még ha kacagást vagy rettenetet vált is ki.
A szerzők szülők.
